Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Hermann Róbert: Görgei és Dembiński : egy ellentét dokumentumai / 33–83. o.

34 Forrásközlések hívja. Teleki kijelentette neki: bármilyen pozíciót betölthet Magyarországon, amit akar. Dembiftski azt válaszolta, hogy a fővezéri poszt kivételével bármit hajlandó elvállalni. „Ahol egy nemzet saját nemzetiségét védendő kelt fel, a hazaszeretet szenvedhet attól, ha sorsát egy idegen kezében látja". Az altábornagy január 18-án Miskolcon jelentkezett Szemere Bertalan felsőmagyarországi teljhatalmú országos biztosnál, aki azonnal továbbküldte Debrecenbe. „Bem jó nevet csinált a lengyel vezéreknek. Válasszátok meg őt is, legyen lelke a seregnek" — írta. Ugyanakkor érzékelte rajta a szenilitás bizonyos jeleit: „Megjegyzem, kissé sokat beszél". Január 21-én Kossuth közölte Szemerével, hogy másnap Szolnok felé küldi Dembinskit Perczel és Répásy csapatainak megszemlélésére, „...tájékozza magát a körülmények iránt, s az egyesült tiszai seregek vezényletével fog megbízatni". Ezen a napon megszületett Dembinski „osztálytábornoki" (azaz altábomagyi) kinevezése. Mivel Kiss Ernőn kívül nem volt ekkor más altábornagya a honvédségnek, értelemszerű volt, hogy Dembinski fogja rangidősként megkapni a fővezérséget. Dembinski valóban elutazott Perczelhez, majd össze is veszett vele. A szóváltás olyan jól sikerült, hogy Perczel egyszerűen otthagyta hadtestét. Kossuth január 27-én Klapka ezredesnek, a felső-tiszai hadtest parancsnokának együttműködését kérte, amit Klapka meg is ígért. Január 29-én Kossuth kinevezte Dembinskit a Perczel-, Répásy- és Klapka-hadtestek fővezérévé. Február elején Kossuth közölte vele, hogy amint megismeri haditervét, kész Vécseyt, Damjanichot és Görgeit is alárendelni. Erre az alárendelésre csak február 12-én került sor, amikor a hadügyminisztérium — és nem az OHB — Damjanich és Görgei hadtesteit is Dembinski főparancsnoksága alá helyezte. Február 23ig Vécsey is hasonló utasítást kapott. Dembinski már működése kezdetén a józan észnek ellentmondó intézkedéseivel elszalasztottá Franz Schlik cs. kir. altábornagy elszigetelten álló hadtestét, és széttagolta a rendelkezésére álló erőket. Dembinski ugyanis a hadtesteket hadosztályokra tagolta és a hadtestparancsnokok tudta nélkül diszponált velük. Haditervét senkivel sem volt hajlandó közölni. Amikor Windisch-Grátz tábornagy, a cs. kir. fővezér megindult Debrecen felé, a február 26-27-i kápolnai csatában a magyar főseregnek alig fele vett részt és szenvedett vereséget. A visszavonulás során Dembinski ismét tanújelét adta hadvezéri alkalmatlanságának. A fővezér elleni mozgalom Klapka hadtestében bontakozott ki, és a tisztikar kijelentette, hogy csak akkor követi Dembinski utasításait, ha azokat Klapka, Görgei vagy Répásy tábornok ellenjegyzik. A katonai alárendeltségi viszonyok szempontjából szokatlan igényt egy hónap kellemetlen tapasztalatai magyarázták. A tisztikar azonban betartotta a polgári államokra jellemző politikai normákat. A március 3-án Tiszafüreden összeült tiszti gyűlésre Görgei indítványára meghívták Szemere Bertalant, a politikai hatalom teljhatalmú képviselőjét, és őt kérték fel közvetítésre. Szemere a hadtestparancsnokok kíséretében felkereste Dembinskit és megpróbálta haditanács tartására rávenni. Dembinski erre nem volt hajlandó, mire Szemere letette őt a fővezérségről és ideiglenesen Görgeire bízta azt. Az eljárás módja rendhagyó volt, de nem példátlan. 1849. január elején a pancsovai vereség után a támadást vezető Kiss Ernő működésével elégedetlen tisztek szabályos „aláírásgyűjtési" akciót indítottak leváltása érdekében. A magasabb rangú tisztek — köztük Damjanich János — igyekeztek megvédeni Kiss — és vele a katonai felső vezetés — tekintélyét, de Kiss alkalmatlanságáról ők is meg voltak győződve. Kérésükre