Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Molnár Antal: Ismeretlen inkvizíciós forrás a hódolt Budáról (Don Vincenzo di Augustino raguzai káplán jelentése a Szent Hivatalnak 1599-ből) / 191–220. o.

Molnár Antal: Ismeretlen inkvizíciós forrás a hódolt Budáról 203 az 1550-es évektől egyre határozottabban a helvét irányú tanítást követték, de a század második felében feltűntek az antitrinitáriusok is. A katolikus egyház hívei elsősorban a törökökkel együtt érkező raguzai kereskedők közül kerültek ki, akik Budán is ragaszkod­tak a nyilvános vallásgyakorlat jogához. Ennek köszönhető, hogy a keresztényeknek meghagyott várbeli Mária Magdolna-templomot 32 a magyar protestánsok, illetve a raguzai és bosnyák katolikusok közösen használták: a kórus a katolikusoké, az ettől deszkafallal elválasztott hajó pedig a protestánsoké lett. Pesten is éltek református ma­gyarok és raguzai kereskedők, itteni (esetleg szintén közös használatú) templomuk helyét azonban nem tudjuk biztonsággal megállapítani. 33 A budai templomot a törökök a hosszú háború során, az első török sikerek hatására 1595-1596-ban elvették a keresztényektől, és dzsámivá (feth dzsámi, győzelem dzsámi néven) alakították át. A háború után mind a katolikus, mind pedig a református egyházi élet súlypontja Pestre került át, noha valószí­nűleg Budán sem szűnt meg teljesen a keresztény (főként a református) vallásgyakorlat. 34 A budai Mária Magdolna-templom egy eddig ismeretlen katolikus káplánja volt don Vincenzo di Augustino, az alábbiakban közzétett beszámoló szerzője. Személyéről kor­társaihoz képest viszonylag sokat tudunk. Először 1581-ben találkozunk vele, amikor a sikeres vizsga letétele után Girolamo Matteucci raguzai érsek a Ston (Stagno) melletti lisaci egyház plébánosává nevezte ki, ez feltehetőleg első komolyabb beosztása lehetett. Lisacon 1587-ig működött, ekkor nevezte ki Raffaello Bonelli érsek a Budán működő raguzai kereskedők kérésére a kereskedőtelep és a környező helységek káplánjává. Felhatalmazta a káplán elődei által végzett szentség-kiszolgáltatásra és a püspöknek fenntartott esetek alól való feloldozásra. A ritka kivételként ránk maradt kinevező okmány világos bizonyítéka a raguzai érsekek részéről a Balkánon és a magyarországi hódoltságban működő kereskedötelepek felett gyakorolt ordináriusi joghatóságnak. 35 Két év múlva visszatért Raguzába, mindenekelőtt a szükséges pápai ^eloldozásí felhatalmazások hiánya miatt, amelyek lehetetlenné tették a hatékony lelkipásztori munkát az oszmán uralom feltételei között. 1589-ben a raguzai Szent Márk apácakolostor káplánja lett, de később ismét visszament Budára. 1599-ben az egykori magyar főváros káplánjaként Raguzából jelentkezett Rómában a Szent Hivatalnál: hosszú jelentésben számolt be a török területek egyházi viszonyairól, és számos felhatalmazást és felmentést kért a lelkipásztori munkájához. Törekvéseiben a budai kereskedők is támogatták: hosszú ajánlólevelet írtak az érdekében VIII. Kelemen pápa udvarának „erős emberéhez", a katolikus missziókat irányító Giulio Antonio Santoro bíboroshoz. 36 A levél és a jelentés arról is tanúskodik, hogy a templom elvétele ellenére a katolikus vallásgyakorlat 1596 után sem szűnt meg Budán. A későbbi helyőrségi templom, amely a második világháborúban megsérült, 1952-ben elbontották, jelenleg csak a tornya és a falának maradványai láthatók. (Budapest I., Kapisztrán tér 6.) Budapest műemlékei. í. Szerk.: POGÁNY FRIGYES. Bp., 1955. (Magyarország Műemléki Topográfiája, IV.) 365-383. 33 GÁRDONYI A.: Buda és Pest keresztény lakossága, i. m. 14-15., 18.; FEKETE L.: Budapest a török korban, i. m. 157-159., 168.; BALÁZS L.: A pesti református egyház, i. m. 13-17. 34 GÁRDONYI A.: Buda és Pest keresztény lakossága, i. m. 18-21.; FEKETE L.: Budapest a törökkorban, i. m. 87.; JANKOVlCH M.: Buda város, i. m. 151-154.; BALÁZS L.; A pesti református egyház, i. m. 18-21.; BALÁZS LÁSZLÓ: Csanaki János pesti református lelkész és utódainak története. Theológiai Szemle, 39. (1996)363-371. 35 Források I. 36 Források 2-3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom