Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK – TANULMÁNYOK - Fazekas Csaba: Gaganetz József eperjesi görög katolikus püspök 1849-ben / 115–139. o.

Fazekas Csaba: Gaganetz József püspök 1849-ben 117 merev ellenzésének. A sárosi nemesség, illetve papság részvételével tartott megyegyűlések sorra határozottan utasították vissza még a legkisebb gazdasági vagy társadalmi reformot is (legyen szó az ősiség eltörléséről, vasútfejlesztésről, közteherviselésről stb.), a politikai in­tézményrendszer változtatásáról hallani sem akartak. Egyházpolitikai téren feltűnő volt, hogy 1840-42-ben — a vegyes házasságok áldásmegtagadásával kapcsolatban kibontakozott vi­tában — a vármegyei ellenállás során Heves és Esztergom mellett csak Sáros állt ki a püspöki kar magatartása mellett. 8 A sárosi nemesek között ritka volt a reformeszmék iránti fogé­konyság (bár itt kezdte pályafutását megyei aljegyzőként Pulszky Ferenc, vagy híressé vált a főrendi ellenzék tagjaként az 1848-ban megyei főispánságra emelkedett Újházy László 9 stb.), és korábban az olyan megnyilatkozások is, mint például Jámborszky Károly helybeli földesúr Batthyány miniszterelnökhöz írott 1848. április 4-i levele, 10 amelyben üdvözölte a kabinetnek a „német aristocratica-bürocratico-absolutisticus kormány helyébe" lépését. (Egyben kérte az úrbériséget vesztett földesuraknak megígért — még törvényben nem is szentesített — kárpótlás első részletének kiutalását is.) Gaganetz részt vett az 1843-44., illetve az 1847-48. évi országgyűléseken, de — el­lentétben például Lonovics József csanádi, Scitovszky János pécsi, Ocskay Antal kassai vagy Fogarassy Mihály és Bezerédy Miklós címzetes püspökökkel — csak nagyon rövid és ritka (jóllehet konzervatív politikai felfogást, illetve egyházának speciális igényeit tükrö­ző) felszólalásait őrizték meg a főrendi tábla naplói. A püspöki karon belül a görög katolikus egyházfők többnyire ritkán vettek részt a diétái vitákban, egy kortárs megjegyzés szerint — Erdélyi Vazul kivételével — a püspökök „politikai hitvallását, mély hallgatagságuk miatt nemigen lehetett kivenni". 11 Gaganetz politikai állásfoglalására továbbá nagyon is jellemző adalékok, hogy 1846. március 2-án a galíciai felkelés hatására erélyes hangú körlevélben hívta fel papjai („a politikai tiltott mozgalmak által megzavart tartományok lelki őrei" fi­gyelmét a „felsőség és az Istentől rendelt hatalom iránti hódolat és engedelmesség" fontos­ságára, sőt felszólította híveit a „gyanús" agitációk elkerülésére és haladéktalan feljelenté­sére, mondván; a görög katolikusok V. Ferdinánd és a Habsburg-ház legfőbb hívei és tá­maszai. Vagy ugyanabban az évben — püspöktársaihoz hasonlóan — készségét fejezte ki a megalakuló Konzervatív Pártba való aktív bekapcsolódásra 12 stb. 1848. évi szerepvállalását szintén inkább a visszafogottság jellemezte. Nyilvánvalóan egyetértett az utolsó pozsonyi országgyűlésen a püspöki karnak az áprilisi törvényeket kény­szerűségből tudomásul vevő, azok néhány fontosabb egyházpolitikai vonatkozása (például a vallás szabad gyakorlását és a felekezeti egyenjogúságot deklaráló 1848/20. te.) ellen ünnepélyes óvást emelő megnyilatkozásaival, és rendszeresen részt vett az egyház polgári 8 L. minderről pl.: VARGA JÁNOS: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843). I. rész. Somogy megye múltjából Levéltári évkönyv, 11. Szerk.: KANYAR JÓZSEF. Kaposvár, 1980. 177-243.; Uő: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején. Bp., 1982. stb. 9 L. erről: PULSZKY FERENC: Életem és korom, I. S. a. r.: OLTVÁNYI AMBRUS Bp., 1958.; a „sza­badelvűség kevés számú őszinte hívéről" és a pártviszonyokról Sárosban: TÓTH S.: i. m. 24-26. 10 MOL H 2, (= A Miniszterelnökség, az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Kormányzóelnökség iratai.) 1848. 118. sz. (MOL Filmtár, 3824. sz. tek.) 11 V[ACHOT] I[MRE]: Az utósó pozsonyi országgyűlés legtöbb tagjának rövid jellemzése. Uő: Országy­gyülési emlék. Politikai, történeti és szépirodalmi almanach. Bp., 1848. 45-57., 47. 12 Religio és Nevelés, 1846. I. 29. sz. (április 9.) 234.; MOL P 90. 3/k. (= Dessewffy család levéltára. Acta Politica, a Konzervatív Pártra vonatkozó iratok) sz. n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom