Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Neumann Tibor: Nemes vagy jobbágy? (Egy Turóc megyei késő középkori jogszokás elemzése) / 93–116. o.

94 Forrásközlések könyv nem tartalmaz. Erről a Justh-levéltár feldolgozása során — Borsa Ivánnak köszönhetően — készült kivonat, amely az alább elemzendő jogeset egyedüli, eddig nyomtatásban megjelent említésének tekinthető.

6 A jogszokás vizsgálata érdekes adalékokkal szolgálhat a késő középkori jogi gondolkodás, a kisnemesi mentalitás és életmód tanulmányozásához. A jogszokás A késő középkori magyar nemesség számtalan szokásjog által biztosított kiváltságot mondhatott a magáénak.

7 Ezek közül az egyik legfontosabb alighanem az adómentesség volt, amelyet Werbőczy István is beemelt a Hármaskönyv híres Primae nonusába, a négy sarkallatos nemesi jog közé. Eszerint a nemes mentes minden jobbágyi szolgálattól és adótól, kivéve a királynak járó hadi szolgálatokat.

8 Éppen ezért kelti fel az érdeklődést az a Turóc megyei jogszokás, amely nem tiltotta annak lehetőségét, hogy egyik nemes a másiknak rendszeres úrbéri terheket rójon le. A korabeli jogéletben megmutatkozó rugalmasság azonban magyarázatul szolgálhat e jelenségre: az íratlan szokásjogi szabályokon a kölcsönös hasznosság elve könnyen átléphetett, amely éppen ezáltal egy új szokásjogi jelenség alapjait teremtette meg. A jogszokást jól megvilágítja az alábbi példa. 1524 januárjában a kisnemesek birtokolta Turóc megyei Alsózaturcsányból megjelent egy testvérpár a turóci konvent előtt, hogy egy kényszerű, számukra vélhetően keserves döntésükről oklevelet állíttassanak ki. A hiteles hely írnoka által a jegyzőkönyvben megörökített bevallás szerint a testvérek — hangsúlyozva szorongató szükségüket — „saját magukat a nemesi telkükben lévő örökjoggal együtt" zálogba vetették „a viszszaváltás idejéig igazi és törvényes jobbágyul"

9 húsz forintért három Árva megyei nemesnek. Az oklevél tehát nem kevesebbet állít, minthogy az eddigi nemesekből átmenetileg jobbágyok, az új zálogbirtokosokból pedig szintén időlegesen eme jobbágyok urai lettek. De térjünk vissza a testvérpár történetéhez, akik magukat oly módon bocsátották zálogba, hogy a lakhelyükül szolgáló telek és tartozékai használatáért a visszaváltás idejéig minden évben 224 dénárt kötelesek fizetni cenzusként (censualiter), az összeg egyik felét Szent György napján (április 24-én), a másikat karácsonykor. Birtokátruházás tehát nem történt, hanem a kölcsönösszeg fejében a testvérpár a bérleti díjhoz hasonló pénzjáradék teljesítését vállalta. Az oklevélszöveg szokatlan szóhasználata láttán joggal merülhet fel az a kérdés, hogy a bevallás valóban egy csupán a gyakran kusza hiteles helyi fogalmazványok között. A válasz azonban egyértelműen nem: a jegyzőkönyvben több olyan esettel is talál6 A Justh család levéltára 1274-1525. Közzéteszi BORSA IVÁN. Budapest, 1991. 694. sz. (1518); Teljes szövegű közlését I. Források 3. sz. 7 TRINGLI ISTVÁN: A szent királyok szabadsága. Századok, 137. (2003) 814-817. Köszönöm Tringli István dolgozatommal kapcsolatos értékes megjegyzéseit. Tripartitum I. 9. § 5. „ab omnique conditionaria servitute ac datiarum et collectarum [...] solutione per omnia immunes et exempti habentur." 9 L. Források II. sz. „se ipsos cum omni iure suo hereditario... infra tempus redempcionis in veros et legittimos iobagiones pignori posuissent."