Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

Borsa Iván: Emlékezések (60 év levéltárban) 245 Egyházi Levéltárak Az 1950. évi levéltári tvr. az egyházi levéltárak fölött szakmai felügyeleti jogot biztosított, egyszersmind az egykori hiteleshelyek regnicolaris levéltárainak állami levéltárban történő elhelyezését is elrendelte. Eddig az Országos Levéltár, illetve a megyei levéltárak között legfeljebb személyi kapcsolat volt. így a Központ arra igyekezett, hogy felhívja a számottevő levéltári anyaggal rendelkező római katolikus, evangélikus és református egyházakat, hogy fokozottabban törődjenek levéltáraikkal. E tekintetben a református egyház járt elöl. Az egyházi hatóság Esze Tamás lelkésztörténészt tette meg gyűjteményi előadónak, aki megtalálta a módját annak, hogy elsősorban az egyházkerületi levéltárakat és egyes kisebb-nagyobb egyházi egységeket közös szervezetbe összefogva lényegesen javítson a református egyház működése során keletkezett levéltári anyag védelmén és hozzáférhetőségén. Az evangélikus egyház 1945-ben a frissen nyugdíjazott Mályusz Elemér professzort kérte fel országosnak elnevezett levéltára gondozására. Amíg ő ott dolgozott, probléma nem merült fel. Arra már nem emlékszem, hogy más történeti egyházaknál olyan jellegű átfogó levéltári intézkedések születtek volna, amilyenek a reformátusok megvalósítottak. A római katolikus egyháznak birtokában volt és van a legrégibb és a legtöbb levéltári anyag. Az első években a LOK gondoskodott arról, hogy két nyugdíjas levéltáros készítsen tájékoztató jellegű felmérést a prímási levéltár anyagáról, mert ez hiányzott legjobban. — Voltak egyházmegyék, amelyek az állami/megyei levéltáraknak adták át elsősorban gazdasági jellegű iratanyagukat (pl. Eger, Vác). Megnyugtató helyzet csak ott alakult ki, ahol volt olyan egyházi levéltáros, aki folyamatosan dolgozott a levéltári anyagban és biztosította a kutatási lehetőségeket (Esztergom, Eger, Veszprém). Már említettem, hogy az 1950. évi levéltári tvr. a törvényhatóságok levéltárait néhány kerületi levéltárba kívánta összpontosítani, ez azonban hamar lekerült a napirendről. Ennek főoka az volt, hogy 1951-ben megüresedett a soproni evangélikus teológia épülete. Az új soproni levéltárigazgató jelezte, hogy az épület jó volna kerületi levéltárnak. Miután megnéztem és jónak találtam, javasoltam a minisztériumnak, Ahogy ma mondanák, „csípőből" lelőtték, hisz a nyugati határ mellé más levéltárakat is akarok vinni. Ezután már nem gondoltam kerületi levéltár létesítésére és annak költségeire, de más sem. A feloszlatott szerzetesrendek által 1950-ben zárolt levéltárainak zárlatát az ÁVH fokozatosan feloldotta, így ezek átvétele a területileg illetékes állami levéltár feladata lett. Megjegyzendő, hogy nem került minden szerzetesrend minden rendházának és intézményének iratanyaga állami levéltárba. Emlékezetem szerint a domonkos-rendnek egyetlen irata sem jutott állami levéltárba. Csak remélni lehet, hogy ezek közül valami még megvan valahol. Valamikor 1951 első felében értesítés érkezett, hogy a Veszprémi Állami Levéltár átveheti a zirci ciszterci apátság levéltárát. A régi vágású, nyugdíjkorhatárhoz közeledő Vevér Emil igazgató beszállította a levéltári anyagot. Jelentésében közölte, hogy a középkori okleveleket tételesen vette át, de azok közül hiányzott a pilisi apátság aranypecsétes oklevele. Jelentését annak rendje és módja szerint továbbítottam a minisztériumnak. A minisztérium az ügyben felelőst igyekezett keresni, ezért az ügyet a személyzeti osztályra bízta, mert annak egyik beosztottja meglátogatott és olyan kérdéseket tett fel, hogy milyen egy ilyen régi oklevél, milyen nyelven van ez írva, én el tudom-e olvasni, hogy volt az, hogy én akkor Veszprémben voltam? Nem tudom, hogy ki mindenkit