Levéltári Közlemények, 71. (2000)
Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Poór János: Király és rendiség Lakits György Zsigmond magyar államjogában / 53–77. o.
70 Közlemények Nádor, helytartó, társuralkodó Nyilván nem meglepő, hogy az a Lakits, aki a rendiségnek alig hagy beleszólást a kormányzásba, a koronázási ceremóniát és az ahhoz kötődő jogi aktusokat — bár törvény által előírtan kötelezőnek, de lényegében — fölöslegesnek tartja, nem tekinti a királyi hatalom komoly ellensúlyának a legfőbb rendi és nem rendi méltóságokat sem. Nem vonja kétségbe, hogy a korabeli Magyarország első közjogi szereplője a nádor. Pontokba szedve felsorolja az 1485. évi nádori törvények 12 pontját és az azóta keletkezett nádori jogokat. A király és a nádor viszonyát, illetve a nádorság történetét elemezve azonban azokat a nüanszokat emeli ki, amelyek a nádor alárendeltségét tanúsítják, s amelyekre támaszkodva le is vonja a sarkos következtetést: a király és a nádor uralkodóalattvaló (Regent-Unterthan, König-Diener) viszonyban van egymással. (1-421.) Valaha a király szabadon nevezte ki és váltotta le a nádorokat, választásuk nem a rendek joga volt, mint később. (L424.) 1608 óta ugyan a király két katolikus és két nem katolikus jelöltjéből választott nádort az országgyűlés (L428.), a kései jelenséget azonban nem lehet visszavetíteni. I. Lajos például — olvassuk — 6 év alatt 3 nádort váltott le, és iktatott újakat helyükre, s ugyanez volt nádor és király viszonya Zsigmond alatt is. Albert 1439:2. törvénycikke engedte meg a rendek beleszólását a nádor választásába. A törvénycikk szerint: „minthogy a nádor az országlakosok részéről a királyi felségnek, és a királyi felség részéről az országlakosoknak törvényt és igazságot szolgáltathat s kötelessége is ezt tenni: azért az ország nádorát, Így kívánván ezt az ország régi szokása, a királyi felség a főpapoknak, báróknak és az ország nemeseinek tanácsára velük egyetértőleg válaszsza ki." Lakits szerint azonban az „antiqua consuetudine Regni ipsius requirente" kifejezés értelmezhetetlen. Ugyanis — láttuk — a nádor választásának nem volt „régi szokása," ezt a törvény alap nélkül deklarálja, másrészt: a nádor nem szolgáltat igazságot a fenti módon, sőt az nem is lenne összeegyeztethető a felségjogokkal és az ország alkotmányával. (L429., 433-434.) Ha a rendek és a király között félreértés (MiBverstandniB) lenne, a nádor nem a bíró (Richter), hanem csak a közvetítő (Vermittler) szerepét játssza. (1-435-443.) A Mátyás-kori törvények szerint a nádor a király távollétében annak helytartója, de tudnivaló, hogy a helytartói méltóság nem feltétlenül kapcsolódott össze a nádorsággal. A helytartói tisztség — mint Lakits bemutatja — név szerint nem, de funkcióját tekintve már nagyon régóta létezett. II. András például akkor, amikor Lengyelországban volt a nádornak adta át a kormányzást, de amikor keresztes hadjáraton volt távol, nem az akkori nádort, hanem fiát, Bélát bízta meg a kormányzással, tehát helytartósággal, s más példák is vannak arra, hogy a gyakorlatban régóta létezett a helytartói tisztség Magyarországon. Világos az is, hogy a nádorság és a helytartóság nem volt feltétlenül összekötve. „Csak a király tetszésétől függött, hogy azt, [a kormányzást] távolléte alatt András példája szerint a nádorra vagy valaki másra bízta." 54 A királyok 1485 után szívesen neveztek ki helytartót, a nádor hatalma ugyanis túlságosan megnövekedett. A helytartók mellett alnádorok pótolták a nádort. A magyarokat nem érte nagy sérelem, a helytartók között sokan vannak, akikre szívesen emlékeznek vissza. „Amilyen szívesen emlékszik a békéimen, daB ausser einigen wenigen Artikeln, allé übrigen auf gegenwartige Zeiten nicht anwendbar sind; dem h. Schwartner würde es eben so ergangen seyn, wenn er sich naher erklart hatte, wie wir die Worte: in omnibus punctis, et clausulis verstehen sollen?" (1-276.) „Es hing lediglich von der Willkühr des Königs ab, ob er selbe [a kormányzást] wahrend seiner Abwesenheit nach dem Beyspiel des Andreas demPalatin, oder einem andern anvertrauen wollte." (1-368.)
