Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - IRODALOM - Reisz T. Csaba: Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása I. – Descriptio comitatvs Semproniensis I. Szerkesztette: Kincses Katalin Mária. Sopron, 2001. (Sopron város történeti forrásai, C sorozat, 2.) / 305–310. o.

Irodalom 307 A kötet bevezetőjét a szerkesztés, majd a szövegkiadás és fordítás elvei követik. Bár az olvasó hajlamos ezeket a részeket átlapozni, azonban éppen a mutatók használatához és a tipográfiai megoldások értelmezéséhez csak itt található útmutató, pedig szerencsésebb lett volna ezt a vonatkozó helyen közölni. Meglepő a szövegkritikai jegyzetek (181.) tartalma is, amely a forrás közzététele után szerepel: a 33 jegyzetből 10 mindössze annyi, hogy „sic", 3 pedig „sic", kevés megjegyzéssel. A forrásnál a rendelkezésre álló tíz kézirat közül a véglegesnek szánt változatot vették alapul, mert a szerkesztők és fordítók szerint is viszonylag könnyű volt megállapítani, hogy mi lehet a Bél Mátyás által befejezettnek tekintett szöveg. A közlés formáját a Notitia elvei határozták meg (pl. marginálisuk alkalmazása), amelyhez mind a latin szövegben, mind a magyar fordításban igazodtak a kötet összeállítói. A megye leírása két részre oszlik, az általános részben fekvése, természeti és gazdasági helyzete (domborzat, vízrajz, éghajlat, állattartás, vadászat, madarászat, halászat, bányászat, numizmatika), a különös részben pedig — legalábbis címében — szabad királyi városai, várai, kastélyai, mezővárosai és birtokai ismertetése található, jóllehet, mint azt a szerkesztők többször is jelezték, itt és most csak Sopron városának bemutatása olvasható 32 szakaszban. A latin nyelvű Descriptio Comitatvs Semproniensis (29—99.) részt követi annak fordítása, Sopron vármegye leírása (101-178.), lapalji jegyzetként Bél Mátyás eredeti jegyzeteit (illetve fordítását) is megadva. Igen örvendetes, hogy szakítva a korábbi megyei Bél-kiadások — bizonyára az anyagi források szűkösségéből adódó — gyakorlatával, a kiadó vállalkozott arra, hogy a latin nyelvű eredetit is közzéteszi. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy mindazok (a kevesek), akik Bél Mátyás latinságát is szeretnék megismerni, ezt most megtegyék. Kár, hogy a szerkesztők nem vállalták azt a — nyilvánvalóan sokkal költségesebb és munkaigényesebb — megoldást, hogy az egyik oldalon a latin szöveget, míg a másik oldalon a vonatkozó magyar fordítást adják, pedig ezáltal könnyebb lenne az összevetés, sőt az ebből adódó tapasztalatok, tanulságok levonása is. E formában az oktatás számára is még jobb gyakorlási lehetőséget biztosítottak volna, azonban így is segítség lehet azok számára, akik a korszak hasonló latin forrásait igyekeznek átültetni magyarra. Kétségtelenül nehéz tárgyi jegyzetekkel ellátni olyan forrást, amely maga is sok jegyzetet tartalmaz. Szerkesztői döntés kérdése, hogy mindkét típusú megjegyzést a lap alján tüntetik fel, betűjelzéssel és számozással vagy más tipográfiai megoldással téve különbséget a korabeli és a modern kori jegyzetek között (ez utóbbi módszert választotta pl. Esztergom megye leírásának fordítója, Deák Antal András), vagy pedig a mai szerkesztő szövegértelmezést segítő tárgyi jegyzeteit a forrást követően adják meg, mint azt számosan — így e kötet szerkesztője is — tették. Szinte bizonyos, hogy bármelyik eljárást követik, lesznek olvasók, akik a másik módszert kérik majd számon a készítőktől; az bizonyos, hogy a végjegyzetek jobban elhatárolódnak a forrás eredeti jegyzetétől, ám az érdeklődő sűrű lapozgatásba kezd-