Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - IN MEMORIAM - Kardos József: Kállay István (1931–1998) / 268–271. o.

In memóriám 269 A közeli veszteség még nem teszi lehetővé, hogy teljes számvetést adjunk egy eredményekben gazdag életútról. De a megrendült érzelmek szorítása mellett mégis szólni kell arról a nagyívü pályáról, amit Kállay professzor bejárt. Kállay István 1931. június 16-án született Fülöpszálláson. Szülei pedagógusok voltak. Orosházán végezte iskoláit, majd ott érettségizett, az Evangélikus Gimnáziumban. Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos, majd harmadik évtől történelem-levéltár szakos hallgatója volt. 1953-ban államvizsgázott. A Magyar Országos Levéltárba került gyakornoknak, majd egy esztendő után a Baranya Megyei Levéltár levéltárosaként dolgozott. 1956 februárjában a Fejér Megyei Levéltár igazgatójává nevezték ki. Gyakorló, vidéki levéltárosként is a tudomány elkötelezett müvelője volt. 1958-ban szerzett egyetemi doktori címet. Doktori diszszertációjában az Árpád-kori törvények és a Russzkaja Pravda összehasonlításával foglalkozott. E munkája a kezdő kutató tudományos erényeit csillogtatta meg. Nem a korszak adott időszerűséget a dolgozatnak, ezt az is bizonyítja, hogy évtizedek múlva — már a rendszerváltás után — egy tudományos konferencián Kállay István újból felemlítette egykori kutatásait és vállalta azok időtálló tudományosságát, és ezt erősítette meg a Hodinka Antal Emlékkönyvben, 1993-ban is. Eredményeinek elismerése is volt, hogy 1959-ben magyar levéltári delegátusnak nevezték ki a bécsi Staatsarchivba. Hivatali feladata a magyar vonatkozású történeti anyag kutatása és filmeztetése volt. Emellett nagyon sok segítséget nyújtott a Bécsbe ösztöndíjjal kikerült magyar történész kutatóknak, és maga is végzett tudományos munkát. A bécsi Hofkammerarchivban gyűjtötte össze a kandidátusi disszertációjának anyagát, amit 1969-ben védett meg. E könyvében Kállay István 48 szabad királyi város 40 évi gazdálkodását dolgozta fel, jelentős forrásanyagra támaszkodva. Művében nemcsak a városi számadások iratanyagát használta fel, hanem a városi tanácsülési jegyzőkönyveket, a vizsgálati jegyzőkönyveket, a gazdasági jelentéseket, a bécsi kamara leiratait stb. is áttekintette, hogy minél részletesebb és teljesebb képet adjon a 18. századi magyar történelem egyik fontos és kevésbé feldolgozott részéről, a városi fejlődésről. A bécsi évek (1959-1966) után a Magyar Országos Levéltárba került, ahol a legújabb kori, majd családi és gyűjteményi osztályon dolgozott, ez utóbbinak 1970-ben osztályvezetője lett. Munkája során több levéltári repertóriumot készített és tett közzé. Elmélyült tudományos tevékenységét számos tanulmánya és 1977-ben megvédett doktori értekezése bizonyította. A disszertáció A magyarországi nagybirtok kormányzata 17111848 címmel jelent meg. Kállay István ebben a müvében is — igazi levéltárosi elkötelezettséggel — inkább a forrásokra, mint a feldolgozásokra támaszkodott. Könyve előszavában maga is megemlékezett arról, hogy kutató- és hivatali munkája során a vizsgált nagybirtokok kormányzatának csaknem teljes anyaga megfordult a kezében, és amit felhasznált, az szinte csak példának tekinthető. Közvetlenül harminc nagybirtok kormányzatával foglalkozott, de ezek az ország területének csaknem egyharmadát adták. így lényegében teljes áttekintést ad a munka, hiszen az idézett esetek mellett ott áll a szerző többire vonatkozó ismerete is. Kállay István élete 1980-ban jelentős állomáshoz érkezett: a tudós levéltárosból tudós tanár lett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1980. július l-jén egyetemi tanári kinevezést nyert a Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszékére