Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - IRODALOM - Reisz T. Csaba: Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása I. – Descriptio comitatvs Semproniensis I. Szerkesztette: Kincses Katalin Mária. Sopron, 2001. (Sopron város történeti forrásai, C sorozat, 2.) / 305–310. o.

Irodalom 309 tések alapján. E tanulmány azonban megalapozottá teszi azt a szerkesztői döntést, hogy miért éppen a választott kézirat szolgált a forrásközlés alapjául. A szerző számos szövegkritikai összevetést végezve kimutatja a kéziratok egymáshoz való viszonyát, meghatározza keletkezési idejüket (ami sok esetben csak post quem/ante quem módon volt lehetséges), illetve ismerteti a kéziratokat, és ezáltal közelebb visz bennünket a Notitia hatalmas vállalkozásának elkészítési módszereihez és fázisaihoz. Bél a többszörösen átírt és kijavított megyeleírást mind a Kancelláriához, mind a vármegyéhez (talán kétszer is?) eljuttatta abból a célból, hogy az ahhoz értők további javításokat tegyenek benne. Emiatt hiányolható, hogy nem derül ki a cikkből, hogy akár a kancelláriai, akár a vármegyei levéltári anyagban esetleg ide kapcsolódó dokumentumok között maradt-e ennek a javításnak valamilyen nyoma? Ez a folytatásban még pótolható. A harmadik tanulmányt Kiss Andrea készítette Sopron vármegye természeti viszonyainak változása a XVIII-XIX. században (279-288., 289-299.) címmel. A szakirodalom összefoglalásával áttekinti a megye vízrajzi viszonyainak változását, megállapítva, hogy a korban már végzett vízrendezési munkálatok hogyan csökkentették a vízfelületet. Megjegyzendő ehhez, hogy a Rábca 1795-1799 közötti szabályozásának tervét valószínűleg nem Hegedűs Antal, hanem Hegedűs Nepomuki János, Sopron vármegye 1780-1803 között működő geometrája készítette inkább (282.). A szerző kitér arra, hogyan alakult át a növénytakaró ebben az időszakban: nemcsak kiterjedésében csökkent a megye erdőterülete, de fafajta-változás is bekövetkezett. Végül megemlékezik a vidék évszázadokig legfontosabb termékéről, a soproni borról, amely a 18. század közepéig tartó virágzása idején jelentős bevételt hozott még a mostohább területeknek is, ezt követően azonban visszaszorult a termőterület, sőt a 19. századi szőlőjárványok (filoxéra, peronoszpóra) után fajtaváltás is bekövetkezett. Ez az oka, hogy míg Bél Mátyás korában a fehérbor volt a meghatározó, addig mára a soproni bort említve egy kellemesen hűvös vörösbor jut mindannyiunk eszébe. A kötetben felhasznált (szak)irodalom a rövidítésekkel együtt külön jegyzékben kapott helyet (301-321.), de a tanulmányokban további irodalmat is megadnak a szerzők, pontos bibliográfiai adatokkal. A kötetet három mutató teszi teljessé (a használathoz a 16-17., 20-21. oldalon található az útmutatás). A személynév-mutató annotált, ehhez megjegyzendő, hogy az uralkodók sorszámát általában a név után tüntetik fel (pl. Ferdinánd, ÜL); a földrajzinév-mutató magyar, német és latin nyelvű; a tárgymutató igen jó, analitikus, és egyúttal még fordítási segédletként is használható. Ennek kapcsán is említhető, hogy célszerű volna végre egy Bél-szótárat létrehozni, amely bizonnyal jelentős segítséget nyújtana a 18. századi forrásokat feltáró és időnként fordítani próbáló kutatók számára is.