Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - MÁLYUSZ ELEMÉR (1898–1989) : MÁLYUSZ-EMLÉKÜLÉS, MAKÓ - Blazovich László: A forrásfeltáró és oklevéltár-készítő Mályusz Elemér / 197–202. o.

Mályusz Elemér (1898-1989) 197 BLAZOVICH LÁSZLÓ A FORRÁSFELTÁRÓ ÉS OKLEVÉLTÁR-KÉSZÍTŐ MÁLYUSZ ELEMÉR A középkori és újkori témákat egyaránt szívesen feldolgozó Mályusz Elemér a történettudomány alapkutatásaira, a forrásfeltárásra ugyancsak nagy gondot fordított. Mint önéletírásában megjegyzi, gimnáziumi éveinek végére érve szinte kivétel nélkül elolvasta a Századok évfolyamait, amely révén egyetemi tanulmányainak megkezdése előtt jószerével ismerte a magyar történettudomány akkori teljesítményét. A későbbiekben pedig kialakult benne, hogy az akkor rendkívül időszerűnek tűnő társadalomtörténeti kutatásokat kell művelnie. Nem kerülte el figyelmét, hogy eme kutatásokat igen megkönnyítené modern szemléletű oklevéltárak közreadása. Az okleveles forrásanyagot a kiadások nyomán hamar megismerte, az eredetiekhez pedig akkor jutott igazán hozzá, amikor 1922-23 -ban az egyetem elvégzése után az országos levéltárban dolgozott. Levéltárosként egyébként kényszernyugdíjazása után 1947-től 1954-ig újra munkát vállalt az evangélikus levéltárban, amely időszak a Zsigmondkori oklevéltárban végzett munkálkodásának legaktívabb periódusa volt. A Zsigmondkori oklevéltár addigi munkálatairól terjedelmes írásában számolt be a Századok 1982. 5. számának hasábjain, amely tanulmánynak céljául tapasztalatok átadását és tanácsok javaslatba hozását jelölte meg. A cikket felhasználta Borsa Iván, amikor a Zsigmondkori oklevéltárról szóló tanulmányát készítette. Mályusz írásában részletesen kifejti az oklevéltar indulásának körülményeit. Színes leírásban mutatja be: miként futtatta zátonyra Fejérpataky László kezdeményezését az idősebb tudóstársak konzervatív szemlélete immáron 110 éve, 1889-ben, és mégis miképpen indult el a munka Fejérpataky bölcs belátása nyomán még abbén az évben. A vita szemléletmódbeli különbségekből fakadt. Fejérpataky ugyanis a Zsigmond-kor társadalomtörténetének plasztikus bemutatását biztosító oklevéltár elkészítését, valamint az oklevelek rövidített, azaz latin nyelvű regeszta vagy kivonatolt formájú közlését tartotta kívánatosnak, a történettudományi bizottság tagjai pedig az ország általános politikai, művelődési és egyházi történetét érintő oklevelek közzétételét javasolták teljes terjedelmű, in extenso közléssel. A felek tehát csak a válogatott oklevelek közreadásában vallottak egy nézetet, minden másban eltértek. Éppen a válogatás és az, hogy az oklevelekben szereplő adatok közül melyek kerüljenek be a regesztákba, jelentették az oklevéltárral szemben felmerülő későbbi kritikai megjegyzéseket. Mintegy 100 év kellett hozzá, hogy mára a középkori oklevelek regesztázásával kapcsolatosan a nézetek kikristályosodjanak, és az oklevéltár készítők egységes álláspontra jussanak. Fejérpatakynak a nagy lendülete 1893-ra ellankadt, a munka tulajdonképpen le is állt, bár egyetemi óráin diákjaival Zsigmond-kori okleveleket regesztáztatva sajátíttatta el az oklevélolvasás és regesztazás ismereteit. A mintegy 3000-re tehető másolat és regeszta az 1930-as évekig nem juthatott a kutatók használatába. 1932-től, amikor Lukinich Imre lett a történettudományi bizottság előadója, a gyűjtés hozzáférhetőbbé vált. Dolgozott belőle Hóman Bálint, Deér József, Fekete-Nagy Antal és maga Lukinich