Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.
Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások Pozsonyban és Sopronban 97 jes jogon ingatlant. 87 Ezért kiskorú örökös esetén egy felnőtt utóörököst is meg kellett nevezni. Ez az egyik magyarázata az oldalági rokonok gyakori előfordulásának a pozsonyi végrendeletekben. A számos jogi megkötöttség ellenére maguk a végrendeletek a legjobb példák arra, hogy az emberek mindig megtalálták a szokásjogban rejtőző kiskapukat, hiszen a vagyon elosztása a valóságban sokkal változatosabb képet mutatott, mint azt a normatív források, a jogszabályok alapján feltételeznénk. Az ingatlanvagyon szétosztásával és a hozomány biztosításával a rokonságban levő vagy akár idegen hajadonoknak az egyes végrendelkezők a fiatalok széles köre számára tették lehetővé, hogy kedvező feltételekkel házasodjanak meg. Másrészt az örökösödési szokásoknak köszönhetően az özvegyek (asszonyok és férfiak egyaránt) jó helyzetbe kerültek a házasodási piacon, ami viszont (összehasonlítva a nemességgel vagy a parasztsággal) a házasfelek közti nagyobb korkülönbséggel, kisebb termékenységgel, a városi népesség csökkent önreprodukciós képességével járt. A nagy korkülönbséggel kötött, ezért általában rövid ideig tartó házasságok számos európai város példáján vagy akár „felemás párok" tipikussá váló ábrázolásán is kimutathatók. 88 Mindez összekapcsolható az ingatlantulajdonosok gyors változásának jelenségével, amelyet telekkönyvekből, adójegyzékekből és más összeírásokból rekonstruálhatunk. Az ingatlanforgalom szabályozása ismét visszavezet a végrendeletek meghatározó jelentőségének hangsúlyozásához. A városi és falusi házasodási modell közti alapvető különbségekre fentebb már utaltam. Annak hátterében, hogy ilyen jelentős különbség volt a termékenységben és feltehetően a házasodási életkorban is, szintén a vagyonhoz való eltérő viszony állhat: A falvakban a fiatalemberek korán megházasodtak, hogy a gazdaságot átvehessék, és ebben feleségük is segítette őket. A városokban ellenben a férfiaknak először egzisztenciát kellett teremteniük (amely legtöbbször ingatlantulajdon szerzését is jelentette), ahhoz, hogy megházasodhassanak — vagy egy tehetős özvegyasszonyt vettek el, hogy a vagyonszerzés nehézségeit elkerüljék. Megfelelő források hiányában természetesen felelőtlenség lenne általánosságban azt állítani, hogy a parasztok fiatalon házasodtak, míg a polgárok, és a nemesség felső rétege későn, ráadásul bizonyára számos kivétel volt a „szabály" alól. Az eddig feltárt demográfiai jelenségek azonban nem mondanak ellent ezeknek a leegyszerűsített megállapításoknak. Végezetül szeretném újra kiemelni, hogy végrendeletek nagy számban maradtak fenn Európa számos városának levéltáraiban, többek között a felvidéki városok (Kassa, Eperjes, Nagyszombat) is komoly és eddig jórészt feltáratlan anyagokkal rendelkeznek. Ez a körülmény lehetővé teszi, hogy az eddiginél szélesebb körű regionális összehasonlító vizsgálatokat végezzünk a demográfia és a háztartásszerkezet kérdéseivel kapcsolatban, és hogy fenti, ideiglenesnek tekinthető következtetéseinket a jövőben biztosabb alapokon állva ellenőrizhessük. *** KIRÁLY JÁNOS: Pozsony város joga a középkorban. Bp.. 1903. 155-166. Vö. CHWOYKA, ERHARD: „NU ist sie junk, so ist er alt". Zur sozialen Bedeutung des Motives des „Ungleichen Paares" vom 15.-17. Jh. (Medium Aevum Quotidianum, 35.) Krems. 1996-Otium, 3/1-2. Zagreb, 1995. 35-52.; KUBINYI, 1966. 226-232.; GRANASZTÓI, 1982. 629.
