Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: Várfeladók feletti ítélkezés a 16–17. századi Magyarországon : a magyar rendek hadügyi jogkörének kérdéséhez / 199–221. o.
Pálffy Géza: Várfeladók feletti ítélkezés a 16-17. századi Magyarországon 217 helyettesítette. Az a furcsa helyzet állt tehát elő, hogy mind egy magyar, mind egy idegen főtiszt felett egyaránt Bécsben és nem az ország bíráskodási és rendi igazgatási centrumában, Pozsonyban ítélkeztek. (Nem indokolatlanul panaszkodott Móré ezzel kapcsolatban még 1552. november végén Nádasdy Tamás országbírónál, hogy „megrettentenek, hogy az idegen nemzet köziben ne menjek. " ) Sőt ellentétben a Mohács előtti hagyományokkal a bíróság nem a magyar diéta törvényszéke, hanem egy részben honlakosokból, részben idegenekből delegált ítélőszék volt, ugyanakkor azonban a vádat a magyar törvényeknek megfelelően a magyar királyi— illetve néhány alkalommal, s ez is szerfelett figyelemreméltó, az osztrák —jogügy igazgató képviselte. 100 A bíróság ragyogóan tükrözte a bécsi udvar azon centralista törekvéseit, mely a két ország (Ausztria és Magyarország) államigazgatásának és hadügyének központi irányítására, továbbá közös államapparátusának kialakítására irányult. Áldana perében viszonylag gyorsan, már az elkövetkező esztendő júniusának 16. napján megszületett az ítélet. 101 Ebben Ferdinánd király tudatta, hogy delegált bírósága a spanyolt azon tettéért, hogy Lippa várát az ellenséget meg sem látva felgyújtotta, majd üresen hagyta— és ezzel az uralkodónak tett esküje ellen cselekedett, Magyarország törvényei szerint pedig a hűtlenség bűnébe esett— fej- és jószágvesztésre ítélte. Noha a bíróság végső határozata több országbeli, a hadügyekben és a jogban egyaránt jártas tanácsos javaslatára született, 102 végrehajtására mégsem került sor. Ebben azonban nem pusztán Áldana testvérének, Jüan Villelának és mindenekelőtt Mária hercegnőnek, a későbbi II. Miksa császár hitvesének közbenjárása játszott elvitathatatlan szerepet. Áldana kegyelmezési ügyében ugyanis— miként azt a magyarországi tevékenységéről készült beszámoló állítja — az uralkodó az ország nemességének „beleegyezése és hozzájárulása nélkül" semmit sem tehetett. Ennek egyes képviselői (élükön Nádasdy Tamás nádorral 103 ) azzal a kérelemmel fordultak hozzá, hogy a végső döntést az 1556. évi magyar diéta hozza meg. Ferdinándnak a kegyelemhez nélkülözhetetlen országgyűlési belegyezésre a rendekkel kötött „korábbi megállapodása és ígérete értelmében" volt szüksége. Ennek hátterében az uralkodó koronázási esküje állt, melyben maga fogadta meg, hogy „Magyarország minden rendjét szabadságjogaikban, törvényeikben és kiváltságaikban" megtartja, s amelyet azután a 16. század folyamán— annak sokszori megsértését köveTörténelmi Szemle (= TSz), 35. (1993) 286. Vö. még 1545: „az kijralij prókátora, Doctor Pacholije [sic!]" MOL P 1313 Családi levéltárak, A herceg Batthyány család levéltára, A Batthyány család törzslevéltára, Acta antiqua Alm. 1. Lad. 8. No. 95. w MOL E 185 MKA Archívum familiae Nádasdy, Missiles (= E 185 Nádasdy cs. It.) Móré Gáspár Nádasdy Tamáshoz. 1552. nov. 19.. Szentelek. 100 Áldana védelmét ugyanekkor mivel „nem volt prókátor, ki elvállalta volna", végül egy bizonyos Eder nevű kirendelt osztrák ügyvéd látta el. Bernardo de Áldana magyarországi hadjárata i. in. 251. ""ÖStA HHStA Hungarica, Miscellanea Fasc, 425. föl. 142. (Fogalmazvány.) Kiadása egy a Magyar Kamara egykori levéltárában őrzött eredeti, pecsétes példányról Áldana ítélete. Történeti Lapok, 11/51. (1875) 801802. „habito desuper maturo consilio consiliariorwn nostrorum plurium nationum tam rei bellicae. quam jurispentorum. " Uo. Vö. ugyanezt: Bernardo de Áldana magyarországi hadjárata i. m. 256. 103 Áldana nem véletlenül folyamodott éppen hozzá 1555 elején trencséni fogságából kelt olasz nyelvű levelében azzal a kéréssel, hogy Nádasdy feltétlenül vegyen részt az elkövetkező magyarországi diétán és ott segédkezzen neki a kegyelem kieszközlésében. MOL E 185 Nádasdy cs. It. Bernardo de Áldana Nádasdy Tamáshoz. 1555. febr. 20., Trencsén.
