Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Poór János: Egy recenzió és recenziója. Kovachich Márton György a magyar alkotmányról és hadszervezetről / 105–133. o.

108 Közlemények már régóta a legközépszerübb kompilátorok között van. Engelnek van ugyan tehetsége és vannak ismeretei, de csak ritkán hatol a magyar történelem mélyére, kevéssé emelkedik egyszerű kompilátor fölé, hiányzik belőle az egyéni szín, unalmas olvasni. Dicséretet csak Fessler kapott. S a konklúzió: általában elmondhatjuk, hogy alig van Európában más nemzet, amelynek a történetéről olyan kevés bizonyosat lehet tudni. Schlözer szerint a régi Anonymusok is vagy mesemondók voltak, vagy a magyar büszkeségnek és nemzeti hiúságnak hízelegtek. (4.) Egész más rovatba tartozik Piringer és korszakalkotó müve. Dicsérő szavak következnek: a szerzőt hazaszeretete, pártatlansága, csodálatra méltó szorgalma, a történelmi adatok helyes előadása és találó csoportosítása, éles ítéletei, okos nyíltsága feledhetetlenné teszik a kortársak és az utókor számára. Az Ungarns Banderiennek a kormányzat részéről a legnagyobb méltánylás, a nemes magyar rendek részéről a legnagyobb figyelem, a külföld részéről pedig a legmelegebb köszönet jár ki, mint olyan ajándéknak, amely révén végre alapos betekintést lehet nyerni a magyar alkotmányba. (6.) Az első kötet még — olvassuk tovább — az 1811-12. évi országgyűlés előtt jelent meg, s figyelemre méltó hatása volt. (5.) Az olvasók gyalázkodó írást gyanítottak ugyan benne — egy Bábelt vagy egy Ninivét —, de csalódniuk kellett. A kezdeti zaj hamar el is ült és fagyos hallgatássá változott, amint elolvasták a müvet. Nem csoda, vélte a méltató, hiszen Piringert nem lehetett vádaskodással, lármával, kirohanásokkal cáfolni. Érvekre és tudásra volt szükség. Ismerni kellett az alkotmány forrásait, de hol van az az ember, aki ezzel dicsekedhetne Magyarországon — így a recenzens! Majd folytatta megjegyzéseit. Ha az angoloknak és a franciáknak feltűnik, hogy a németek mindig többet tudnak a külföldről, mint a saját országukról, jobban informáltak az idegen alkotmányokról, mint saját „alkotmánytalanságukróP', akkor mennyivel inkább feltűnnek nekik a magyarok, akik sem a külföldről, sem a belföldről nem tudnak sokat. Fanatikus hívei az alkotmányuknak, de sem a betűjét nem értik, sem a szelleme nem érinti őket. A Tripartitumot szajkózzák, de azt sem tudják, ki volt Werbőczy. A recenzenstől választ kapunk: csaló és hazaáruló volt. Mint Álizidor, törvényeket eszelt ki stb. Mindenki tudja ezt, de egy magyar sem hiszi el. (7.) A fenti megjegyzéseknek az ismertetett műhöz nincs sok közük. Piringer ugyan bírálta a „patvaristákat", vitatkozott a magyar rendiség alkotmányértelmezésével, meseszerű elemeket pécézett ki a krónikákban, érdes jelzőket használt történelmi minősítéseiben, de tudatosan nem sértegetett. Nem így a recenzens, aki a magyar tudományosság, egyáltalán a magyar állapotok gyászos helyzetének felvázolásával kontrasztot akart teremteni, mielőtt rátért volna egy szerinte igazi tudós munka ismertetésére, amely szerinte, ha értőn olvassák és követik a gondolatait, segíthet a magyaroknak, hogy kiemelkedjenek mély süllyedésükből. Mert a Piringer-könyv célja ez. Eloszlatni az előítéleteket, és megmutatni a nem nemzetidegen (az ősi, magyar törvényeken alapuló) reformok lehetőségét. (14.) Ehhez azonban a magyarokat mindenek előtt fel kell világosítani alkotmányukról. Ezt vállalta Piringer és ezt a vállalkozást méltatta, többnyire teljesen egyetértve vele, a Liter•aturzeitung névtelen recenzense.