Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - IRODALOM - Majtényi György: Kedves, jó Kádár elvtárs! Válogatás Kádár János levelezéséből 1954–1989. Szerkesztette: Huszár Tibor. Budapest, 2002 / 318–320. o.

Irodalom 319 és sikereket országaink és népeink közötti barátság és testvéri együttműködés további megerősítése érdekében..." (246.), „... biztosíthatom Önt arról, hogy erőmből telhetően a jövőben is közös eszménk, a szocializmus, a kommunizmus szolgálatára, pártjaink, népeink, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti testvéri barátság, a szolidaritás és együttműködés elmélyítésére törekszem..." (617.), vagy a következő: „... fogadjátok őszinte részvétem abban a súlyos gyászban, amely az általam is ismert és tisztelt kedves Feleséged elhunytával bekövetkezett..." (671.). A kötet egyik recenzense, Rainer M. János már fölvetette azt a kérdést, hogy valójában miről szól a könyv, a közreadott levelezés, ami a dokumentumok sokfélesége miatt politika-, diplomácia-, társadalomtörténeti érdeklődéssel is haszonnal forgatható? Ennek érzékeltetésére érdemes felidézni párat, a „levélfolyam" önálló történetei közül. Kállai Gyula, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első elnökhelyettese 1961 júliusában megvádolta Illyés Gyulát, hogy ő küldte el neki Dömöcki János, mérnök aláírással az Élet és Irodalom hasábjain megjelent Sötét c. versét (rövid idézet a költeményből: „Állat lényünk vezet. / Még semmi cél sehol."). A következő kérdést tette fel a költőnek, szavait szó szerint idézve: „... nem érzed, milyen mélyre süllyedtél a szarban?" (189.) A felháborodott Illyés Kádárhoz fordult, Kedves Barátom! kezdetű levelében kérte, a pártfőtitkár intézkedjék: „... állapítsa meg azonnal hites írásszakértő és törvényszéki ujjlenyomat-vizsgálat...", hogy nem ő küldte a levelet (189.). Kádár, aki a stilisztika iránt leveleiben túlzott fogékonyságot nem mutatott, ezúttal Tisztelt Barátom! megszólítással, hűvösen utasította rendre az írót: „... más irányú elfoglaltságom miatt nem vállalkozhatom arra, hogy számodra postás és írnoki munkát végezzek." (190.) Kádárnak az abban az időben „ellenzékinek" számító írókhoz való hideg viszonyáról érdekes adalékokat szolgáltatnak a kötet más dokumentumai is (79/A., 79/B.) Hasonlóképpen járt Gyurkó László, aki egy nyomdahiba miatt vezekelt Kádárnál. A Valóságban írt méltatást — a lehetőségek szerint kritikát — a pártfőtitkár válogatott cikkeiről és beszédeiről, de a megjelent szövegbe hiba csúszott, a „Kádár államférfi" kitétel helyére a nyomda ördöge vagy valami más ok folytán a „Kádár nem államférfi" állítás került (461.). (A hibát később korrigálták, könyvtáraink az eredeti, közlésre szánt szöveggel őrzik a cikket.) A főtitkár ezúttal elnézőnek mutatkozott, de az írás maga érzékelhetően bosszantotta, mert levelében megjegyezte: „Egyébként — szerkesztői tapasztalat szempontjából — felhívom még a figyelmét a cikk ugyanazon oldalon lévő első bekezdésének »Nem csak azért « kezdetű utolsó mondatára is, amelynek tördelői és egyéb hibák miatt, a világon semmi értelme nincs." (462.) Az ügynek nem lett következménye, olyannyira nem, hogy — mint köztudott — Gyurkó 1982-ben riportkönyvet jelentethetett meg Kádárról. A dokumentumkötet legérdekesebb fejezete Kádár János és Kádár Jánosné levelezése. Kádár talán tudta, hogy leveleit mások is olvassák, esetleg sejtette, hogy