Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.
92 Tanulmányok pában, mint a patriarchális nagycsalád, amelyben a legidősebb generáció játszotta a vezető szerepet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a születéskor várható viszonylag alacsony élettartam és a késői házasodási életkor mellett annak a statisztikai valószínűsége, hogy nagyszülők, szülők és gyermekek közös háztartásban éljenek, csak viszonylag rövid ideig állt fenn. 66 • 2. A családtól a háztartásig: a háziszolgák Bármilyen méretű vagy jellegű középkori városról beszélünk is, egyetlen valamirevaló háztartás sem nélkülözhette a háziszolgák széles körű közreműködését. Jelenlétükkel magyarázható, hogy az alacsony gyermekszám ellenére viszonylag magas volt az egy háztartásban élők létszáma. 67 Habár munkájukat és kapcsolatrendszerüket szinte lehetetlen nyomon követni a legtöbb forrásban, a végrendeletek ehhez is szolgálnak adatokkal. Jóllehet, a városi társadalom kevésbé befolyásos tagjai — akik közé a cselédek, szolgálók, dajkák is tartoztak — maguk nem készítettek végrendeleteket, de mások testamentumában gyakran előfordulnak örökösként, adósként, illetve esetenként pénzt is kölcsönöztek gazdáiknak vagy ismerőseiknek. A háziszolgák legnagyobb „előnye" a gyermekekkel szemben az volt, hogy számtalan feladatot elláttak a városi háztartásokban (amelyeket a parasztcsaládokban rendszerint az idősebb gyermekek végeztek el), anélkül, hogy a család jövőjét bármiben befolyásolták volna. Bérükön felül nem formálhattak jogot a háztartás javaira gazdáik életében, sem pedig az örökségre megbízóik halála után. A hagyatékból rendszerint kisebb tételekkel elégítették ki őket. Az a 40 aranyforint, amit a Pozsonyban 1467-ben elhunyt gazdag besztercebányai Niclas Jung hagyott szakácsnőjére, Ursulára, kivételesen jelentős öszszegnek számított. Gyakran adományoztak ruhadarabokat is a személyzet tagjainak. Anna asszony, aki Pozsony egyik legbefolyásosabb polgárának, Caspar Venturnak volt az özvegye, gazdaasszonyára (Schafferin), Mareth-ra hagyta többek között egy ruháját, főkötőjét, köpenyét, bundáját és két ingvállat. 69 Azáltal, hogy a korábban divatos és drága ruhadarabokat a szolgákra és szolgálókra hagyták, az elit ízlését és szokásait is egyre alacsonyabb társadalmi rétegek felé közvetítették. Mindkét előbb említett példában valószínűleg idősebb, férjes asszonyok voltak a megadományozottak, de sokkal jellemzőbb volt, hogy fiatal, hajadon lányok szolgáltak a családoknál. Néhány esetben a végrendelkezők szavaiból arról a szoros és bensőséges viszonyról is értesülünk, ami a fogadó család és az ott szolgáló lányok között fennállt: gyakran úgy nevelték őket, mintha édes gyermekeik lettek volna, egyfajta kegyes cselekedetként fogva fel ezt a kapcsolatot. Andre Láng neje, Dorothea, akinek az itt említett leányon kívül egy saját fia volt még, így írt: „szolgálólányomnak (diern), Margreth-nek, akit gyermekségétől fogva neveltem, hagyok egy ágyat teljes felszereléssel, és egy barna ruhát". Stephan Stamphaer szintén egy Margaretha nevű leánykát {dirnlein) említett, 66 MlTTERAUER, M.-SlEDER, R.: i. rn. 33-35. 67 L. általánosságban: HERLIHY. D.: i. m. 153-155. A nök szerepéről: UITZ, E.: i. m. 82-83. Az általunk vizsgált anyagban a „háztartási alkalmazottak" szinte kizárólag nők voltak. Amikor a Diener kifejezés férfiakkal kapcsolatban fordul elő. akkor az inkább kereskedők megbízásából tevékenykedő alkalmazottat jelent. 68 PT119. 69 PT 145.
