Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IN MEMORIAM - Gyáni Gábor: Vörös Károly (1926–1996) / 294–297. o.

294 In memóriám gondjaira bízott középkori oklevelekhez, megyei, városi, falusi, plébániai gondokat, egyéni emberi sorsokat évszázadokon keresztül tükröző összeírásokhoz, bányanyitási engedélyekhez, maradandó földbirtoklási és földhasználati változásokról, a bennünket ma műemlékként körülvevő magán- és középületek, templomok létrejöttének történetéről tanúskodó iratokhoz képest. A latin „arma" szó jelentései közül ő a modern történetírás követelményeinek — és bizonyára saját életelveinek is — megfelelően viszonylag kevés figyelmet fordított a pusztító fegyverekre, azoknak forgatására, inkább érdekelték azok a címerek, amelyeken Heves megye falusi közösségei alkották meg, vésték pecsétekbe a maguk termelő — szántóvető, szőlőmüvelő, iparos vagy kereskedő mesterséget üző — tevékenységeinek szimbólumait. Imre bácsi politeia-ja a levéltár és a történettudomány volt. E területen belül nagyon hamar lett teljes jogú poliszpolgár és azután egyre több pályatársa figyelt fel nem fennhangon kijelentett, hanem inkább maradandó tudományos értékű írásaiban alaposan alátámasztott, megfontolt szavaira, mondataira, következtetéseire. E végső nyughely és ez a szomorú alkalom nem arra való, hogy Soós Imre önálló köteteit, tanulmányainak címét vagy akár csak széles látókörét jelző kutatási területeit elősoroljam. A munka minősége egyébként is mindig fontosabb a mennyiségnél. Ha pedig erre tekintünk, akkor bizony nem sok magyar levéltárosról mondhatjuk el, amivel ő dicsekedhetett volna, ha nem tiltotta volna szerénysége, hogy egyik könyve egyetemi kötelező olvasmány lett. s egyetlen egyről sem az ún. vidékiek közül, hogy egy, a maga nemében mintaszerűnek számító kutatási segédlet, az Egri Érsekség Levéltáráról írt repertóriumát a Magyar Országos Levéltár tartotta érdemesnek közkinccsé tenni. Ha ma bemegyünk a Heves Megyei Levéltár vagy az Egri Érseki Levéltár kutatószobájába, az ott sorakozó, alapvető eligazítást nyújtó leltárkönyvek, iratjegyzékek nagy része az ő indító keze nyomát viseli magán. Nincs ebben semmi látványos, mint ahogy a fondok, állagok, gyűjtemények általa kialakított rendjében sem, hiányukat csak akkor értenénk meg, ha nem volnának. De abban az esetben nagyon — és nemcsak mi, levéltárosok, akik hozzá méltó utódok igyekszünk lenni kollektív memóriánk hordizóinak megőrzésében és feltárásában, hanem kutatók, diákok, érdeklődők, hivatalos ügyfelek is. Azzal, hogy Imre bácsi, az ember és tudós eltávozott közülünk, múlhatatlanul szegényebbek lettünk. Ő már nem alkothat tovább mindannyiunk javára, családja örömére. Azonban vigasztalhat bennünket a tudat, hogy élete egész művét sub specie aeternatis — földi értelemben is az örökkévalóság jegyében formálta szép egésszé. Imre bácsi így él tovább velünk, mindennapjainkban, halhatatlanul. (Bán Péter gyászbeszéde Soós Imre ravatalánál) Vörös Károly (1926-1996) Nem sokkal azután, hogy betöltötte a 70. életévét érte utol a halál a hosszú ideje súlyosan beteg történészt. Kivételes alakja volt Vörös Károly mind a történetírásnak, mind a levéltárügynek. Felnőtt alkotó életének egyharmadát töltötte a levéltárak szolgálatában, és a