Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - IRODALOM - Tringli István: Kántor Klára: Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái, 1638–1702. Esztergom, 1999. / 277–279. o.

278 Irodalom sedriai és a közgyűlési ügyeket. A menekült Esztergom megye ránk maradt jegyzőkönyveinek tanúsága szerint a 17. század közepén itt a két intézményt már jól megkülönböztették egymástól, a jegyzőkönyvekbe csak a közgyűlések anyagát vették fel. A közgyűléseken azonban előfordultak sedriai ügyek is, a közgyűléssel együtt gyakran törvényszéket is tartottak (190, 193. sz.). A közgyűlések tartásában nehéz rendszert találni, volt olyan év (1640, 1641.), hogy csak egy, de akadt olyan is (1645.), amikor öt közgyűlést rendeztek, e két szélső érték között mindegyik szám előfordul. A tárgyalások néha több napon át folytak. A jegyzőkönyvekben gyakran találkozunk a kisgyűlések említésével is (89, 102, 133. sz.). A közgyűlések egyik legfontosabb feladata a tisztújítás volt. 1638-ban négy, 1644-ben három, a főispán által jelölt személy közül választottak alispánt (1, 70. sz.), a szolgabírákat, esküdteket, a jegyzőt, az adószedőket és segédadószedőket, az országgyűlési követeket a megyei nemesség maga választotta. Akárcsak más menekült megyék, Esztergom is foglalkozott a török uralom alatt álló területek peres ügyeivel is (67, 122. sz.). A menekült megye kevesebb terhet rótt a nemesekre, mint azok, amelyek területük egy részét megtartották, így aztán Komárom és Nyitra megyéből is „átjelentkeztek" néhányan az esztergomi nemesi univerzitásba (84, 114. sz.). A kötet második felében publikált jegyzőkönyvek tartalma a visszafoglalás utáni újjáépítéssel és berendezkedéssel foglalkozik: a katonaság elszállásolásával, az adószedéssel, az épülő falvakkal (378. sz.), a hatékony bűnüldözéssel (275, 279, 333, 417, 470, 566, 623. sz.), a megalakuló céhekkel, a környékbeli vásárokkal, a postaszolgálat biztosításával (374. sz.), a pozsonyi mérő használatának kötelezővé tételével (431. sz.). Az előző korszak ügyeivel összehasonlítva feltűnő, hogy mennyire túlteng a felsőbb kormányszervek leiratainak ismertetése: a megye az újkori állam egyik végrehajtó szerve lett. Ha egyszer majd megírják az újkori megyék működését tárgyaló kormányzattörténeti munkát, akkor ezzel a ténnyel komolyan számot kell vetni. A 19. századi centralista-autonomista vitából örökölt ideológiák és előfeltételezések helyett az induktív módszert kell alkalmazni: elégséges számú tény öszszegyűjtése után lehet majd csak általános következtetéseket levonni. Annyi azonban az eddig megjelent megyei jegyzőkönyvek futólagos végigolvasásából is megállapítható, hogy az állam és a megye nem dualisztikusán működött, hanem a megye az államhatalom része volt. A megyei hatóság valamikor az 1690-es években visszaköltözött Esztergomba. Az új, megnövekedett feladatokhoz új tisztségviselőkre volt szükség. Mostantól találkozunk a tiszti ügyésszel, akinek egyik feladata az volt, hogy a sedriai büntetőügyekben a vádat — most már nyugodtan mondhatjuk: a közvádat — képviselje. Az újkori állam erőszakmonopóliuma csak úgy volt fenntartható, ha erőszakapparátust is rendeltek melléje. Esztergom megye ekkortájt fogadott állandó börtönőrt és hóhért, a falvakban kapitányokat, hadnagyokat, tizedeseket neveztek ki a gonosztevők üldözésére (275,279. sz.). A sedria és a közgyűlés élesen elvált egymástól. Esztergom megyében először 1696-ban nyílik alkalom arra — legalábbis a jegyzőkönyvek alapján —, hogy a közgyűlésen résztvevők pontos számát is megismerjük. A három alispán-jelöltre ekkor összesen 28 szavazatot adtak le (265. sz.). A megnagyobbodott megyei hatalom újfajta, a helyi politikát érintő konfliktusokhoz vezetett. 1699-ben a megye az érsek — ne feledjük, a megye örökös főispánja —jószágai fölött is joghatóságot akart gyakorolni, amire azonban a régi kiváltságok értelmében nem volt joga. Ebből aztán komoly súrlódás keletkezett, amelyet még a szűkszavú, palástoló szándékú közgyűlési bejegyzések sem tudtak leplezni (499, 500, 522. sz.).