Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.
Dobák András: A besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849-1851 \ 75 roztak egy pár mágnást, kik havonként ezer forintot is kapnak hazulról s nincs mire költeniök, (...) traktálják hát százával a közembereket és az altiszteket. S ezek azóta őket nézik igazi uraknak, nem a tisztjeiket." 88 A legtöbben és leghamarabb azonban azok szabadultak meg a katonaság terhétől, akik lefizették a kincstárnak az 500 forintot, így például Podmaniczky, Görgey István, Virághalmi. A császári tisztekhez való viszonyuk igen változatos volt, annak függvényében, hogy az mennyire gyűlölte, tisztelte őket, a magyar szabadságharcot, műveltségüket és származásukat. A tisztek mindkét viselkedése érthető: aki barátját, rokonát vesztette el a szabadságharc leverése során, akinek katonai pályafutását törte ketté a magyar honvédek sikeres hadjárata, gyűlölte a besorozott honvédeket, úgy érezhette, itt az alkalom, hogy sérelmeiért bosszút álljon. Viszont akinek ilyen sérelmei nem voltak, akinek a karrierjét egyengette a küzdelem, az tisztelhette a honvédek katonai szakértelmét, műveltségét, jómodorát és származását. A császári tisztek nagyon sokszor igen jó benyomást alakítottak ki magukról a honvédtisztekben: „Lehnhard főhadnagy pártunkat fogta meghívott ötünket vacsorára, mondván: a kiket a golyózáporban becsülni tanultam, azokat védtelenül letiporni nem fogom soha." 89 „Ma fogadóban ebédeltem, ahol az Ezredes úr is volt, s ki nagyon megnevettetett." „A városba menve egy becsületes osztrák ezredes vezetett minket". Gyakran baráti, bajtársi kapcsolat is kialakult köztük: „Hadnagyunk granicsár létére igen jól bánt velünk, mondhatnám szeretett." „Tiszteink (...) jószívűségből inkább, mint meggyőződésnél fogva, mindig azzal biztattak, hogy mindnyájunkat haza fognak bocsátani, általános amnestia fogván kihirdetettni." ' „A katonaság magasabb állású tisztjeinek nagyobb része inkább részvéttel, mint gyűlölettel viseltetett irántunk, s a hol kötelességeik szigora engedte, kedvezményekben is részesitettek." Volt, amikor mint tisztekkel bántak, mint magukkal egyenlőt kezelték a közkatonaként szolgáló honvédtiszteket: „Az első esti állomáson Lemesányban, a »halt« vezényszóra a transport parancsnoka (...) két császári társával együtt arczunk elé lépve, elmondta, hogy ők bennünket volt honvédtiszteket most is katonatiszteknek néznek és a szerint kívánván velünk bánni, nekünk minden a szolgálat korlátain belül lehetséges könnyebbséget akarnak engedni, föltéve, hogy mi viszont nekik ezen jó szándékuk kivitelét meg nem nehezítjük. Ha tehát ezt nekik megígérjük: akkor válasszunk magunk közül egy, mind a 400 volt honvédet vezénylő parancsnokot és tartsuk magunk rendben az embereinket. Megköszöntük az emberséges szót, s az ajánlatot és föltételét elfogadván, vezénylőnknek Máriássy Tiborcz honvédszázadost (...) választottuk meg." „A leghumánusabb ezredes alá kerültem, (...) parancsot ada ki, mely szerint aki bennünket bosszant, vagy hasonló sértő szóval illet, huszonöt bottal büntessék. Nemcsak, de azt is meghagyta, hogy a legénység csak per »Sie« szólítson minden volt honvédtisztet, ""Uo.JU.VADNAYK.ii.m. 152. 89 PODMANICZKY F: i. m. 311. Egy hátszegi, 11., 111 _ 8. 91 PODMANICZKY F.: i. m. 328., ill. 317. 92 INCZÉDY S.: i. m. 234. 93 GÖRGEY 1.: Lm. 18.
