Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Várkonyi Gábor: Edward Barton konstantinápolyi angol követ jelentése az 1596. évi szultáni hadjáratról / 177–198. o.

Várkonyi Gábor: Edward Barton angol követ jelentése 189 rukba próbáltak visszajutni, olyan ellenállásba ütköztek, hogy egyikük sem menekült meg: ugyanis, mint föntebb (153/a) említettem, Hasszán basa görögországi beglerbég volt megbízva a sereg hátának védelmével a Nagyúr bal oldalán, Cigall Ogli a tatárokkal pedig a jobbon.

45 Ez a két bátor kapitány azonban, akár, mert ugyanolyan kevéssé reménykedett a sikerben, mint a többiek, akár más okból, majdnem túl későn jött: a keresztények ugyanis, amint mondtam, már megszerezték a Nagyúr kincsesládáit, és éppen közelharcot vívtak személyes szolgáival, amikor azok t.i. a török kapitányok bátran előretörtek erőikkel, és a keresztény sereget szárnyai nélkül találván — mivel azok éppen a török tábort fosztogatták, a többieket pedig lefoglalta a Nagyúr sátrának és személyének megkaparintása —, közös erővel megtámadták azt. A keresztény lovasok, anélkül, hogy ellenálltak, vagy a védekezésre és a hadrend megtartására bármilyen kísérletet tettek volna, megfutamodtak, és otthagyták a gyalogosokat a török szablyák kényére-kedvére, így azok közül, óvatos becslés szerint, egy sem menekült meg. Azok, akiknek volt lovuk, a folyót elérve, és a közelgő éjszakát kihasználva megmenekülhettek, bár nem kerülhették el a veszélyt, mert a török könnyűlovasok és a tatárok nagyon hevesen üldözték őket. A keresztényeknek azonban nagy segítségére volt, hogy néhányan közülük menekülés közben, látván az őket üldöző törököket és tatárokat, végső elszántságukban visszaszerezték az öreg, romos templomot, ahol előző nap elsáncolták magukat, és úgy tettek, mintha visszavonulnának oda. A törökök látván ezt, és hogy át kellene kelniük a folyón, és mert már amúgy is sötétedett, félbehagyták az üldözést. Később azonban, amikor meghallották, hogy a keresztények nemcsak a templom védelmét hagyták el, de a táborukból is mind elmenekültek, újrakezdték azt, és egész éjjel követték a keresztényeket, akik közül néhányan a mocsár, néhányan az egri hegyek, mások Tokaj, egy onnét harminc mérföldnyire fekvő vár irányába futottak, ahová a keresztény sereg legnagyobb része visszavonult, és nagyobb pusztítást vittek végbe az utolért keresztények között, mint a nagy csata napján. Bizony szomorú belegondolni, milyen hatalmas veszteség érte a kereszténységet az aznap tanúsított rossz hadvezetés miatt: hiszen, ha tartották volna a táborukat, amely már helyzetétől fogva is olyan jól védett volt, mint ahogy említettem, akkor a törökök mindig csak veszteségeket szenvedtek volna el, és soha nem kerültek volna előnybe, annál is inkább, mert a török táborban olyan kevés volt az élelem és a takarmány, hogy a törökök nem maradhattak volna azon a helyen öt napnál tovább. (153/b) Vagy, ha megszerezvén a török ágyúkat, azokat az ellenség ellen fordították volna, a törökök, akik már amúgyis elcsüggedtek, még jobban megrettentek és még gyorsabban menekültek volna. De nem használták sem zsákmányolt, sem saját ágyúikat, és mire a Nagyúr sátrához és kincsesládáihoz értek, elfáradtak, elvesztették korábbi vitézségüket, ráadásul a szárnyaik nélkül mindkét oldalról fe45 Barton itt összecseréli a hadrendet, korábban maga is fordítva írta. Vö: KROPF L.: i. m. 607.; TÓTH S. L.: i. m. 232-234.