Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Fazekas Csaba: A Konzervatív Párt 1847. március 15-i értekezlete / 257–268. o.

267 Fazekas Csaba: A Konzervatív Párt 1847. március 1 5~i értekezlete vajon a konzervatív érdek irányábani nézetek egyik vagy másik megyében miként fejledeznek, nem szándékoltathatott egyébnek megtudása, mint annak, be lehetne-é egyik vagy másik megyét átalánosan többségi számításba venni? Mert hiszen részletesen akarni abba itt avatkozni, hogy melyik megyében ki opponens, ki konzervatív, hogy miként állanak megyénkint a pártok, a legna­gyobb tapintatlanság volna, mert ismerik a jelenlévők a municípiumok 23 jogait, féltékenységét, tikait s ezeket mindenkor érintetlen hagyni el vágynak határozva, sőt nyíltan kijelentetek, miként érdekükben vélik lenni, hogy ilyesmi még csak távolról sem említtessék meg ez öszvejövetelekben. És éppen így áll a megemlített választások iránt is a kérdés. Soha itt arról szó nem fog lehetni, egyik vagy másik megyéből ki lesz. ki lehet követ, elég az, ha kimondatik, minden sok körülírás nélkül, hogy bírjanak megkívántató tulajdonokkal, és legyenek a megválasztandók, mennyire lehet, azon értelemben konzervatív elvűek, mint ezen öszvejövetelekben e szó értelmeztetett. Kiket fognak aztán a megyebeli elvbarátok kitűzni, miként a választást elrendezni, az az ő dolguk, miről itt mély hallgatással lenni legcélszerűbb. Rzekben határozódik fövonásilag a helytfoglalt számosak felszólalásai által élénkített, a leg­örvendetesebb egyetértést, szilárd közredolgozási hajlamot és öszvetartást tanúsított és végre a tanácskozmányt magokba zárt teremek vendégszerető urának kijelentett szíves köszönettel befejeztetett eszmecserének summája. Szabad légyen reménylenem, hogy arról megelégedéssel fog értesülni minden konzervatív, s belőle azon meggyőződés erősítésére fog új indokokat merítenie miszerint a konzervatív párt működési mezeje körül önmaga által húzott körön soha túl nem csa­pongva, de annak belsejében élénken, egyetértőleg, s céljainak fontosságához mért komolysággal csüggedetlenül mozogva, kétségkívül azon ösvényt követi, melyen az alkotmányos élet kellékeinek józan fejlesztése, az eszmék tisztába hozása és egy teljes tájékozás könnyítése mellett törekvései­nek sikere legbiztosabban remélhető egyfelől, midőn másfelől csak ezen eljárással vívható ki az ellenvéleményüek azon méltánylata is, melyet a szándok tisztaságának tudatában nélkülözni nem nehéz ugyan, de amelyet a konzervatív párt — mert azt véleményelleneitől, szándékaik tisztaságát kétségbe nem vonva, megtagadni soha nem szokta — mint a politikai érettség legkívánatosabb szimptómáját, magok a véleménytusák. eszmesúrlódások és pártmérkőzések üdvös, de békés eredményének érdekében és föltétele gyanánt, önmaga részére is igényelhetőnek tart. Azon megpendített eszme, hogy több eldöntésre váró kérdések iránt gyűjtessenek öszve az el­igazodást könnyítő adatok és közzététessenek, kész visszhangra talált, és az evégből szükségesek­nek megtételére, valamint a közélet jeleneteinek éber figyelemmeli kísérésére felkérettek ismét ugyanazon férfiak, kik a múlt novemberi összejövetelkor az utóbbira felszólíttattak volt, de akik­nek e célbeli megbízatásuk a jelen öszvejövetellel végét érte. 24 Örvendek, hogy ismét nékem jutott azon nagybecsű megbízatás, a helytfoglalt barátságos ér­tekezések sommáját levélben közölhetni konzervatív elvbarátimmal. Ezeknek Budapesten jelen volt része innen azon újra is kijelentetett szándékkal távozván, miszerint az ügybarátok a jövő Medárdi pesti vásárkor, a novemberi megállapodáshoz képest, mennyire foglalatosságaik engedik, itt újra találkozzanak. Valamint minden, itt a központban élő konzervatívben, úgy magamban is, egy közel viszontlátás reményét élteti ugyanakkor, midőn más részről azon szíves óhajtást költi fel kebleinkben, vajha a konzervatív ügybarátok közül azok is, kiket körülményeik távol tartottak az eddigi barátságos öszvejövetelektöl, azokban részt venni és az eredményről személyes jelenlétök által is értesülni méltóztatnának. Annál élénkebb készséggel járván el megbízatásomban, minél elevenebben él keblemben azon meggyőződés, s minél erősebb bennem azon — reményem szerint minden konzervatív által osztott — hit, hogy a pártom által választott politikai ösvényen, és az általa követett eljárás nem csüggedő 2? municípium = vármegye 24 Az 1846. november 12-i értekezleten az alábbiakat bízták meg a következő tanácskozásig a közélet fokozott figyelemmel kísérésére és konzervatív szempontú értékelésére: gr. DessevvITy Emil, gr. Keglevich Gábor, Fogarassy Mihály, Lipthay Sándor, Luka Sándor, itj. Majláth György, Somssich Pál, gr. Szécsen Antal, br. Vay Miklós.

Next

/
Oldalképek
Tartalom