Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IRODALOM - Zimányi Vera: Nagy István–F. Kiss Erzsébet: A Magyar Kamara és egyéb kincstári szervek. Szerk.: F. Kiss Erzsébet. Bp., 1995. / 263–266. o.

264 Irodalom gánsabb" referenciakör a Középkori Gyűjteményben és a Magyar Kamara anyagában való munka. De az ugyancsak frissen beszállított nagy családi levéltárak rendezése és leltározása is igen vonzó feladat volt, amelynek során rengeteget lehetett tanulni. Egymás után jelentek meg az elsődleges tájékozódást, áttekintést szolgáló alapleltárak, majd az 1960-as évek során már a behatóbb elemzést kívánó „Ismertető leltárak" készítése került napirendre. Kortársaim, évfolyamtársaim közül rövid ideig Benczédi László, hosszasabban pedig Szűcs Jenő foglalkozott a kamarai levéltár anyagával. És mindvégig a szelíd mosolyú, segítőkész, nagy tudású Maksay Ferenc. Már egyikük sem él. Közben ide került a csöndes szívóssággal dolgozó Nagy István is, aki végül is életmüvét alkotta meg a Kamara történetének beható tanulmányozásával és megírásával, iratanyagának rendezésével és leltározásával. Többünket elszólított a történészi kutatómunka iránti vonzalom a levéltárosi munkától, de újabbak jöttek a helyünkre. így került a Kamarához F. Kiss Erzsébet, aki folytatva a Levéltár legjobb hagyományait, Nagy István és Maksay Ferenc mellett a legstabilabb kamarai szakértövé vált, akihez éppen úgy lehet pontos eligazításért fordulni, mint nagynevű elődeihez. Tisztelet, becsület azoknak, akik a nagy szakértelmet, pontosságot és szorgalmat, valamint önzetlen segítőkészséget igénylő levéltárosi munka mellett kitartottak életük nagy részében. Ezt a kötetet forgatva megállapíthatjuk, hogy maradandót alkottak. De térjünk át a szubjektív emlékezésekről a tartalmi ismertetésre. A Magyar Kamara hivataltörténetére vonatkozóan korábban Ember Győzőnek Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig című munkája (Bp., 1946) nyújtott eligazítást a Kamara szevezetére, hatáskörére, területi illetékességére, ügyintézésére vonatkozóan. Nagy István pedig 1971-ben publikálta monográfiáját^ Magyar Kamara, 1686-1848 címen. A jelen kötetben Nagy István ilyen előzményekre, valamint saját több évtizedes levéltárosi-kutatói munkájára támaszkodva foglalta össze a Magyar Kamara történetét világosan, áttekinthetően és viszonylag röviden (5-63.), 1526-1686 és 1686-1848 közötti időbontásban. Ebben foglalkozik a Kamara felállításával és utasításaival, területi illetékességével, hatáskörével, a Bécsi Udvari Kamarához való viszonyával, szervezetével, ügyintézésével, az ügyosztályi rendszer kialakulásával, az 1773. évi átszervezéssel, amikor a departamentumokat létesítették. Bár az utóbbi változtatással kapcsolatban megjegyzi: „Az 1773-ban kialakított departamentumok így nem voltak szervezetileg határozottan elkülönülő, állandó, csak a departamentumhoz beosztott személyzettel rendelkező, külön kamarai osztályok. A departamentumok nem annyira a Kamarának, mint hivatalnak osztályait, hanem inkább csak a Kamaránál intézett ügyek osztályait, csoportjait jelentették. A departamentális beosztás erősebben inkább az iratok iktatásánál és a regisztratura rendjének kialakításánál érvényesült." (39.) Ezután következik a Kamara regisztratúrajának, alapsorozatainak ismertetése, Paulinyi Oszkár és Szűcs Jenő, illetve F. Kiss Erzsébet munkái. Az eredetileg 41 fondra (41 iratsorozatra) osztott regisztratura-anyaghoz Nagy István még egy sorozatot csatolt: az Acta Neoacquisticát. A Magyar Kamara ügykezeléséről mélyreható elemzést nyújt Szűcs Jenő: „...a XVI. században életrehívott központi kormányszékeink, a Magyar Kamara, a Magyar Kancellária, sőt még az 1724-ben létesült Magyar Helytartótanács irattárai is, elintézett ügyeknek gondjaikra bízott iratait nem hagyják meg azokban az összefüggéseikben, amint ezek az ügyek tárgyalását előkészítő, majd az írásban teendő intézkedések technikai lebonyolítását ellenőrző titkár kezében szép rendjével ... egymás mel-