Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - BESZÁMOLÓ - Bertényi Iván: A 2000. évi genealógiai és heraldikai világkongresszus : Besançon, 2000. május 2–7. / 309–311. o.

310 Beszámoló Minthogy a heraldika a nagyközönségnek csak szűkebb részét érdekli, aligha remélhető, hogy ez a helyzet változni fog. Pastoureau szerint az antiheraldikus, illetve a címerpajzsot nem alkalmazó jelvények Európa-szerte egyre divatosabb elterjedése és ebből adódóan az emblematika mint új diszciplína megjelenése nem kis részben a heraldikai szakma és a nagyközönség nem kielégítő kapcsolatainak a rovására írandó. Pastoureau megállapításaival lényegében hasonló eredményre jutva elemezte az évezred utolsó 30 évének nemzetközi címertani irodalmát Michel Popoff, a párizsi Nemzeti Könyvtár munkatársa, a Nemzetközi Heraldikai Akadémia főtitkára. A terjedelmes szakirodalom — részben csak bibliográfiák segítségével végrehajtott — elemzése során a közelmúlt legfőbb pozitívumának azt tekintette az előadó, hogy a címertan csaknem egészében történeti tudománnyá vált. Hervé Pinoteau, a Nemzetközi Heraldikai Akadémia tagja (Franciaország) a kora újkortól napjainkig terjedő időszak uralkodói, illetve államcímereinek a mérlegét vonta meg, amelyet az egyes európai fejedelmi családok címereinek (házassági kapcsolatok, területátcsatolások, igények heraldikai kifejezése, államcímer, illetve annak részenkénti szereplése stb. révén való) gyakori „határátlépése" jellemzett. Minthogy ez az előadás az elmúlt félévezred fejlődését ölelte fel (előzetes egyeztetés nélkül is), e sorok írója 1190 és 1526 közti időszakot felölelő referátumának mintegy folytatásaként hangzott el, minthogy (az ezredforduló mérlegkészítésének a szellemében) jómagam az európai uralkodók címerképeinek és heroldalakjainak középkori, a magyar királyok címereiben való szereplését foglaltam össze. A magyar címertörténet szempontjából is tanulságos volt a zágrábi Történeti Múzeum Heraldikai és Genealógiai gyűjteménye munkatársának, Dubravka Peic Caldarovicnak az előadása a horvát államcímer történetéről. Kiindulópontja Nagy Lajos királyunknak a Gélre herold címerkönyvében szereplő 3 dalmát oroszlánfeje volt; a Jagellókorban megjelenő vörössel és ezüsttel kockázott (modern) horvát címert a magyar királyi (és állam-)címer vörössel és ezüsttel hétszer vágott mezejéből vezette le úgy, hogy — szerinte — a vízszintes vörös-ezüst sávozatra függőlegesen ráhelyezték ugyanazt a sávozatot. E magyarázatot azonban nem tartotta meggyőzőnek az előadáshoz hozzászóló Franz-Heinz von Hye innsbrucki egyetemi tanár és levéltárigazgató: minthogy a horvát címer (fehérrel és vörössel) kockázott pajzsa először az 1498-ban épített (és a 18. század közepén lebontott, de színes rajzban ránk maradt) innsbrucki címertorony és városkapu egyik díszítő címerpajzsán fordul elő, az osztrák heraldikus a magyar sávozat helyett a vörös mezőben látható ezüst (osztrák) pálya többszöri együttes vízszintes és függőleges alkalmazásából tartja levezethetőnek a kockázott horvát címerpajzsot. Már több francia heraldikai szintézis rámutatott, hogy a XIV. Lajos király által 1696-ban elrendelt francia „Armorial général" összeállítására elsősorban nem a hibás címerek (hivatalosan meghirdetett) kijavítása céljából került sor: a d' Hozier irányítása alatt szerkesztett címerkönyvbe való bekerülésért fizetett tetemes díjak az államkincstár feltöltését szolgálták. Nicolas Vernot, a francia Haute-Snőne département heraldikai bizottságának tagja górcső alá vette a kongresszusnak helyet adó Franche-Comté tartomány 2500, a d' Hozier vezette nagy címeres könyvbe bejegyzett címerét, és kiderült: a címerek regisztrálását kérők zöme nem nemes, hanem iparos, kereskedő volt, de egyházi személyek is előszeretettel regisztráltattak címereiket, több Besancon környéki lakos addig általa nem is használt új címert jegyeztetett be. Gyakran helyi érdekek, egy-