Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Pálmány Béla: A magyar törvényhozás levéltárának rövid története és mai tagolódása / 223–244. o.
232 Közlemények rendelve összegyűjtse, lemásolja, lefordítsa, mutatózza, majd a képviselőknek, később a nagyközönségnek is hozzáférhetővé tegye az 1790 és 1861 között tartott magyar országgyűlések iratait. A Képviselőház még 1893-ban, Ugrón Gábor határozati javaslatát elfogadva hozott döntést arról, hogy az angol és a francia parlamenthez hasonlóan maga is elvégezteti a „régi magyar törvényhozások forrásmunkáinak eredetiben vagy másolatban a Képviselőház részére" való beszerzését. Különösen fontosnak tartották a magyar alkotmány történetében kiemelkedő jelentőségű 1847^48. évi országgyűlés anyagának mielőbbi összegyűjtését és kiadását. Takáts a megbízatás alapján közel 30 éven át dolgozott lankadatlan szorgalommal, és lemásolta az 1790 és 1848 között tartott országgyűlések irományait, követutasításait, az osztrák belügyi levéltárban őrzött titkos kémjelentéseket. Tíz évig rendfőnöke évenként nehezen megadott engedélyével szerződéssel dolgozott, csak 1912-ben nevezhették ki az Országgyűlés Elnöki Hivatala szervezetében levéltárnokká, amely tisztséget húsz éven keresztül töltötte be. Munkája során felkereste a történeti Magyarország minden nagyobb köz- és magánlevéltárát, továbbá újból kutatott osztrák, bajor és német levéltárakban. A bécsi kutatások igen eredményesek voltak. A kiválogatott és az országgyűlési levéltár számára lemásoltatott anyagokról minden évben élvezetes előadást tartott a Képviselőház könyvtári bizottsága előtt. Sajnos 45 000 lapnyi, az 1790-1848. évi diétákra vonatkozó anyaga sajtó alá rendezésére és közreadására nem került sor. A fő ok az volt, hogy a bécsi rendőrminisztérium fizetett besúgói által készített kémjelentések részint magyargyűlöletből, részint a megbízók kegyét kiérdemelendő, a magyar közélet férfiairól, sőt magánéletéről is mindenféle megbízhatatlan állításokat összeírtak, amelyek közlését a T. Ház óvatosságból el akarta kerülni. 22 A Hivatal Takáts Sándor halála után, 1933-ban megszüntette az 1917-ben neki létesített főlevéltáros állást. Az általa készített másolatok később a Magyar Országos Levéltárba kerültek mint az N 119 törzsszámú, Takáts Sándor hagyatéka (1528-1848) című, 6,05 ifm terjedelmű gyűjtemény. A két világháború között irattáros beosztással és ranggal senki nem tartozott a Képviselőház kinevezett tisztviselői közé. Az Elnöki Iroda főigazgatói (Laczkovits Elek, Zeller Árpád, majd Kubinyi Imre), illetve az irodaigazgatók (Dr. Juhász József, Dr. Horváth József, Dr. Schweigel Pál, Tassy István, Palágyi Gyula, Balogh Kálmán, Dr. Bory István) vezetésével irodatisztek végezték a feladatokat. A hivatalos iratokat az Iroda Okmánytára (A osztály: elnöki, B osztály: háznagyi iratok), míg a kinyomtatott naplókat, jegyzőkönyveket, irományokat a két Nyomtatványraktár őrizte és osztotta szét. A Főrendiház (1927 és 1944 között Felsőház) kis létszámú személyzetét a Képviselőház kinevezett tisztviselőinek egyesített létszámából osztották be állandó szolgálattételre a felső kamarához. A két Ház 1902-től 1944-ig amúgy is szomszédként ülésezett Steindl Imre remekművű Országházában. Irattározásuk természetesen elkülönült, de a Főrendiháznak (Felsőháznak) soha sem volt kinevezett levéltárnoka, sőt „irattárnoka" is csak néhány évig, Mangin Jakab (1884-1886) személyében. E feladatokat évtizedeken át Szerencs János királyi tanácsos (kb. 1884-tól a századfordulóig), majd Felsöbüki Nagy 22 Országgyűlés Hivatala Irattári és levéltári osztálya, C VI 3 Alkalmazottak iratai, A-Z gyűjteménye, valamint NAGY MIKLÓS: Takáts Sándor r, tag emlékezete. Felolvasva a Magyar Tudományos Akadémiának 1936. évi február hó 24-én tartott összeillésén. Bp., 1937. 20-22. alapján.
