Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Hermann Róbert: Görgei és Dembiński : egy ellentét dokumentumai / 33–83. o.
Hermann Róbert: Görgei és Dembinski — egy ellentét dokumentumai 35 Vukovics Sebő kormánybiztos maga kezdeményezte az OHB-nál Kiss eltávolítását és Damjanichcsal történő felváltását. Tiszafüreden is ugyanez történt. A fővezér bebizonyította alkalmatlanságát, és a sereg — tiszteletben tartva a politikai vezetés elsődlegességét — kezdeményezte az alkalmatlan parancsnok eltávolítását. Ebben az esetben a formákhoz — és az alkalmatlan személyhez — való túlzott ragaszkodás, a rosszul értelmezett tekintélytisztelet a hadsereg és a politikai vezetés közötti egyetértést veszélyeztette. Kossuth a tiszafüredi eseményekről értesülve azzal a szándékkal indult el a táborba, hogy a felbujtónak tekintett Görgeit főbe löveti. Megérkezése után szabályos nyomozást tartatott, és látva a tisztikar hangulatát, Szemere döntését ő is jóváhagyta. A fősereg ekkor két csoportosításból állott: a Görgei vezette VII. és a Répásy Mihály vezette II. hadtest Tiszafüred környékén, Damjanich János III. és Klapka I. hadteste Szolnok környékén állomásozott. Görgei ideiglenes főparancsnoki kinevezése csak az I., II. és VII. hadtestekre szólt. Március 8-án azonban Kossuth az I., II., III., IV. (bácskai vagy szegedi), V. (aradi ostromsereg) és VII. hadtestek fővezérévé Vettert nevezte ki, és a Szolnokon lévő I. és III. hadtestek együttes főparancsnokává Damjanichot nevezte ki. Vetter rangban csaknem egyidős volt Görgei vei, és ezért kineveztetése megkövetelte előléptetését. Kossuth tehát a fővezéri megbízatással együtt altábornaggyá is kinevezte. Kossuth ekkor bizalmasai körében kijelentette: „Én az összes magyar seregek parancsnokságát Görgei kezébe nem adom soha". Kevesebb mint egy hónap múlva, március 30-án azonban mégis Görgeire bízta a fősereg vezetését — igaz, egyelőre csak ideiglenesen. Ez az ideiglenesség azonban 1849. július 1-jéig kitartott, és Görgei hadügyminiszteri kinevezése (1849 május) után a magyar hadsereg feletti tényleges fővezérséggé vált. Dembinski fővezérségének történetét Borús József dolgozta fel monográfiájában, Görgei és Dembinski kapcsolatáról, viszonyuk elmérgesedéséről pedig mind Görgei Artúr, mind Görgey István emlékiratai tucatnyi részlettel szolgálnak, de szinte valamennyi kortárs és résztvevő megemlékezik róla. 3 Okmánytárunkban ennek az ellentétnek a kifejlődését és történetét kívánjuk dokumentálni. Az iratokból jól látszik, hogy Görgei kezdetben igyekezett együttműködni Dembinskivel, az azonban kezdettől egyértelmű volt, hogy más elképzelései vannak a követendő haditervről, mint Dembinskinek. így Görgei Schlik határozottabb üldözését pártolta, és Eperjes és Kassa elfoglalása után a Szepesség és általában a Felvidék keleti részének megtisztítását javasolta. Dembinski ezzel szemben az Alföld északkeleti peremén kívánta összpontosítani csapatait, és itt megvívni a döntő csatát az ellenséggel. Ezzel az összpontosítással azonban elkésett, és így a magyar fősereg 1849. februári hadműveletei lényegében kudarccal végződtek. Ugyanakkor hozzáteendő, hogy Görgei maga is hozzájárult kettejük viszonyának megromlásához. Azzal, hogy február 22-i jelentését a kormányzatnak is megküldte, felingerelte az altábornagyot (I. a 61. iratot). Dembinski eredeti parancsainak hiányában, csupán az iktatókönyvi bejegyzésekből ugyanakkor nehéz eldönteni, hogy a fővezér parancsai valóban homályosak voltak-e, mint azt például Görgei február 24-i jelentése sugallja (1. a 72. iratot). Az azon2 A fóvezérséggel kapcsolatos meggondolásokra I. HERMANN RÓBERT: A fővezéri kérdés 1849 telén és tavaszán. A tavaszi hadjárat (Az 1996. március 14-i tudományos konferencia anyaga). Szerk.: HORVÁTH LÁSZLÓ. Hatvan, 1996. (Hatvány Lajos Múzeum Füzetek, 13.) 9-15. 3 BORÚS, 109-328., GÖRGEY ARTÚR 1.335-422., GÖRGEY ISTVÁN 1.206-308.
