Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: Várfeladók feletti ítélkezés a 16–17. századi Magyarországon : a magyar rendek hadügyi jogkörének kérdéséhez / 199–221. o.
PÁLFFY GÉZA VÁRFELADÓK FELETTI ÍTÉLKEZÉS A 16-17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON (A magyar rendek hadügyi jogkörének kérdéséhez) R. Várkonyi Agnes 70. születésnapjára ADMINISTERING JUSTICE ON SOLDIERS WHO HAD GIVEN UP BORDERFORTRESSES IN 16™ AND 17 TH CENTURY HUNGARY (Conrtibution to the debate concerning the importance of the Hungarian estates in military jurisdiction): Just as in the other parts of Europe the independent military jurisdiction evolved within the Habsburg monarchy on the Hungarian seat of war against the Ottomans in the 16 th century. The dispensation of justice to those soldiers who had given up a borderfortress, however, developed in a special way. The German mercenary soldiers just as in other areas of operations in Europe was judged in a court-martial, deputed by the War Council of the Viennense court. On the Hungarian soldiers, however, judgement was passed by a special court of the Hungarian Diet. This special system of jurisdiction consolidated as the result of long ongoing struggle fought in the bipolar state structure between the Hungarian estates and the War Council, the central government office representing the kings in military matters. The goal of the struggle was to maintain, at least partially, the political and military influence the Hungarian estates enjoyed before the Battle of Mohács (1526). Gersei Pethő Gergely (1570 k.—1629) nevezetes magyar nyelvű krónikájában a kanizsai végvidék három legfontosabb várának, a főkapitányság központjának, továbbá Babócsának és Kiskomáromnak 1600. évi elestét az alábbi szavakkal mutatta be olvasóinak: „Ibraim Basa azért látván, hogy Dúca de Mer cur io viszsza szállót hadával, Kanisát minden felőli jobban meg-szoritá és Octobernek 21. napján, Szent Or sola Aszszony napján, a' megszállásnak utánna hat héttel. Országunk nagy kárával, hitre Paradaiser Györgytől, az ott való Kapitántul meg vévé. Ez nem tsak Magyar Országnak, hanem sok több Országoknak is kapuja és oltalma vala, kiért azután-való esztendőben, Paradaiser Györgynek, egynéhányad magával a' Tsászár fejét véteté Bétsben. Kis-Komáromból, halván Kanisának veszedelmét ki-szökének, kiben Törököket hellyheztetének. " Első olvasásra ugyan az emlékezet ördögének róhatnánk fel, hogy az eseményekről kiválóan értesült Pethő a Délnyugat-Dunántúl három említett kulcsvára közül csak kettő elvesztéséről számolt be históriájában. Ebben az esetben azonban mégsem a véletlen, hanem a történetírói szubjektivitás késztette a szerzőt arra, hogy Babócsa várának 1600. szeptember elején történt török kézre jutásáról „megfeledkezzen". Pedig aligha volt ember, aki oly jól ismerte a végvár feladásának, továbbá az árulásban részt vett magyar és német főtisztek megbüntetésének különös történetét, mint maga Pethő. Elbeszélése hiányában a korabeli forrásokat kell megszólaltatnunk ahhoz, hogy Babócsa 1600. évi felaRövid magyar krónika sok rend-béli fő históriás Könyvekből nagy szorgalmatossággal egybe szedet te tett és írattatott Petthő Gergely tűi Kassa, 1753. 149. (Bp., 1993. Reprint kiadás a Drahma Kiadó gondozásában.) Itt szeretnék köszönetet mondani a Magyar Ösztöndíj Bizottságnak, mely a téma feltárásához szükséges béf«i levéltári kutatásokat Collegium Hungaricum-ösztöndíjával támogatta. Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1-2. szám. 199-221.
