Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

262 Visszaemlékezés vitelhez már olyan előnyomott adatlap készült, amely nem csak a kék cédulák adatait, hanem a jövőben remélhető egyéb adatok befogadására is alkalmas volt. Először ellenőrizni kellett, hogy az időrendezett kék cédulák egyes dobozaiban nincs-e „kakukkfióka". Ha volt, helyükre kellett tenni. A mutatólapokról az adatokat az adatlap megfelelő mezőjébe előírásosan be kellett gépelni. Az adatlapról a mágnesszalagra történt rögzítést levéltári dolgozó még nem tudta megoldani. Ezt vállalattal kellett elvégeztetni. — A DL és a DF állományát 320 ezer lap átlag 160 karakter mennyiségre becsültük. 1983-ban — amikor a munka megindult — ekkora adatmennyiséget csak a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai Intézete és a Központi Statisztikai Hivatal egy-egy nagy gépe tudott befogadni. A Levéltár az akadémiai intézetet választotta. Mindkét gyűjtemény időrendi mutatólapjainak („kék céduláinak") végén mintegy 12 ezer év nélküli lap volt. Ezeket Csukovits Enikő fiatal levéltárossal egyenként megkíséreltük évhez kötni, ha ez nem sikerült, akkor két évszám közé szorítani. Jelenleg ezeknek száma: 9865. A Diplomatikai Fényképgyűjtemény adatainak bevitele után megkezdődött a Levéltár által kialakított regesztagyűjtemény szövegeinek bevitele 1438-tól az adatbázisba. i998-ban egy számítástechnikai vállalattól új kereső programot vásárolt a Levéltár, amely a Liber regius első hat kötetével egy CD-ROM lemezen az Országos Levéltár gondnokságán megvásárolható. Tartozom az igazságnak annak leszögezésével, hogy munkánkhoz a Levéltár illetékes osztályától minimális pozitív, annál több negatív segítségben részesültünk. „TúlfejIesztés" és a Diplomatikai Fényképgyűjtemény 1971-ben Londonból a nemzetközi mikrofilmbizottság üléséről hazaérkezve lépcsőházi suttogásból arról értesültem, hogy valami feljelentés van ellenem. Rövidesen megtudtam, hogy az Országos Levéltár pártszervezete jelentett fel a pártközpontnál hajuknál fogva összetákolt vádakkal. Az egyik például az volt, hogy technikailag túlfejlesztettem a Levéltárat. Minthogy nem voltam párttag, a pártközpont az ügyet áttette a Kulturális Minisztériumhoz. A minisztérium személyzeti osztályának egyik előadója és levéltári osztályának szintén párttag helyettes vezetője vizsgálta ügyemet. A feljelentést nekem ugyan nem mutatták meg, de elmondták a „vádakat" és elmondhattam azokkal kapcsolatos ellenvéleményemet. Majd arról értesültem, hogy tanúkat hallgattak ki az ügyben. Máig sem tudom, hogy mi volt az oka annak, hogy már 1972-t írtunk, amikor a közgyűjteményekért felelős miniszterhelyettes — először és utoljára — kijött a Levéltárba és a főigazgató szobájába összehívták a Levéltári osztály vezetőjét, a feljelentő párttitkárt, majd később engem is. A miniszterhelyettes elég sok szövegbe burkolva közölte, hogy az ügyet lezárták. Ezt meghallva közöltem, hogyha az ügyet csak úgy lezárják, akkor az Országos Levéltárban, a minisztériumban és a pártközpontban a dossziéban megmaradnak az alaptalan vádak, ezért írást kérek arról, hogy a vádak alaptalanok voltak. Erre az volt a miniszterhelyettes válasza, hogy „nem adhatunk olyan papírt, hogy neked volt igazad és nem a pártszervezetnek". Ugyanakkor úgy intézkedett, hogy a főigazgató írjon rólam friss keltezéssel minősítő véleményt, amelyet a párttitkár is írjon alá és az akkori előírásoknak megfelelően én is. Ez megtörtént. Ezzel az ügy le volt