Levéltári Közlemények, 71. (2000)
Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Antal: Az andocsi jezsuita misszió, 1642–1684 : adatok a hódolt Dunántúl egyháztörténetéhez / 3–31. o.
Molnár Antal: Az andocsi jezsuita misszió (1642-1684) 27 rancsolatjával procedálhatnék inkább, sem mint püspök uraméval." 141 Bessenyei egyik megbízást sem tudta teljesíteni: a régi naptár továbbra is általános maradt Somogyban és Baranyában, Laskai pedig még jó másfél évtizedig működött a hódoltsági falvakban. A jezsuiták szintén fontosnak tartották a naptárreform elfogadtatását, de átütő sikert ők sem értek el: 1646-1648 között három, 1667-ben négy faluban vezették be az új naptárt. 142 A naptár kérdés mellett a házasságkötések körül is számos nehézség adódott, hiszen a Trienti Zsinaton meghatározott forma betartására a paphiány miatt a legtöbb esetben nem volt lehetőség. A jezsuiták nagy gondot fordítottak a házasságok rendezésére, a katolikus egyház törvényeivel nem egyező kapcsolatok (főleg a prédikátorok vagy a török előtt kötött házasságok) törvényesítésére vagy a felek szétválasztására. 143 A somogyi török várakban a muszlim és szerb katonák mellett katolikusok is szolgáltak, közülük tizet sikerült a török fegyveres szolgálat elhagyására rávenni. 144 1679-ben a jezsuiták egy szülőt beszéltek le arról, hogy gyermekeit muszlimmá tegye, és ennek érdekében a családot kimenekítették a hódoltságból. 145 A jezsuiták andocsi missziója óriási űrt töltött be a hódoltsági katolikusok ellátásában, hiszen olyan területen dolgoztak, ahol sem a ferencesek, sem a világi papok nem akartak megtelepedni. Nem véletlen, hogy forrásaink egyszer sem beszélnek joghatósági vitákról, mint a belgrádi, pécsi vagy gyöngyösi jezsuita missziók esetében. A Balatonkörnyéki katolikusok között még a missziós püspökök sem mertek vizitálni. Az egész hódolt Magyarországot bejáró Benlich Máté belgrádi püspök egyedül a veszprémi püspökséget nem kereste fel, pedig az ottani négy katolikus plébánia hívta. A vizitáció egyrészt a portyázó hajdúk miatt igen veszélyes lett volna, másrészt pedig a veszprémi püspök ragaszkodott ahhoz, hogy Benlich személyesen kérjen tőle engedélyt az egyházlátogatásra. 146 A somogyi plébániákra egyedül Pavao Posilovic scardonai püspök és szlavóniai apostoli vikárius merészkedett el bérma-körútja során 1648 decemberében. 12 somogyi településen (köztük Andocson) összesen 1798 hívőt bérmált. 147 Az óriási lelkipásztori szükségletek ellenére a rend vezetőiben mégis többször felmerült a feloszlatás gondolata, és a misszió fenntartásáról sem mindig gondoskodtak megfelelően. A páterek a megtelepedés után vásároltak a házuk mellett egy kertet és egy szőlőt, amit segítség híján maguk műveltek. Ezek jövedelme azonban igen csekély volt, híveik pedig a szegénység miatt nem tudták őket eltartani. A szerény adományokat maguk cipelték haza, de sokszor a rájuk törő törökök, hajdúk és rácok ezt is elvitték tőlük. 148 A nehézségek miatt az osztrák rendtartomány konzultorai 1652 decemberében a misszió feloszlatása mellett voksoltak. A páterek szerint a kijárási tilalom miatt a misszió nem tudta betölteni hivatását, hiszen a több ezer hívő helyett csak a száz andocsi katolikust gondozták, és őket sem nagy eredménnyel. Az andocsiak a püspök embereit látták 141 Esztegomi Prímási Levéltár, Archívum Saeculare, Acta Radicalia, Classis X, N° 196. fa.sc . 11. pag. 124., 138. A prédikátor csak Sándor néven szerepel a levélben, de Laskaival való azonosítása egyértelmű. Vö.: BALÁZS L.:i.m. 142 LA 1648. ARSI Austr. vol. 140. fol. 156r.;LA 1667. ÖNB Cod. 12064. pag. 46. 143 LA 1659. ARSI Austr. vol. 142. fol. 99r.; LA 1667. ÖNB Cod. 12064. pag. 51.; LA 1668. ÖNB Cod. 12065.pag. 76. 144 LA 1673. ÖNB Cod. 12070. pag. 107. 145 LA 1679. ÖNB Cod. 12076. pag. 122. 146 BORSA IVÁN-TÓTH ISTVÁN GYÖRGY.- Benlich Máté belgrádi püspök jelentése a török hódoltság katolikusairól 1651-1658. Levéltári Közlemények, 60. (1989) 140. 147 MOLNÁRA: Scardonai püspökök, i. m. 312-313. 148 PFEQTER J.: i. m. 196.; MOL E 152 Regestrata, Collegium Jauriense fasc. 2. N° 37. fol. 45r.