Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Orosz László: A két világháború közötti német „délkelet-kutatás” és a magyar tudomány kapcsolatához. Fritz Valjavec és Mályusz Elemér levelezése (2. rész) / 117–154. o.

Orosz. László: Fritz Valjavec és Mályusz Elemér levelezése 127 Rückkehr treffen könnten. Ich bleibe bis zum 7. IV. in Ungarn u[nd] würde mich sehr freuen, wenn eine Zusammenkunft möglich wäre. Mit den verbindlichsten Empfehlungen F. Valjavec 39. [Bp.], 1939. április 1. Kedves Barátom! Március 15-i, Kistarcsáról írott sorait nagyon restelkedve olvastam. Régi, lekötelezett adósnak érzem ugyanis magamat s levele eszembejuttatta, hogy hónapok óta készülődöm az írásra. A halogatást azonban, kérem, tulajdonítsa annak a körülménynek, hogy mondanivalóm hétről-hétre annyira gyarapodott, hogy egy igen-igen hosszú levél sem jelentett volna megoldást. Ha most a legegyszerűbb megoldásra, az élőszóval való elintézésre alkalmat adna, nagyon lekötelezne. Akkor elmondanám Önnek, hogy a nagy kérdést, a magyar néptörténetet talán úgy lehetne megoldanunk, hogy először egy terjedelmesebb cikkben a „középkori magyar nemzetiségi politikát" ismertetném meg. Ez ugyanis ki van dolgozva, mivel előadásaimban a múlt szemeszter folyamán ismertettem.

112 Megbeszélhetnek, hogy hány fejezetre oszlana, hány térkép kellene s eredményeimet is előadnám. Meggyőződésem szerint Ön nem találhat, német részről, kifogásolni valót. Nagyobb ellenkezésbe kerülhetek azonban a mi, magyar uralkodó közfelfogásunkkal,"" amely talán rossz néven is vehetné, hogy a szentistváni eszméről vallott hitet 112 Mályusz az 1937/38-as tanév I. félévében „A középkori magyar néptalaj", a II. félévben pedig „A középkori magyar kultúrtalaj (a magyarság és a nemzetiségek)" címmel hirdette meg előadásait. Saját bevallása szerint (vö. MÁLYUSZ ELEMÉR: Az egynyelvű ország — 1. 131. Íj. —, 139.) ebben az időszakban, amíg az óráira készült és a témakörben mindinkább elmélyült, került szembe a nemzetiségek iránti középkori toleranciának a magyar történeti tudatba bevésődött tételével. 11 Uralkodó közfelfogáson Mályusz természetesen örök riválisának, a — már leköszönt, de még mindig megkérdőjelezhetetlen politikai befolyással rendelkező — Bethlen miniszterelnök közvetlen köréhez tartozó Szekfíí Gyulának széles körben elfogadott történeti-politikai nézetrendszerét érti, amely nemcsak hogy illeszkedett, de egyenest alakítója volt a „Szent István-i állameszme" prioritásán nyugvó, és a Kárpát-medence történeti egységében gondolkodó korabeli magyar államideológiának. Az első magyar király befogadó és toleráns, hagyományosan példaértékűnek tekintett nemzetiségpolitikája Szekfü tudományos és politikai publicisztikájában, és nyomában a mérvadó sajtó hasábjain, valamint a közoktatás területén a katolikus erkölcsiség talapzatát erősítette és tudatos politikai üzenetként az egységes történeti magyar állam morális létjogosultságát támasztotta alá. Ezen ideológiai konszenzust, vagy legalábbis az alapjait bebetonozó hivatalos történetfelfogást csak kevesen merték megtámadni, különösen nem a türelmes magyar nemzetiségpolitika doktrínájának kikezdése által, hiszen ez a „Szent István-i állameszme" dualizmus kori és két világháború közötti lecsapódásának, konkrét politikai tartalmának, ti. a nem magyar etnikumú népeket is magába foglaló „politikai magyar nemzet" létének hiteles képviseletét ásná alá. Márpedig ez, különösen a csonka Magyarországon megmaradt egyetlen számottevő kisebbség, a németség radikalizálódása, valamint a küszöbön álló aktuális népszámlálást (1941) kísérő nacionalista felhangok ismeretében politikai lavina elindulásának veszélyével fenyegethetne. E kontextus ismeretében vállalta Mályusz az újabb konfrontációt Szeklüvel (és az „uralkodó közfelfogással"), amikor annak — a hivatalos álláspontot népszerűsítő —- tanulmányát (A magyarság és kisebbségei a középkorban. Vázlatok egy hazai kisebbségtörténethez. Magyar Szemle XXV. kötet (1935), 5-13.) egy hosszas értekezésben megtámadta (A középkori