Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Pálmány Béla: A magyar törvényhozás levéltárának rövid története és mai tagolódása / 223–244. o.

234 Közlemények szervezetében. Sztálin és Magyarországra kinevezett helytartói nem csupán a polgári alkotmányos többpárti parlament működtetését utasították el, hanem a törvényhozásnak is formális szerepet szántak. Az egykamarás és gyakorlatilag egypárti Országgyűlés teljes testületének állandó összehívásától is ódzkodtak, ezért a kollektív államfői testületet képező, a Magyar Dolgozók Pártja által válogatott 21 képviselőből álló Népköztársaság Elnöki Tanácsa {NET) egyúttal széles körű törvényalkotó testületi jogosítványokat is kapott. A NET által hozott törvényerejű rendeletek nem csupán egyenértékűek voltak a ritkán — évente 2-3 alkalommal 3-4 ülésnapra — összehívott teljes Országgyűlés által egyhangúan megszavazott törvényekkel, hanem számban és jelentőségben jócskán meg is haladták azokat. Ilyen körülmények között szükségtelen volt a korábbi, állandóan ülésező „reakciós" többpárti Nemzetgyűlést (1947-től Országgyűlést) szolgáló hivatalszervezet fenntartása. Az Országgyűlés 1950. május hó 8-án hozott határozatával azonnal hatályba léptetett Ügyrend 27. §-a úgy rendelkezett, hogy „az országgyűlés ügyviteléről, dologi szükségleteiről a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkársága gondoskodik." A volt hivatali dolgozók jó részét létszámcsökkentésre hivatkozva elbocsátották, vagy nyugdíjazták. Nagy Imre országgyűlési elnök 1949. január l-jével a vasesztergályos képesítésű Benk Vilmost nevezte ki elnöki hivatali vezető osztályfőnöknek, majd 1950. január l-jével aNETtitkára alá rendelt hivatalvezetőnek. Az új NET Titkárságot az Országházból áthelyezték a Sztálin út 124. sz. alá. Egyúttal az Országház gondnoksága (műszaki szolgálata) a Minisztertanács szervezetéhez lett átcsoportosítva, míg a háznagyi hivatal utolsó vezetőjét, Mónus Illésnét 1950. július 1-jei hatállyal Benk Vilmos kinevezte az „OrszággyűlésElnöki Tanács Hivatalának" hivatalvezető helyettesévé. Az iratkezelést és irattározást 1947 után 28 éven át szakmailag a nagy országgyűlési hivatali tapasztalattal rendelkező Dr. Horváth Dezső (1915-1995) irányította. Nem az áldozatos munkát végző iratkezelökön és irattároson, sokkal inkább a politikai és hivatalvezetés hozzáállásán múlott, hogy az iktatást, irattározást elhanyagolták. 1950 és 1956 között az országosan kötelezővé tett csoportszámos iktatás előírásainak megfelelően szabályozták, gyakorlatilag minden országgyűlési iratot titkos ügykezelésünek minősítve. Az 1950 előtt keletkezett, nagy tömegű irattári anyagban jelentős selejtezéseket hajtottak végre, de az Országos Levéltár szakvéleményét — szerencsére — előzetesen kikérték. Az 1945 előtti korszak országgyűlési nyomtatványainak és iratanyagának a további sorsa a politikai helyzetnek megfelelően elég viszontagságosán alakult. Az 1865-1945 között tartott országgyűlések nyomtatott napló-, jegyzőkönyv- és iromány-sorozatainak többletpéldányait 1950-1953-ban —a legújabb kori történeti kutatások elősegítése érdekében — nagyrészt szétosztották az egyetemek és akadémiai kutatóintézetek könyvtárai között. Az 1927-1944 között működött Felsőház iratanyagát viszont 1952-ben pártrendeletre a Munkásmozgalmi Intézetnek kellett átadni. (Néhány évvel később ez az anyag is az Országos Levéltárba került.) A Képviselőház 1865-1892 között keletkezett iratainak és segédkönyveinek sorozatait 1952 februárjában vette át az Országos Levéltár. Egy évvel később került sor a levéltár könyvtárából hiányzó 1950 előtti országgyűlési nyomtatványok (a naplókon, irományokon és mutatóikon kívül a költségvetések, zárszámadások, kormányjelentések, házszabályok, bizottsági névsorok stb.) 1719 kötetnyi anyagának az átadására. (Itt jegyezzük meg, hogy az 1950-1985 között kinyomtatott országgyűlési naplók és irománykötetek sorozatát 1992-ben az Országgyűlés Levéltára és Irattára kezdeményezésére vette át az