Levéltári Közlemények, 74. (2003)
Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - IRODALOM - H. Németh István: Litterae missionariorum de Hungaria et Transilvania (1571–1717) Szerk.: Tóth István György / 313–315. o.
Irodalom 313 LITTERAE MISSIONARIORUM DE HUNGÁRIA ET TRANSILVANIA (1572-1717) I. Edidit: TÓTH ISTVÁN GYÖRGY Római Magyar Akadémia-METEM-MTA TTI, Roma-Bp., 2002. (Bibliotheca Academiae Hungáriáé — Roma Fontes, 4.) 756 p. Magyarország kora újkori fejlődését alapvetően határozta meg, hogy az Oszmán Birodalom az ország középső területeit elfoglalta, Erdélyt és a hozzá közel eső részeket viszonylagos önállósággal felruházva vazallusává tette, így az egykori Magyar Királyság területe három részre szakadt. A három különálló rész gazdasági, társadalmi, igazgatási és szellemi kapcsolatai a mohácsi csatát és Buda elfoglalását követően sem szűntek meg. Ebben a hódoltság lakosság gazdasági érdekei mellett kiemelkedő jelentősége volt az egyes területek közötti kulturális kapcsolatokban fontos szerepet játszó katolikus reformnak. A 16. század folyamán a korábbiakhoz képest gyökeresen megváltozott a katolikus egyház helyzete, hiszen a számos különálló keresztény vallási-szellemi irányzat többkevesebb sikerrel hozta létre saját egyházát (és egyházi hierarchiáját). Ezek mindegyike szorosan kötődött politikai érdekekhez. E kettős érdekközösség hozott létre Európaszerte (többnyire) lutheri, kálvini felekezeti irányzatú, valamint katolikus államokat. Ezen államok mindegyike arra törekedett, hogy a 16-17. században kialakult, abszolutista vonásokkal felruházott államigazgatási elveknek megfelelően konfesszionális egységet hozzon létre. Ez kiemelten fontos volt, hiszen egyetlen abszolút uralkodónak sem lehetett érdeke, hogy országában — vallási ideológiákra hivatkozva — több hatalmi centrum alakuljon ki. Az „egy vallás — egy állam" elve így a korszak fejlett államainak egyik princípiuma volt. A katolikus egyház csupán az egyházszakadást követően tudott reformokkal válaszolni a társadalom igényeire. Ennek következtében különféle eszközökkel próbálta meg korábbi monopolhelyzetét visszaállítani. Amikor kiderült, hogy erre képtelen, legalább arra törekedett, hogy fokozatosan visszahódítsa egykori híveinek nagyobb részét. E tevékenységnek voltak előzményei, hiszen az európaiak által korábban megismert, más kontinenseken élő népek katolizálása a középkori eredetű szerzetesrendek (főként a ferencesek és a domonkosok) kiemelten fontos feladata volt. Az „újdonságot" az jelentette, hogy az egyház célja a korábbi híveik meggyőzése, illetve az oszmán hódítás következtében egyházi struktúra nélkül maradt katolikus hívek lelki ápolása, valamint az egyházi szervezet újjáépítése lett. E tevékenységekben eleinte a már a középkorban hasonló szerepet betöltő szerzetesrendek, majd a rekatolizáció élharcosaként a Jézus Társasága, vagyis a jezsuita rend vittek vezető tisztet. A 17. század jól szervezett missziós útjai a pápai állam egyik hivatalához, a Hitterjesztés Kongregációjához (Propaganda Fide) kötődtek. A Magyarországon kialakult politikai és egyházi viszonyok miatt a kongregáció az országot egyértelműen missziós területnek tekintette. A Magyar Királyság területének nagyobb részében a reformáció győzedelmeskedett, a hódoltságban az egyházi hierarchia a harci cselekmények és a reformáció hatására összeomlott, számos katolikus hívő maradt lelkipásztor nélkül. Ilyen viszonyok között a Propaganda Fide mindhárom törekvése