Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

242 Visszaemlékezés Ilyen módon folyt a Diplomatikai Levéltár fejlesztése 1950 októberig, amikor feladatomat és segítőtársamat Bakács István osztályvezetőre kellett bíznom, akik derekasan fejezték be a gyűjtemény gyarapítását, amelynek állományában jelenleg a legmagasabb darab sorszáma meghaladja a 108 ezret. Közben segítőtársam átvette a Levéltár könyvtárának vezetését, ahol példás rendet teremtett és tartott fenn nyugdíjba vonulásáig, sőt ezalatt oly mértékig képezte tovább magát, hogy megírta a magyar papírgyártás történetét 1900-ig, a Magyarországon használt régi mértékeket rendszerbe foglalta és mai mértéküket is megállapította. Bogdán István tudományos eredményeit elismerve a Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban a történettudomány doktorainak sorába fogadta. 1950-1957 Levéltárak Országos Központja 1949 áprilisában Ember Győzőt bízták meg a főigazgatói, Elekes Lajost pedig a főigazgató-helyettesi teendők ellátásával utóbbira bízva az épületben folyó helyreállítási és raktári állványépítési munkákkal kapcsolatos kisebb-nagyobb levéltárosi feladatokat. Ember Győzőnek határozott programja volt. A Levéltár által polcokon őrzött immár raktárilag rendezett iratanyagot nagyobb egységekre (későbbi szekciók) osztotta, kijelölte, hogy mely nagyobb egységnek ki a referense, majd úgy intézkedett, hogy egy év alatt minden referensnek el kell készítenie iratanyaga „állagai"-róT az alapleltárt, amelynek az állaggal kapcsolatos elháríthatatlan feladatokat is tartalmaznia kellett. Eddig ugyanis nem volt a Levéltár teljes iratanyagáról egységes szempontok alapján készült áttekintés. Ez az intézkedés a Diplomatikai Levéltárat nem érintette, Elekes Lajosnak a helyreállítással kapcsolatos feladata annál inkább. Egyrészt már minden épületszinten dolgoztam és ismertem minden raktár állapotát, ideértve a betonszerkezetű padlást is, másrészt Elekes gyakran volt távol különböző pártügyeket intézendő. Ilyenkor különösebb megbízatás nélkül a felmerült kérdésekhez engem hívtak. Ez nem kevés időmet vette igénybe. Meg kell említeni, hogy — hajói emlékezem — 1949-ben kezdődött meg a Magyar Tudományos Akadémia szovjet mintára történő átszervezésének előkészítése. A feladatot egy Tudományos Tanács elnevezésű új hivatalra bízták, amelynek élén G. Fazekas Erzsébet állt, — gyanítom, hogy közvetlen pártirányítás mellett. A Levéltár helyreállításának, elsősorban a raktárak beállványozásának költségeit ő biztosította. — Emlékezetem szerint 1949-ben feltűnt a Levéltárban Mérei Gyula, egykori Szekfű-tanítvány, akiről kiderült, hogy az 1947. évi levéltári törvény alapján a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nevezte ki a levéltárak országos főfelügyelőjének. Ő élvezte G. Fazekas Erzsébet bizalmát. Az akkori hírek szerint Elekes és Mérei (nem lehetett tudni, hogy kiknek a véleményét meghallgatva) készítették el az 1950. évi 29. számú törvényerejű rendelet tervezetét a levéltárakról. Ez a törvényerejű rendelet intézkedett a Levéltárak Országos Központjának megszervezéséről és a törvényhatósági levéltáraknak — 1951. január 1-től — a Központ alá rendeléséről. Ez az intézkedés — elsősorban a törvényhatósági levéltárak esetében — jelentett komoly előrelépést. Néhány nappal a levéltári tvr. megjelenését követően jelent meg a hivatalos lapban a szerzetes rendek feloszlatásáról intézkedő törvényerejű rendelet. A szerzetesrendek — különösen a több száz év óta működők — igen jelentős levéltári anyaggal rendelkeztek. A tvr.-bői csak az derült ki, hogy a rendházakat az államvédelmi hatóság veszi zár alá. Ekkor Mérei Gyula mint levéltári főfelügyelő a közismerten gazdag levéltári anyag ér-