Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Dominkovits Péter: A Batthyány-kormány igazságügyi minisztere. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg, 1999. / 230–234. o.

Irodalom 233 esküdtszéki bíráskodás megjelenését (pl. Zsoldos Ignác 1839. évi akadémiai székfoglalója, Szemere Bertalan nyugat-európai útinaplója, Kossuth és Szalay 1841. évi hírlapi cikkei). A jogelméleti, jogtörténeti tárgyalást követően ennek a gyakorlati realitásait vette vizsgálat alá, egyrészt külön is elemezte a Deákhoz, illetve minisztériumához a halálbüntetéssel kapcsolatban felküldött kérvényeket (39 db), másrészt az egyéb ügyekben kelt feliratokat, folyamodásokat (pl. lázítás/honárulás vádja) elemezte. Az ügyek pontos kivizsgálása mellett megállapította: Deák — és a minisztérium — követte a legfőbb jogelvelet, így a „nullum crimen, nulla poena sine lege" elvét is. Mezey Barna tanulmánya elején hangsúlyosan kapott helyet a már más szerzők által is felvetett probléma: a jogalkotás szakmaisága, a kodifikáció súlyos ellentétben állt az országgyűlés érzelmi-hangulati politizálásával. E hangsúlyozás folytatásaként jelzi: a korábbi kormányszékektől átvett feladatok mellett újak jelentek meg, így az esküdtszéki eljárás ellenőrzése, illetve a jogalkotói tevékenység, amit egyaránt szükségessé tesz az áprilisi törvények deklaratív, nyilatkozatszerű szövege, illetve az igazságszolgáltatás általános modernizálása (pl. a büntetőkódex, a perrendtartás törvényi megvalósítása, a börtönügy reformja, a bírói függetlenség deklarációja és garanciái). A szerző a büntetőeljárás 1848. évi reformját vizsgálva annak három, Deák által képviselt előzményét emelte ki: Zala vármegye 1839. évi követutasítását, amelyben Deák már határozott elképzeléssel bírt a börtön ügy reformjáról, az 1843. évi kódex-tervezetet és Deák 1847. november 17-i, Zala vármegye közgyűlésében a börtönügyi reform tárgyában elmondott beszédét. Az 1848. évi kodifikációs munka szempontjából meghatározónak tartotta az 1843. évi javaslatokat. A tanulmány ezt követően Deák 1848. évi, a büntetőjog terén végzett jogalkotói tevékenységének 3, eltérő minőségi szintű munkáját elemezte: 1.) a sajtóesküdtszéki törvényt, 2.) a Hadzsics Lázár, majd Nyáry Pál felszólalásai nyomán a Ház határozatára elkészített vésztörvény-javaslatot, 3.) Bónis Sámuel minisztériumi osztályigazgatónak a pesti városi börtön vizsgálata nyomán a büntetés humanizálására a fenti városhoz írott börtönügyi rendeletét. E blokk végén engedtessék meg egy apró észrevétel: sajnálatos, hogy a kitűnő jogtörténeti tanulmányok érv- és hivatkozási rendszerükbe nem építették be Varga János közel két évtizede megjelent, mára már klasszikusnak számító munkáját az első magyar polgári büntetőkódex tervezetének elkészítéséről és Deák Ferenc mindebben végbevitt szerepéről (1843).

3 A tanulmányok sorát — és a kronológiai ív végét is — Hermann Róbert munkája zárja, ami a korábbi szakirodalmak sommás megállapításai után most koncepcionálisan is új elemeket hozva, nagy adatbázisra támaszkodva mutatja be Deák Ferenc tevékenységét 1848 októberétől a szabadságharc végéig. Míg szeptember 30-án, illetve október során a parlament folyamatossága, a legitimitás megőrzése ügyében többször felszólalt, a Schwechatot követő politikai helyzetben visszavonult. Ugyanakkor a kortársi értékelések jelezték: decemberben a Deák-Kossuth közötti ellentét felerősödött. Képviselőkénti utolsó nagy feladatvállalásával, a Windisch-Grátzhez menő 5 tagú parlamenti küldöttséggel, illetve abban vitt szerepével a szerző részletesen foglalkozik. Az ezzel kapcsolatos elemzésében a szerző Deák teljes visszavonulásának okát a fenti küldöttségben a császári féltől kapott megbízással — hogy Kossuthot és a Debrecenbe ment képviselő3 VARGA JÁNOS: Deák Ferenc és az első magyar büntetőrendszer tervezete. Zalaegerszeg, 1980. (Zalai Gyűjtemény, 15.)