Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - MÉRLEG - Draskóczy István: A nyírbátori oklevelek kérdőjelei : rendhagyó könyvismertetés : Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300–1525). Összegyűjtötte, átírta: Balogh István. Szerk.: Érszegi Géza. A szerkesztő munkatársa: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. / 261–273. o.

Draskóczy István: A nyírbátori oklevelek kérdőjelei 271 Nyírbátor árumegállító jogával még egy oklevél révén ismerkedhetünk meg. Ezen a kiadványon az 1332. február 17-i dátum olvasható, vagyis ugyanazon a napon ugyanabban az ügyben két kiadvány keletkezett. I. Károly — hivatkozva arra, hogy a Szatmár és Szatmárnémeti (Zathmarnemeti) felől érkezőket vagy ott lakókat sóval és más áruval megrakott szekereikkel mindenekelőtt a nyírbátori szerdai piac felkeresésére kötelezte — felszólítja a szatmári, németii (Nemety a szövegben), a kallói és a debreceni kereskedőket, hogy a kiváltságot tartsák tiszteletben, és piacaikon tegyék közhírré. Ha szó szerint vesszük a szövegezést, akkor arra kell gondolnunk, hogy nem azon debreceni és kallói vásározókra vonatkozik a döntés, akik lakhelyük felől közelítették meg Bátort, hanem azokra, akik Szatmárból vagy Németiből hazafelé tartottak. Holott az látszik a hasznosabbnak, ha Kalló vagy Debrecen fiait akkor kényszerítik Nyírbátorba, amikor áruikkal (pl. posztó) a Szamos parti városba tartanak. Megjegyezzük, Debrecenből Nyírbátor elkerülésével el lehetett jutni Szatmárba. Bárki készítette az iratot, tudnia kellett, Debrecen és Nagykálló lakosainak a versenyétől a bátoriaknak volt okuk tartani, továbbá nyilvánvaló lehetett előtte, a környék szóba jöhető jelentősebb piacai Szatmárban, Németiben, Nagykállón és Debrecenben találhatók. Ami a sószállítást illeti, 1350 táján Kallóban 7550 darab — szemmel láthatóan szatmári eredetű — sókockát tartóztattak fel (az esetnek nincs köze Nyírbátor kiváltságához). A debrecenieknek sóért nem kellett feltétlenül Szatmárba utazniuk. A város a Szalacsot Szolnokkal összekötő sóút közelében feküdt, — Szalacstól kb. 60 kilométerre (míg Szatmártól 100-120 km választotta el a települést). Miután a helységben a sókamarát megszervezték (1408-ból maradt fenn reá adatunk), a polgárság nemigen volt rászorulva arra, hogy Szatmárba vagy Szalacsra utazzon a maga vagy állatai számára (avagy kereskedés céljából) ezért a termékért. Okmányunk sajnos eredeti példányban nem maradt fenn, csupán az 1512. évi másolatból ismerjük, amely kancelláriai hamisítvány. Az ezzel az 1332. február 17-i oklevéllel szemben támasztott gyanút jogosnak tartjuk, ám információi hasznosíthatók. Ha csupán a sóra vonatkozó híradást vesszük figyelembe, arra következtethetünk, hogy olyan időszakban fogalmazták meg, amikor Debrecenben a sókamara még nem működött.

42 A 14. századhoz képest a középkor végére a táj gazdasági élete megváltozott. A 14-15. századi fejlődés sűrű piachálózatot alakított ki, ahol több helység (köztük Bátor) az országos sokadalmak tartásának a jogát szerezte meg. Szatmárral szemben megnőtt Debrecen súlya. A 15. században Szatmárban, Tokajban, Poroszlón, Debrecenben, Szalárdon, Szalacson toAdatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez. Uo. 33.; Debrecen története, i. m. 476.; PACH ZSIGMOND PÁL: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma. Századok, 129. (1995) passim. 42 Középkori oklevelek 30-31.; Kallóra: NÉMETH P.: i. m. 139., Dl 96193, 96311. illetve Kállay levéltár, i. m. passim. (az idézett példa: Kállay levéltár, i. m. 1044. sz.) Kallón tartották ebben az időben a megyei sedriát (piacnapon). Vö. CSUKOVITS ENIKŐ: Sedriahelyek — megyeszékhelyek a középkorban. Történelmi Szemle, 39. (1997) 383. Debrecenből Vámospércs, Nagymihály, Piskolt, Károly érintésével ugyancsak el lehetett jutni Szatmárba. Eme út forgalmára támaszkodott Nagymihály, Pércs, Részege vámja (KUBINYI A.: Városfejlődés és vásárhálózat, i. m. térképmelléklet), Károly piaca. Debrecenre vö. GYÖRFFY GY.: Az Árpád-kori, i. m. I. 610. (Györffy György nem tud arról, hogy 1332-ig a városban sókamara létesült volna), KUBINYI ANDRÁS: Königliches Salzmonopol und die Stádte des Königreichs Ungarn im Mittelalter. Stadt und Salz. Hrsg. v. RAUSCH, WILHELM. Linz/Donau, 1988. 225.; A sókamarák 1397. évi listáján a város neve nem található (WENZEL G.: i. m. 438.) A 15. század elején rövid időre Debrecen királyi kézbe került. CSÁNK1 D.: i. m. I. 598.