Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

256 Visszaemlékezés ezért őt, a minisztérium műszaki osztályának egy mérnökét és egy oroszul tudó levéltárost küldtek a Szovjetunióba, Franciaországba és az NSZK-ba pedig harmadiknak engem, hogy szerezzünk tapasztalatokat újonnan épült levéltárakban. Az építészmérnökre a legnagyobb hatással a rouen-i új levéltár épülete lehetett, mert az ott látott 27 szintes toronyraktárt álmodta meg kisebb méretben a Csörsz utcába a Gesztenyés parkba, mert ez volt akkor erre a célra kijelölve. Az építkezésből pénzügyi okokból semmi sem lett. (Rouenban a toronyraktár tetején kilátó terasz volt és a toronyban egyetlen lift. Kérdésemre, hogy mi van, ha a lift elromlik? azt a választ kaptam, hogy erre nem is gondoltak, mint lehetőségre. Már több éve használják és semmi baj nem volt a lifttel.) 1967A Nemzetközi Levéltári Tanács mikrofilmbizottsága A Nemzetközi Levéltári Tanács négy évenként — az olimpiák éveiben — tartja kongresszusát, de az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Levéltára 1966-ban olyan rendkívüli kongresszust hívott össze, amelyen minden tagországból két főt hívott meg vállalva minden költséget, ideértve a repülőjegyet is. A kongresszuson elhatározták, hogy a Tanács két bizottságot alakít. Az egyiket azért, hogy a levéltári anyag kutathatóságának (access) kérdéseit vizsgálja és tegyen javaslatot, a másik szorgalmazza a levéltári anyag mikrofilmezését és segítse az ilyen munkát indító levéltárakat. Magyarországból a rendkívüli kongresszuson Szedő Antal, a minisztérium levéltári osztályának vezetője és Ember Győző főigazgató vett részt. A két bizottság személyi összetételének tárgyalásakor az első bizottságba Szedő jelentkezett, és a másodiknál is. Minthogy minél több személy bevonása volt a cél, ezt nem fogadták el, mire Szedő engem javasolt a mikrofilm bizottságba. A Tanács a bizottság elnökségét Albert Leisingerre, a helyi Nemzeti Levéltár —• mai magyar terminológiával — főosztályvezetőjére bízta. A bizottság — ugyancsak amerikai költségre — 1967-ben a washingtoni Nemzeti Levéltárban tartotta alakuló ülését. Ezzel a Nemzetközi Levéltári Tanácstól való távoltartatásom (szilencium) véget ért. A megjelent tagok beszámoltak tevékenységükről. Ennek alapján (?) az elnök engem választott a bizottság titkárának. A bizottság évente tartott ülést azzal a pénzügyi konstrukcióval, hogy a bizottság tagjainak csak meg kellett érkezniük az ülés színhelyére, ahol költségeiket a vendéglátók viselték. (Az 1968-i ülés Budapesten volt.) A levéltári mikrofilmezés több európai országban még gyerekcipőben járt, a fejlődő országokban pedig akkoriban igyekeztek bevezetni. Ennek segítése érdekében a Bizottság évente Bulletin-t adott ki angol nyelven, melynek első öt számát én szerkesztettem és küldtem szét az Országos Levéltár költségén. Az évente tartott bizottsági üléseken 1980-nal bezáróan — kivéve az 1977. évit — részt vettem úgy, hogy utazási költségeimet a minisztérium nemzetközi főosztálya fizette. A kivétel oka az volt, hogy amikor szolgálati úton kértem a minisztérium levéltári osztályától az Izraelbe szóló repülőjegyet, az illetékes miniszterhelyettes a levéltári osztály vezetőjét, Varga Jánost oktatta ki, hogy hogyan jutott egyáltalában eszébe egy ilyen kérést előterjeszteni. — Bizottsági tagságomról 1980-ban lemondtam utódomul beajánlva levéltárbeli mikrofilmes utódomat, Körmendy Lajost, aki így kapcsolódott be a nemzetközi szakmai életbe. A jelek szerint a levéltári mikrofilmezés a digitális adatrögzítés terjedésével számottevően csökkent, pedig a biztonsági mikrofilm ma is a legtartósabb adathordozó.