Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Maurice Couve de Murville francia külügyminiszter magyarországi tárgyalásai) 1966. július 28.-júlis 30.) (Magyarország helye és szerepe a francia nyitási politikában, 1966-ban) / 75–92. o.

92 Közlemények Összegzés Megállapíthatjuk, hogy a francia külügyminiszter magyarországi útja a francia „keleti nyitási" politika részét képezte, és az általános De Gaulle-i Európa koncepció értelmében valósult meg. Láttuk, hogy a francia diplomácia Magyarországról kialakított véleménye lényegében nem változott meg, hiszen a magyar külpolitika önállóságával kapcsolatos feltételezések, vagyis a „román út" követése nem volt reális. A francia felfogás szerint Magyarországon — eltérően a többi szocialista ország politikájától — a belső konszolidáció kiemelten fontos szerepet játszott, és ez a külpolitikában egyértelműen és őszintén az enyhülés melletti elkötelezettségben nyilvánult meg. Az 1965-ös magyar külügyminiszteri látogatás utáni értékelések folytatásaként 1966 folyamán a franciák számára már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar külpolitika elsősorban politikai-propagandisztikus szempontok miatt érdeklődött a De Gaulle-i Európa koncepciók iránt. A magyar vezetők Európára vonatkozó kijelentései elsősorban érzelmi töltésüek voltak, és a rendszer nemzetközi elismertségének érdekében kifejtett magyar politika részeként voltak értelmezhetők. Franciaország esetében figyelembe kell venni azt is, hogy a „keleti nyitási" politikában realista elveket követő De Gaulle számára a Kelet-Közép-Európában elhelyezkedő kisállamok a Szovjetunióval kialakított kapcsolatok függvényében voltak érdekesek. Az 1963-1965 közötti időszakban a francia külpolitika a kétoldalú kapcsolatok hagyományait követve egyértelműen Lengyelországot és Romániát kezelte „elsődleges" helyen, míg a többi ország csak ezután került sorra. Magyarország értékelését elsősorban Csehszlovákiával és Bulgáriával összehasonlítva végezték el. 1966-ra a francia politika nem változtatta meg lényegesen a Magyarországról kialakított képet, de Kádár János személyét kedvezőbben ítélték meg. A francia diplomaták ugyanis az összes kelet-középeurópai pártvezetőről részletes elemzést készítettek, és ebben az összehasonlításban — mint említettük — Kádár személye mind pozitívabbá vált. Ezt erősítette az is, hogy a franciák számára mindig kiemelt helyen lévő Lengyelország — Gomulkának és politikájának köszönhetően — a hatvanas évek közepétől egyre több belső nehézséggel küszködött, és a külpolitikájában sem váltotta be a franciák reményeit. 1966 folyamán tehát Magyarország megítélése elsősorban Kádár személyének és politikájának köszönhetően javult tovább, de az ebből fakadó lehetőségek kihasználását megnehezítették a két fél közötti hagyományos problémák (Trianon öröksége és a két világháború közötti időszak, illetve 1947-es párizsi békeszerződés tapasztalatai), illetve az, hogy a stratégiai területként kezelt gazdasági kapcsolatokban leginkább nyitottnak mutatkozó magyarok a franciák számára — külügyminiszterük minden jóindulata ellenére -— nem jelentettek komoly tényezőt. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy Magyarországon sem a kommunista alapon nyugvó hatalomgyakorlás kérdése, sem a szovjet külpolitika követése nem kérdőjeleződött meg, és a belső konszolidáció kiteljesítését elsősorban a rendszer stabilitásának további bizonyítása érdekében tartották jelentősnek. Ez alapvetően határozta meg az ország viszonyát a francia „détente-entente-cooperation" politikához.