Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tóth István György: A remeterend vándormisszionáriusa : Vanoviczi János, az első pálos misszionárius levelei, 1642–1677 / 187–245. o.

Tóth István György: A remeterend... 201 után elérte, hogy Lónyay Zsigmond legalábbis elvben elismerte a pálosok jogait, ezt azután a leleszi prépostságnál Vanoviczi gyorsan írásba is foglaltatta. A Lónyayak bérleti összegként egy kisebb summát ki is fizettek Vanoviczinek, de a birtokról Lónyay Zsigmond a továbbiakban is inkább csak „diskurálni" szeretett, a konkrétumokat lehetőleg elkerülve.

16 Egy évvel később Lónyay sértődötten írta Vanoviczinak, aki a vármegyei bíróság előtt, tanúkat állítva kereste az igazát, amikor Lónyay nem fizette a bérleti díjat: „sokszori conversationk után jó akaró uram barátomnak tartottam", nem várta a nála vendégeskedő pálostól, hogy a bírósághoz fordul. Asztali barátságos beszélgetésekre a nemesúr később is kapható volt, fizetésre kevésbé: még 1652-ben is Lónyay Zsigmond gőgösen jelentette ki a birtok kérdését feszegető Vanoviczinek, hogy „vín ember vagyok, a vín igazat mond és te nem tartasz annak?", majd fenyegetően kijelentette, hogy „sem paptúl, sem barátiul nem fél, törvintől sem retteg". E haragos szavak ellenére a nemesúr továbbra is szívesen megvendégelte a pálos szerzetest, akivel ebéd közben hosszan „diskuráltak". Vanoviczi kitartása meghozta a gyümölcsét: a következő évben Lónyay Zsigmond meghalt, és ez megkönnyítette, hogy a pálos misszionárius visszakapja a birtokot: az örökösök hosszas tárgyalás után elismerték, hogy a jószág a pálos renddé. Vissza azért nem adták, hanem meglehetősen csekély összegért, évi 25 forintért bérbe vették a pálosoktól. (A rendi jószágok bérbe adása volt a pálos rend 16. századi nagy válsága idején is az egyetlen lehetőség a birtokállomány legalább részleges megőrzésére.) Ezt a módszert Vanoviczi máskor is alkalmazta: tudta, hogy a nemesektől a birtokot egyelőre nem kaphatja vissza, de ha azok legalább azt elismerik, hogy csak bérlői a rendi jószágoknak, akkor ez a jelenben csekély, de rögtön befolyó jövedelmet, a jövőben pedig érvényesíthető jogcímet jelent. Vanoviczi fontos új adományokat is biztosított a rendjének, amikor felkereste a haldokló katolikus nemeseket, akik így azután megemlékeztek testamentumaikban a pálos rendről. 1650ben pl. özvegy Radonay Ádámné a pálosokra hagyta olaszi udvarházát és összes birtokát. A pálos rend felső-magyarországi konszolidációját a kurucok felkelése az 1670-1680-as években pénzügyi alapjaiban is veszélyeztette: a felkelők nemcsak összevertek és megöltek misszionáriusokat, a kurucok sikerei nyomán a pálos rend nemcsak kolostorokat, templomokat, megtérített hivőket vesztett, de a rend anyagi bázisa is megrendült. Éppen itt, FelsőMagyarországon voltak a pálosok legfontosabb birtokai, amelyek most a protestáns kurucok kezére kerültek. Térítés prédikációval, szentképekkel, csodával Vanoviczi János missziós munkájában a hittérítés széles eszköztárát használta. Mivel magyar volt, magyarul prédikált és magyarul folytatott hitvitát a protestánsokkal, és ezzel nagy előnyben volt a Hitterjesztés Szent Kongregációja által Itáliából ideküldött misszionáriusokkal szemben. (Vanoviczi a többi, Felső-Magyarországon elterjedt nyelven nem tudott, vagy legalábbis annyira nem, hogy prédikáljon, gyóntasson, vitázzon. Ezt ugyan ő maga nem írta meg a jelentéseiben, de többször szólt a német, szlovák és rutén nyelvek fontosságáról, valamint arról, hogy misszionáriustársai (természetesen csakis az ő ösztönzésére!) több nyelven térítenek. Ismerve Vanoviczi egyéniségét, ha ő is prédikált volna a fenti nyelveken, akkor ezt aligha hallgatja el a Rómába írt jelentéseiben. 16 APF SOCG Vol. 77. Föl. 61. 51. 51/bis. NAGY IVÁN: Magyarország családai... Pest, 1860. VII. 166., GALLA F.: Pálos, i. m. lapszám nélküli töredék.