Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - IRODALOM - Koltai András: Lakatos Andor: A Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltára repertóriuma. Kalocsa, 1998. / 275–278. o.

276 Irodalom 1958), a harmadikat pedig az egyházmegye jubileumi emlékkönyve (Sill Ferenc, 1977). Ezeken kívül pedig — Lakatos Andor fölmérése alapján — sajnos egyedül az esztergomi főszékeskáptalan levéltára van legalább középszinten rendezett állapotban. így azután különös öröm, hogy most a Kalocsai Múzeumbarátok Köre kiadásában a második magyar főkáptalan levéltáráról jelent meg egy külön kötet. Ráadásul Lakatos Andor könyve — címével némileg ellentétben is — nemcsak egyszerű repertórium, hanem egyben káptalantörténet, levéltártörténet, ismertető levéltári leltár, archontológia és proszopográfia is. Akár azt a címet is kaphatta volna: „A Kalocsai Főszékeskáptalan történetének kézikönyve". A kötet I. főfejezete a káptalan és a levéltár történetével foglalkozik. Első fejezete a káptalannak a török idők utáni újraalapítását és 18. századi kialakulását mutatja be Katona István és Winkler Pál műveire, valamint a levéltár irataira támaszkodva. Ezt követi „A káptalan működése" című fejezet, amelynek első része a jogi kereteket tisztázza. A szerző részletesen ismerteti a káptalan működése szempontjából alapvető statútumokat, és ezzel kapcsolatban értékes filológiai megfigyeléseket is tesz. A káptalan 1748-ban megalkotott és egészen 1985-ig érvényben lévő statútumait ugyanis a szerző megállapítása szerint 1847 körül módosították, de a módosított szöveget továbbra is csak az 1748. évi érseki jóváhagyást föltüntető másolatokban használták. Ugyancsak értékes a magyar királyi főkegyúri jog működését a kalocsai kanonokok kinevezési gyakorlatán keresztül vizsgáló rész. Ezt követően külön alfejezetek számolnak be érzékletesen és pontosan a káptalan életének egyes területeiről: a liturgikus, egyházigazgatási, hiteleshelyi, gazdasági és alapítványkezelési működésről. Úttörő jellegű, hogy a káptalan történetét a szerző egészen a mai időkig követi a levéltári források alapján, bemutatva a kommunista egyházüldözés és a II. Vatikáni Zsinat után kialakuló új egyházkép okozta változásokat. A történeti bevezetés utolsó fejezete a káptalani levéltár múltját vizsgálja az 1824ben készült első elenchustól egészen máig. A fönnmaradt segédletek alapján közli a régi levéltári rendek főbb egységeit, és külön kitér a repertórium készítését megelőző rendezési munkára és annak alapelveire. A fejezet a levéltár új fondjegyzékével zárul. Talán csak azt sajnálhatjuk, hogy a levéltár mai elhelyezéséről nem olvashatunk részletesebben: az erre vonatkozó adatoknak pedig egykor talán még levéltártörténeti jelentősége lehet. A könyv II. számú főfejezete a tulajdonképpeni levéltári segédlet, amely négy fondot — köztük a főkáptalanhoz 1997-ben visszakerült hiteleshelyi levéltárat — és ezeken belül összesen 19 állagot ismertet. A fondok: a káptalan magánlevéltára, hiteleshelyi levéltára (amely az államosítást követően 1997-ben került vissza a BácsKiskun Megyei Levéltárból Kalocsára), továbbá alapítványi iratok és gazdasági iratok. Utóbbiak ugyanis főként három különálló szervtől, az Alapítványkezelő Hivataltól, illetve a Dékáni Hivataltól számaznak. A levéltári segédlet fejezetcímei egyben a levéltár fondjainak és állagainak címei is. Mivel tehát a fejezetek számozása egyben a levéltári egységek jelzete is, kissé zavaróan hat, hogy mindegyik fejezetcím „II/"-vel kezdődik: ez ugyanis nem tartozik a levéltári jelzethez. Ennek elhagyása az olvasó számára csak áttekinthetőbbé tette volna a repertóriumot. Az egyes fondok és állagok címével együtt a szerző megadja azok évkorét, el-