Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lakos János: Ismeretlen dokumentumok az Országos Levéltár 1956 novemberi égéséről / 135–153. o.

Ismeretlen dokumentumok az Országos Levéltár 1956. novemberi égéséről 139 vonulnunk. Ennek ajtajából időnként kinézve próbáltunk tájékozódni az Országos Levéltár épületét ért belövések hatásáról. Innen azonban csak igen kis kitekintésünk volt az épület jobb, hátsó szárnyára, s épülettüzet e helyről nem észleltünk. D. u. 1/2 4 óra körül a szomszéd házból (Bécsi kapu tér 5—6. sz.) az épületeinket összekötő földalatti vészkijáraton keresztül jelezték, hogy az Államnyomda felé eső raktárszárnyban tűz ütött ki. Azonnal följöttünk az alagsori folyosóra, és meggyőződtünk a közlés helytálló voltáról. Tűzoltáshoz azonban az Országos Levéltár épületét még sűrűn érő belövések miatt hozzáfogni nem tudtunk s ezért egyelőre vissza kellett térnünk az óvóhelyre. Amint azonban az ágyúk belövései megszűntek, azonnal kijöttünk az óvóhelyről. Felérve az épület földszintjére, láttuk, hogy a baloldali raktárépület harmadik emelete már teljes hosszában lángokban áll. A negyedik emeleti raktárhelyiség szemmelláthatólag még nem égett, bár erről a helyszínre érve is teljes bizonyossággal meggyőződni képtelenek voltunk, mert a terembe az azt eltöltő sűrű, fojtó fekete füst és a harmadik emeleti ablakokból oldalt felcsapó hatalmas, kibírhatatlan forróságot terjesztő lángnyelvek miatt bemenni nem tudtunk. Rövid tájékozódás után nyomban megkíséreltük a tűz megfékezését saját tűzoltó felszerelésünkkel, saját tűzoltótömlőinkkel. Hamarosan meg kellett azonban győződnünk, arról, hogy mivel a víznyomás nem volt kielégítő, erre saját erőnkkel képtelenek vagyunk. A tűzoltással egyidejűleg telefonon próbáltunk a tűzoltóságtól segítséget kérni. Próbálkozásunk sikertelen volt, a tűzoltók hívásainkra nem jelentkeztek. Számos telefonálási kísérlet után végre összeköttetést kaptunk Ember Győző főigazgatóval, aki jelezte, hogy a városból látván a tüzet, arról a tűzoltóságot már többen értesítették. Egyben közölte, hogy tudomása szerint a tűzoltók már útban is vannak a várba. Körülbelül este 1/2 10 óra körül szirénázásra lettünk figyelmesek. Azonnal kinyitottuk az addig még mindég zárva tartott főkaput. Egy tűzoltókocsi érkezett az épület elé. A tűzoltók közölték, hogy rövid időn belül még egy tűzoltókocsi érkezését várhatjuk, utóbbi azonban nem jutott el a Bécsi kapu térre. A tűzoltókkal együtt ekkor több férfi is bejött az épületbe a környékbeli házakból, felajánlva segítségüket a tűzoltáshoz. Utóbbiak segítségének azonban nagyobb hasznát nem láttuk. Egyrészük ugyanis még a tűzoltók munkája alatt eltávozott, a többiek a tűzoltók elvonulásakor hagyták el az épületet. A tűzoltók megérkezésük után ráerősítvén tömlőiket az utcai vízhálózatra, a hirtelenében velünk megbeszélt terv szerint elkezdték az oltást. Két helyről zúdították a vízsugarakat az égő harmadik és a hatalmas szél következtében ekkor már szintén lágra gyúlt negyedik emeleti raktárba. A tűz a negyedik emeleti raktárhelyiségbe feltehetőleg a harmadik emelet ablakaiból felfelé kicsapódó és a negyedik emeleti raktárba való behatolást lehetetlenné tevő hatalmas lángnyelvek következtében terjedt át. A tűzoltók oltási munkája mintegy másfél óráig tartott, amely idő alatt három ízben elapadt a víz a tömlőkben. Megállapítottuk, hogy az utcai, úttesten fekvő tömlőcsövek a várba érkező szovjet tankok lánctalpai alatt szétnyomódtak. Két alkalommal a sérült csöveket új csövekkel cserélték ki. Amikor ezek után több póttömlő már nem állt rendelkezésre, a tűzoltóörs parancsnoka, közben tárgyalást folytatván a szovjet katonasággal is, közölte, hogy az adott helyzetben a tűzoltók nem tudták tovább folytatni munkájukat. Ezt követően a tűzoltóörs elhagyta az Országos Levéltár épületét. A tűzoltóság távozása után a főkaput újra bezártuk. A tűz a harmadik és negyedik emeleti raktártermekben hatalmas erővel tombolt. Az erős szélvihar a tüzet nagy mértékben élesztette, hatalmas lángnyelvek csaptak ki az ablakokon. Az Országos Levéltár bentlakói, a tűzoltók távozása után magukra hagyva, még jóidéig oltani próbáltuk a tüzet a fojtó füstben és izzó forróságban az épület tűzcsapjaira felszerelt tömlőkkel. Ezen erőlködésünk folyamán azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a rendelkezésre álló elégtelen eszközökkel a tüzet a harmadik és negyedik emeleti raktárakban képtelenek vagyunk megfékezni, és erőnket arra kell összpontosítanunk, hogy a tűznek to-