Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IRODALOM - Rácz György: Engel Pál: A temesvári és moldvai szandzsák törökkori települései (1554–1579). – A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban / 257–263. o.

262 Irodalom lakóhelyek azonosítása, megnevezése a későbbi kutatásra vár." — amint azt a Bevezetőből megtudjuk. A régészeti leleteket a településnév nyelvészeti megfejtése követi, amely Hévvizi Sándor munkája. Ma is meglévő települések esetében Kiss Lajos földrajzi nevekről szóló etimológiai szótára volt a vezérfonal, míg a mára elpusztult egykori falvak, puszták nevének magyarázatakor a nyelvészeti szakirodalom legfrissebb eredményeit kapjuk, néha több lehetőséget is megemlítve. Ezt követi az írásos forrásokon alapuló ún. történeti rész, amelyeket a szerkesztő Blazovich László, Kovách Géza és Tímár Péter készítettek. A történeti rész a forrásadottságok miatt általában a tárgyalt hely birtoklástörténetét tartalmazza, de a szerzők számos új ismeretanyaggal gyarapították eddigi tudásunkat, mivel nemcsak feldolgozásokat, hanem forrásokat is felhasználtak. Bár a magyar középkor fogalmát hazánkban általában 1526-ig terjedően értelmezik, a szócikkek a tizenötéves háborúig követik az eseményeket, mert a vidék településtörténetében a háború időszaka választóvonalat jelent. (Az 1985. évi településtörténeti monográfia is ezt az időhatárt követte.) Az időhatár kitágítása és rugalmas értelmezése természetesen csak hasznára vált a kötetnek, nem is beszélve arról, hogy így lehetővé vált a 16. századi defterek hasznosítása is. Az azóta elpusztult középkori települések defterek alapján történő azonosítását a középkorkutatás sem nélkülözheti, ahogy ezt Engel adattárából világosan láthattuk. Az egyes szócikkeket irodalomjegyzék zárja, amely az érdeklődők további tájékozódásához nyújt segítséget. Szerencsésebb települések esetében ez monográfiát vagy külön tanulmányt jelent — mint pl. Békés, Gyula, Makó stb. —, de feltüntették a felhasznált forráskiadványok címeit és néhány esetben a kiadatlan dokumentumok lelőhelyeit is. A szakirodalmi tájékoztatás biztos vezérfonalat jelent a további kutatásokhoz, segítséget a leendő falumonográfiák elkészítéséhez. Hiányok és furcsaságok azért akadnak. A középkori Magyarország területén 16 Dusnok helynév létezett, közülük kettő épp a régióba esett. 1261-ben említi egy oklevél az egri püspökség Zaránd megyei birtokai között Pecsér tartozékaiként „Dusnukzoth"-t és „Dusnukbos'M, két nyilván szomszédos települést. Blazovich korábbi kötetében nem szerepelt a két egyemlítéses, nehezen lokalizálható település, a lexikonban már egyetlen településsé „összeolvadva" megtalálható, nem tudni, miért „Dusunkbos" formában. Zárójelben névváltozatként feltüntetve a „Dusunkzach" alak. A helynév eredetének magyarázata sem a legfrissebb szakirodalom alapján történt: „a helynévben szláv eredetet sejthetünk", és a dusnok „településnevek személynévi előzményei is ismertek a korai középkorban". A 18. század óta tudjuk, hogy a dusnok szláv jövevényszó, és nem ártott volna utalni arra, hogy a név egy sajátos egyházi szolgálónép, a torlókkal szinonim jelentésű dusnokok lakhelyét jelölte. Azt pedig, hogy maga az adat egy „1261-ben kiadott oklevélben került bejegyzésre. Előfordulásával a későbbiekben nem találkozunk", helyesebb lett volna úgy megfogalmazni, hogy a helynévvel (pontosabban helynevekkel) csak egy 1261-ben kiadott oklevélben találkozunk, később nem fordul elő a forrásokban. Az irodalomjegyzékben az egyetlen (ráadásul kiadott) forráshelyet sem ártott volna jelölni, és a frissebb irodalomra utalni, amely a fönti észrevételeknek is alapjául szolgált. (Vö. SOLYMOSI LÁSZLÓ cikkét, A Dunántúl településtörténete, VI. Veszprém, 1984., továbbá Doctor et apostol. Szent István — tanulmányok. Szerk.: TÖRÖK JÓZSEF. Bp., 1994.) Csak helyeselni lehet a szerkesztőnek azt az eljárását, amely szerint a családnevek írásában a legegyszerűbb írásmódot választotta, és csak abban az esetben tett kivételt, amennyiben a családnév viselői ma is élnek (pl. Telegdi, de Bánffy). Az is helyeselendő, hogy a mai országhatáron túli települések esetében említik a mai román nevet. A helysé-