Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - IN MEMORIAM - Kálnoki Kis Tamás: Bogdán István (1922–2001) / 305–309. o.

BOGDÁN ISTVÁN (1922-2001) Bogdán István szemérmes ember volt. Nem magamutogató fajta. Az ő nemzedékéből kevesebben törődtek — vagy nem úgy, ahogyan mostanság szokás — PR-jukkal. De, mert „kapott egy életet", elszámolt vele. Maga készítette el személyi bibliográfiáját. 1983-ig megjelent munkáinak könyvészeti adatait 36 oldalra kazlazta fel. Az OLKK-ban megvan ez a füzetecske. Ott, ahol alighanem sokáig emlékezni fognak rá. Mert „beledolgozta" magát az állományba. Mert — ebben a körben — mérce ő, mérce lett. Valóságosan. Olyan, ami­lyennel nap mint nap méricskélte a világot maga körül. Mindent, ami keze ügyébe került, vagy érdeklődési körébe tartozott: embert, tudományt, hitet. Matematikailag, a világminden­ség koordinátarendszerében. Egy dologtól érthetetlen módon mégis irtózott, a reciprocitástól. Attól, hogy egyszer az ő élet(műv)e, embersége kerül, „vettetik valaki(k) által" mérlegser­penyőbe. Nem csak produktumai. Azok megmérettetése felett napirendre tért, számolt a szokásokkal. Ezen a téren biztos alapokon, sziklaszilárdan állt. Már csak ezért sem fogadható el, hogy („szorongásaira" tekintettel) éppen őt hagyják ki, feledjék el pl. magyar lexikonok. Őt, akit minden bizonnyal hellyel kínál meg idővel a határainknál tágabb horizontú európai világ. Soha nem állt meg. Pihenésképpen, kikapcsolódás gyanánt műfajt váltott. Szépprózát, mesét, szelíden izgató krimit írt. Vagy a bölcselet- és hittudományokba merítkezve frissített magán (Res ultimae-Lex históriáé. Egy historikus gondolatai a végső dolgokról. Bp., 1999.). Nem veszélytelen mélységekig hatolva az ismereteken túli világ jobbára sötét tengerébe. Filamér (magán)nyomozó, az ő vakáció ihlette krimi-mese hőse levéltárba járt. Ezért meg­lepő, hogy 1984-től be sem tette lábát abba az intézménybe, amely kimeríthetetlen (irat/for­rás)anyagával neki kenyeret adott. Szellemi javakból hatalmasat nyújtva felé, anyagiakból alig elegendő darabkát. Aktív korában - könyvtáros, könyvtárvezetői munkája mellett ­papírmalmok, számok, mérőeszközök „vették körül, borították el". Lepedőnyi ívek fölött görnyedt. A kimerültség határáig számolt. Ilyenkor - aligha bocsátva meg magának a bűnös lazaságot és a mechanizmusból őt kizökkentőnek a munkaszobája szembe asztalához tele­pedés bátorságát - szívesen, kedvesen mesélt. Magáról is. Rettenetes vállalásainak súlyáról, terhéről, amelyek elcsigázták. Gondolatairól, tervekről. Ez utóbbiakat makacsul kovácsolta. Nem akarta megérteni, hogy miért nem értik őt. Ilyenkor és ezért mondogatta: ő korán született. Bölcs (a tudományokban) és (kéz)míves (mester) egyszerre volt. Homo practicus. Budapesten, 1922. szeptember 15-én született. Érettségi bizonyítványt a budai Werbőczy (ma Petőfi) Gimnáziumban szerzett (1941). Középiskolai tanulmányainak befejeztével ma­gántisztviselő lett. A Danubia Általános Biztosító Társaság pénztár(os)i (1941 szept. - 1942. jún. 30.), Ilonczay Béla mérnök (Budapest) általános mérnök-irodai munkák végzését bízta rá (1942. júl. 1. - 1943. júl. 1.), míg a Budapesti Építő Szövetkezet alkalmazásában anyag­beszerzéssel foglalkozott (1943. aug. 1. - 1946. okt. 1. és 1946. febr. - 1946. aug. 17.). Katonai szolgálati ideje alatt a tapolcai Repülő kiképző osztály kötelékébe tartozott (1944 okt. - 1945 okt.). Ezen belül az 1945 májusa és szeptembere közötti időt az Inn melletti Pockingban fogságban töltötte el. 1947 februárjától 1948 júniusáig fővárosi közmunkásként az Országos Levéltár romjait takarította fel. A szakma ettől az időponttól kezdve Bogdán Istvánt, mint kimagasló munkateljesítményt nyújtó, kivételes (tudományos hozadékú) élet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom