Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Antal: Az andocsi jezsuita misszió, 1642–1684 : adatok a hódolt Dunántúl egyháztörténetéhez / 3–31. o.

Molnár Antal: Az andocsi jezsuita misszió (1642-1684) \ 9 követeltek érte. A helyzet odáig fajult, hogy végül a király parancsolta meg a végvári kapitányoknak, hogy az ehhez hasonló emberrablásokat akadályozzák meg, és segítsék a hódoltsági misszionáriusok munkáját.

94 Ilyen körülmények között rendszeres tanításról szó sem lehetett, különösen azért, mivel az iskolás korú fiúk általában az állatok őrzésében voltak befogva.

95 A támadások a következő évtizedben sem hagytak alább. 1667-ben a tatárok forgatták fel a házukat, utána nemcsak új tetőt raktak rá, hanem magas kerítéssel is körülvették, amely legalább némi védelmet nyújtott a rablók ellen.

96 A hajdúk 1668-ban kétszer, 1669-ben háromszor dúlták fel a falut. A lakosok el akartak széledni, de a jezsuiták maradásra és ellenállásra buzdították őket.

97 2. A helynöki megbízás és a missziós lelkipásztorkodás Az andocsi misszionáriusok működése kezdettől fogva szorosan összefüggött a veszprémi püspöktől kapott általános helynöki megbízatással (vicarius generális in spiritualibus). Ez a tisztség nemcsak a püspök hódoltsági képviseletét oldotta meg, hanem a jezsuiták számára is előnyökkel járt, hiszen ordináriusi joghatósággal léphettek fel az egyházmegye papjaival, licenciátusaival és híveivel szemben. Ugyanakkor a vikáriusi tiszt sokkal inkább terhet és veszélyeket, mintsem tényleges előnyt jelentett a misszionáriusoknak, amint ez 1643 nyarán rögtön ki is derült. Alig tért vissza Horváth Nagyszombatból, ahol a tartományfőnökkel és a püspökkel a misszió sorsáról tárgyalt, amikor a koppányi, kaposvári, simontornyai és somogyvári kerület prédikátorai elhatározták: a királysági intézményekkel való kapcsolattartás, a köznyugalom megzavarása, lázítás, a prédikátorok jogtalan elűzése és új vallás hirdetése miatt feljelentik a török hatóságoknál. A prédikátorok először egy Admat Zaymo nevű szpáhinál és az alajbégnél panaszkodtak, bőséges vendéglátással nyomatékosítva az elmondottakat. A két török ezután megtette a feljelentést a bég előtt, erre Horváthot egy licenciátussal együtt Koppányba hivatták és rögtön le is tartóztatták. Hét nap börtön után megtörtént a szokásos török bírósági ceremónia: a bég, öt kisebb tisztviselő és néhány öregebb koppányi török előtt kihallgatták a tanúként és vádlóként megjelent református lelkészeket, majd a bíróság tagjai halálbüntetést vagy száműzetést javasoltak. Néhány tapasztaltabb öreg kérésére végül beérték 100 forint pénzbüntetéssel, amelyet a koppányi dalmaták 62 forint 80 dénárra, hat juhra és három kecskére alkudtak le. A pénzt Horváthnak végül a győri kollégium utalta át. A bég bírósága emellett megtiltotta a jezsuitáknak, hogy református falvakba menjenek és térítsenek, aminthogy a református prédikátorok sem működhettek ezentúl katolikus falvakban. A hódoltság elhagyásához a jövőben minden egyházi személynek a koppányi bég írásos engedélyét kellett kérni. Az ítéletet a kádi bevezette a jegyzőkönyvébe, a református lelkészek pedig a javukra hozott ítéletért cserébe fejenként egy forintot fizettek a bégnek.

98 4 MOL E 152 Irregestrata, Collegium Jauriense 4. tétel, fol. Ír. (Pozsony, 1655. március 11.) 95 MOL E 152 Regestrata, Collegium Jauriense fasc. 2. N° 37. fol. 45r. 96 LA 1667. ÖNB Cod. 12064. pag. 130. 97 LA 1668. ÖNB Cod. 12065. pag. 132.; LA 1669. ÖNB Cod. 12066. pag. 22. 98 BENDA K.: i. m. 137.; LA 1643. ARSI Austr. vol. 139. pag. 293-294. A török joggyakorlat mindennapjaira jellemző a koppányi hodzsák fejének véleménye: „Neque tamen adhuc quies, quod parum sibi obtinuisse viderentur Calvinistae. Cum autem ad publicum tractare nostros iudicium iam non possent, cum privatis agere caeperunt. Inde hogiarum supremus (presbyterum princeps est et episcopi instar) edixit, ut nostri excedant, non quod in eis aliquid reprehensibile inveniretur, sed quod Calvinistae sine intermissione eoram