Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Kenyeres István: Egy nagybirtok igazgatása és gazdálkodása a 16. században : a trencséni várbirtok 1543 és 1564 között / 99–142. o.

Kenyeres István: Egy nagybirtok igazgatása és gazdálkodása a 16. században 133 lenére az educilláció volt, átlagosan a kiadások 37,5%-SL. A katonaság fogyasztására a várkapitánynak négy év alatt 460 akó bort utaltak ki, ami átlagosan a kiadások 14%-éX tette ki. A katonaságnak kiutalt mennyiség évenkénti átlaga 102 akó bor volt, azonban pl. 1550-ben nem is adtak ki bort a várkapitánynak erre a célra. A katonaság száma 94 fő volt, ehhez hozzászámítva a kapitánynak járó mennyiséget és így kb. 100 fővel számítva, egy főre évente pozsonyi mérték szerint 52,6 liter, míg csejtei mérték szerint 69 liter jutott, ami igen alacsony fogyasztásnak tekinthető, napi 0,14-0,18 liter. Összehasonlításul: a tokaji (!) német zsoldosok a napi 3,2 liter sör mellett heti háromszor, alkalmanként 2,6 liter bort kaptak,

139 ami napi 1,1 liternek felel meg, tehát minimum a hat-nyolcszorosa volt a trencséni becsült mennyiségnek! Egerben pedig — Sugár István számításai szerint — napi 1,69-3,33 litert kaptak a vár praebendariusai, és feltételezve, hogy azok a fejadagjuk hányadát értékesítették, a napi borfogyasztás másfél liter körül lehetett,

140 a trencséni becsült érték nyolc-tízszerese! A trencséni alacsony borfogyasztást azzal magyarázhatjuk, hogy a német zsoldosok inkább jól megszokott italukat, a helyben is készíthető búzasört részesítették előnyben a Nyitra megyéből ideszállított, és gyaníthatólag nem túl jó minőségű dézsmaborral szemben. (Jellemző, hogy még a tokaji német katonák is több sört fogyasztottak, mint bort.) Viszonylag jelentős mennyiség jutottfeltöltésre: az összkiadás 25%-a volt és megemlíthetjük még a provizor éves fizetését, amely 22 és 40 akó között mozgott és átlagosan 4,5%-át tette ki a kiadásoknak, borecet készítésére pedig az összkiadások 1%-át utalták ki. Ha összevetjük a borkiadásokat a Thurzók és a kamarai kezelés időszakában, akkor a fogyasztási és értékesítési struktúra teljes átalakulását láthatjuk, és a változás azért meglepő, mert csupán néhány év alatt következett be (1543-tól 1554-ig). A Thurzók idejében a kiadások legnagyobb részét az úrnő és praebendariusainak fogyasztása tette ki, az összkiadások 60-70%-ban, educillációra csak 24,5% jutott — szemben a kamarai időszak 37,5%-ával. A változásokra az szolgálhat magyarázatul, hogy a fenti időszakban szinte telesen kicserélődött a vár lakossága: magyar praebendariusok (familiárisok, szervitorok) helyébe német zsoldosok kerültek. Egyéb kerti termények: köles, borsó és kender Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a gabonatermesztéshez képest (bár elvileg a köles is a gabonaneműekhez tartozik) csekélyebb jelentőségű volt a különböző kerti veteményekből származó bevétel. Összességében elmondhatjuk, hogy ezeket a terményeket elsősorban a majorsági földeken, kerteken termesztették és az allódiumbeliek, a pásztorok és hasonló személyek élelmezésére szolgáltak. A köles 65%-a, a hüvelyesek (valószínűleg borsó) 69%-a származott az aliódiumokból. A fennmaradó mennyiséget a jobbágyok cenzusként szolgáltatták, illetve bizonyos malmok kölessel (és mint az alábbiakból kiderül szalonnával is) adóztak a várnak. A kölesből kását készítettek, ezt a pásztorok, kocsisok és más béresek élelmezésére fordították, az allódiumbeliek pedig közvetlenül a kiadások 45%-át kapták meg. A hüvelyesekből is elsősorban őket élelmezték (45%), valamint a pásztorokat, kocsisokat (7,8%). Érdekes, hogy adtak el a városi házban és a fürdőkben is, illetve a kapitány is kapott belőle. (Mind kölesből, mind borsóból viszonylag "

y N. KlSS ISTVÁN: Uradalmi gazdálkodás Sárospatakban és Tokajban a XVI. század második felében. Történelmi Szemle, 3. (1960) I. sz. 27. 140 SUGÁR, 1977.31.