Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Pap Gáborné: Úrbéres viszonyok Mária Terézia korában Szatmár megyében / 133–155. o.

Pap Gáborné: Úrbéres viszonyok Mária Terézia korában Szatmár megyében 135 Három nemzedéken keresztül a család tagjai viselték a főispáni tisztséget, így fontos szerepük volt a megyei élet irányításában is. Az úrbérrendezéskor Károlyi Antal birtokaként 56 344 hold földet írtak össze a megyében. A 18. század utolsó harmadára tehát Szatmárban néhány nagyobb birtokos család mellett nagyszámban éltek egészen kis birtokú nemesek; a megye összes úrbéres földjének mindössze 8,7%-án 480 birtokos gazdálkodott, mindegyikük nevén száz holdnál kevesebb úrbéres földet tartott számon az összeírás. Birtokosként nem is szerepeltek azok az elszegényedett nemesek, akik a falvakban jobbágysorban éltek. A századokon át ható tendencia az úrbérrendezés idejére kialakította a Szatmár megyei birtokmegoszlás jellegzetességét: néhány nagybirtok — köztük egyetlen óriásbirtok — és temérdek apróbirtok együttesét. A 17. század elejétől — a bécsi békétől — Szatmár népe hol az erdélyi fejedelmek fennhatósága alatt, hol a királyság alattvalójaként, de szüntelen zaklatottságban élt. Az erdélyi fejedelmek háborúi idején a megye az átvonuló hadak útjába esett, és emberben és anyagiakban egyaránt érzékeny veszteségeket szenvedett. A császári uralom időszakaiban a végvári német őrség eltartása, eltűrése nehezedett rá. A Rákóczi-szabadságharc alatt a megye területe hadszíntér lett, és Szatmár várának 17 hónapi ostroma után a falvak elnéptelenedtek; a jobbágyok katonának álltak vagy földönfutóvá lettek. A lakosságot a éhínség és a járványok annyira megtizedelték, hogy a szatmári béke kifosztott, csaknem pusztává lett megyét talált itt. Létkérdés volt a parlagon hagyott földek megművelése, a földművelő munkától elszokott jobbágyok letelepítése, az elmenekült lakosság, kipusztult falvak helyére újak telepítése. A szatmári békekötés után hamarosan megkezdődött a gazdátlanul maradt porták benépesítése. A telepítési akció irányítója, szervezője Károlyi Sándor lett, akinek hatalmas uradalmaiban a kuruc háborúk után csak néhány száz jobbágy család lézengett. 1712-ben hozta be az első telepes csoportot Württembergből, és utána évről évre tömegesen érkeztek a német telepes családok. Kezdetben jórészük visszaszökött, szétszóródott. Károlyi azonban ágenseket küldött svábföldre, akik toborozták a telepeseket. Sok költséggel és rengeteg nehézséggel az évek során 16 falu népe települt újjá württembergi, schwarzwaldi, badeni németekből. 1712 és 1774 közt összesen 1903 sváb család költözött a szatmári birtokokra. így egészült ki a telepítések eredményeként — a többi között — Nagykároly, Fény, Csanálos, Kaplony, Erdőd, Nagymajtény, Kálmánd, Mezőterem, Sándorfalu, Vallaj lakossága. Az új magyar telepesek száma a németekéhez képest kevés volt. Gyakran csak más faluba mentek a jövevények mellől az ott lakó jobbágyok, így Csanálos, Vallaj, Kálmánd lakói Börvélybe, Erdődről, Beitekről Dobrára, Géresre. Az új telepesek 30-40 hold földet, kaszálót, szőlőhelyet kaptak, templomot, paplakot, iskolát építhettek, szabad költözésre szerződtek, és robotjuk nagyon mérsékelt volt. Általában évi 30 napi robotot szabtak ki nekik (de a nagymajtény iáknak pl. csak 17 na4 Magyar Országos Levéltár (= MOL) C 59 Helytartótanácsi Levéltár, Departamentum Urbariale. (= C 59) Tabelláé Urbariales Comitatus Szatmariensis (Tab. Urb. Com. Szatm.). Botpalád helység bevallása szerint pl. a lakosok nagyrészt nemes emberek, kevés a jobbágy. 'SZEKFŰGY.: i. m. 431.