Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - IRODALOM - Solymosi László: Zsigmondkori oklevéltár. III. (1411–1412), IV. (1413–1414). Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette: Borsa Iván. Bp., 1993–1994. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok, 22., 25.) / 161–164. o.

162 Irodalom A gazdag programból eddig egyetlenegy vállalkozás fejeződött be: Szentpétery Imre elkezdte és Borsa Iván bevégezte az Árpád-kori királyi oklevelek kivonatos közlését. {Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Árpadianae critico-diplomatica. I—ü/4. Budapest, 1923—1987.) Az Anjou-korszak teljes okleveles anyagának regesztákban történő közlése Mályusz Elemér ösztönzésére Kristó Gyula irányításával 1990-ben kezdődött meg. (Anjou-kori Oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia.) Mindkettőnél jóval korábban történtek lépések a Zsigmond-kor okleveles anyagának publikálására. Több mint száz esztendeje, 1888-ban határozta el a Magyar Tudományos Akadémia történeti bizottsága a korszak oklevéltárának kiadását, és a munka elvégzésére Wenzel Gusztávot és Fejérpataky Lászlót kérte fel, akik 1889-ben mutatták be tervezetüket. {Századok 116:1982, 924—5.) Wenzel nem tett eleget megbízatásának, Fejérpataky pedig 1897 táján évtizedes szorgos munka után felhagyott az anyaggyűjtéssel. Közel fél évszázaddal később Mályusz Elemér vállalata Fejérpataky László munkájának folytatását. A szoros határidőket tartva 1951-ben publikálta az I. kötetet (1387—1399) majd a II. kötetnek (1400—1410) 1956-ban napvilágot látott II/l. és 1958-as impresszumot viselő II/2. számú részkötetét. A Zsigmondkori oklevéltár első két kötetében összesen 14 389 (6234+8155) regesztát tett közzé. A folytatás azonban sokáig váratott magára. Ebben Mályusz Elemér egyéb elfoglaltságán és más tényezőkön túl nyilvánvalóan a közlésmóddal kapcsolatos csalódásnak is része volt. „Annak idején — írta egy évtizeddel később — őszinte örömmel, mint a legbölcsebb megoldást fogadtuk a döntést, hogy a Zsigmond-kori Oklevéltár — Fejérpataky László tervétől eltérően — ne terjes szövegű okleveleket tartalmazzon, hanem ezeknek a lényeget összefoglaló kivonatait nyújtsa. Ez az elhatározás helyesnek bizonyult. Annál kevésbé az, hogy a szövegek nyelve magyar legyen. Egyrészt gyakorlatilag könynyebb lett volna a latin oklevelek tartalmát nem fordítani magyarra, hanem saját szavaik és kifejezéseik megtartásával latin kivonatokat készíteni belőlük, másrészt a magyarul nem tudó külföldi kutatók számára tettük volna lehetővé az oklevéltár felhasználását. Mindezek az érvek nem értek fel szemünkben azzal a képzelt előnnyel, hogy a túlnyomó részt magyar nyelvű oklevéltár majd kedvet ébreszt a laikusok körében a hazai feudalizmus élete egy érdekes szakaszának közvetlenül a forrásokból történő megismerésére. A múlt elfogulatlan vizsgálatát vártuk, s vele az igazi, a társadalmi fejlődés megértésén alapuló történeti tudat elmélyülését. Tévedtünk, de idő kellett, amíg a könyörtelen valóság rádöbbentett elgondolásaink naivitására." {Levéltári Közlemények 38:1967, 7.) Menet közben azonban már lényegesen módosítani nem lehetett. Mályusz Elemér végül folytatta a munkát. Úgy tervezte, hogy a következő évtized (1411—1420) okleveleit tartalmazó, három részkötetre tervezett III. kötet anyagát még elkészíti. Ez azonban csak kis részben sikerült. Szerencsére ekkor Borsa Iván közvetlenül bekapcsolódott az oklevéltár munkálataiba. Döntően neki és Szent-Györgyi Máriának, legközelebbi munkatársának köszönhető, hogy három és fél évtizedes szünet után a III. és a IV. kötettel folytatódott a sorozat. A négy év (1411—1414) összesen 6071 (3209+2862) regesztája — igen helyesen — nem részkötetekben, hanem önállóan (külön rövidítésjegyzékkel és mutatóval) látott napvilágot. A regesztaszámok nagysága kellően érzékelteti, hogy az eredeti Mályusz-féle kéziratot Borsa Iván jelentős mértékben bővítette. A Diplomatikai Levéltár és a Diplomatikai Fényképgyűjtemény időrendi mutatólapjai (kék cédulák) alapján megállapította, mely oklevelek hiányoznak a kéziratból, mert azokat Mályusz Elemér valamilyen okból nem látta, vagy közlésre alkalmatlannak ítélte. Ezekről azután Mályusz Elemér oklevélszelektálási szempontjait figyelembe véve döntötte el, hogy bekerüljenek-e a kötetbe vagy sem. Néhány ponton azonban szerencsésen módosítota ezeket a szempontokat. Kivételt tett azokkal a perhalasztó oklevelekkel, amelyek a per tárgyát is közölték, vagy amelyek a bírságolásnál részletesen megadták a kirótt bírságnak a bíró és a perbeli ellenfél között történő megoszlá-