Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.
90 Tanulmányok gyermekeinek vagy más közeli rokonomnak, akikről a város jogrendje szerint a végrendeletekben meg kellene emlékezni", juttassanak hagyatékából. 56 Máskor meghatározott összeget, leggyakrabban 1 forintot különítettek el erre a célra. Ez az igen praktikus kibúvó — valószínűleg bécsújhelyi mintára 57 — aló. század elején egy csapásra elterjedt, és hamarosan formulaszerűvé vált, csak az összeg változott a végrendelkező vagyonához mérten. Akik nem éltek ezzel a lehetőséggel, azok az oldalági rokonság beleszólási jogát igyekezték azokra a javakra korlátozni, amelyeket a végrendelkező maga is közös felmenőiktől örökölt, ha pedig nem volt ilyen vagyonrész, a rokonságot teljesen kizárták az örökségből. Wolfgang Albringer városi jegyző felesége, Margaretha szinte dramatizálva írta le a jelenetet, hogy fivére odajött a betegágyához, és biztosította, hogy nem kér többet az örökségből, mint amit neki szántak. 58 Ahol név szerint szerepeltek az oldalági rokonok, általában egy meghatározott ingatlannal (főleg szőlővel), készpénzzel vagy valamilyen ingósággal, főleg ruhadarabokkal vagy ötvöstárgyakkal, főleg ezüstserlegekkel vagy -övekkel elégítették ki őket, hogy ne emeljenek óvást a végrendelet ellen, illetve hogy tartsák meg az örökhagyót jó emlékezetükben. Az ilyesfajta, személyre szóló ajándékoknál gyakran feltételeket is szabott az örökhagyó: erkölcsös magaviseletet vagy bizonyos egyházi szertartások elvégeztetését. Általában testvérek között volt jellemző „adomány" az adósságok elengedése, az adóslevelek visszaadása. Ezek az adományok egyben a rokonságon belüli szubjektív fontossági sorrendet is tükrözik, és itt is találó M. Mitterauer megjegyzése: „A családi kapcsolatok hálózata minden embernél más és más volt, és ezt nem lehet statisztikai módszerekkel meghatározni." 59 A gyermektelen végrendelkezők számára testvéreik gyermekei vagy unokatestvéreik adták meg a lehetőséget a gondoskodásra. Unokaöccseik taníttatására, illetve unokahúgaik kiházasítására gyakran ugyanolyan nagyságrendű összeget hagytak hátra, mint mások saját gyermekeikre. Ezt a „helyettesítő szerepet" fogalmazta meg többek között Cristoff Sailer kötélverő mester végakarata 1467-ben: „... feleségem, Ágnes gondjaiba ajánlom unokatestvéremet, Cristan-t, mintha gyermeke lenne (an irs Kinds síaí), ahogyan megbízom benne, és azon kell lennie a végrendelet végrehajtóival együtt, hogy tanulmányokat folytasson, és Isten segítségével pap legyen a lelkünk üdve érdekében." (A személyes — habár nem anyagi — haszon szempontja itt sem marad el...) 60 Általában véve a gyermekek kis száma indokolta, hogy az oldalági rokonok nagyobb mértékben bekapcsolódtak egy-egy család gazdasági életébe. Ez a rendszer valósult meg a befolyásos délnémet kereskedőcsaládoknál és kisebb léptékben a pozsonyi polgárság körében is. Másrészt viszont számtalan példát találunk arra is, hogy a házastársakon és gyermekeken kívüli rokonságot határozottan kizárták az örökségből, különösen a szerzett vagyonból, azzal az indokkal, hogy semmivel nem járultak hozzá annak felhalmozásához. 6 PT 404r: „so meiner swester kinder oder annder nahend freundtschafft, die nach ordnung diser stat gerechtigkait in geschefften zubedengken weren...". Az 1549. évi kassai összeírás mindazonáltal arra engedett következtetni, hogy „az egyszerű család-háztartás mellett csak a főként oldalági rokonnal kiterjesztett formának volt némi jelentősége": GRANASZTÓI, 1982. 617. "STAUB, F.: i. m. 506. 58 PT211v-212r. 59 MITTERAUER, MICHAEL-SIEDER, REINHARD: The European Family. Patharchy ío Partnership from the Middle Ages to the Present. Oxford, 1982. 27. 60 PT 145v.
