Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - IRODALOM - Tomisa Ilona: Pázmány Péter egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1616–1637). Prímási Levéltár kiadványai, Strigonium Antiquum, 3.). Bp., 1994. / 260–262. o.

Irodalom 261 nyelvű szövegrész található, azt külön kiemeli, mint pl. a Nógrádi Főesperességnél, ahol a protestánsok kigúnyolják a katolikus hívek keresztjáró -napi körmenetét: ,,Ihin a Pápisták az eö Istenüket az főre viszik ki seklatni." A kötet az Esztergomi Főegyházmegye következő főesperességeit mutatja be a közlés sorrendjében: Barsi, Komáromi, Gömöri, Nógrádi, Nyitrai, Pozsonyi, Sasvári, Zólyomi. Mindegyik anyagrész bőséges jegyzettel ellátott. Különösen gondos a papi és civil személyek adatainak megadása. A jegyzetekből — az egyháztörténelemben nem járatos olvasó is — eligazítást kaphat a korabeli teológusokról, fontos munkáikról; egyházi szakkifejezésekre is talál magyarázatot, megfelelő értelmezést. Minthogy e sorok írója — nem sokkal a jelen kötetet megelőzően — a Barsi Főesperesség későbbi korszakát dolgozta föl, önkéntelenül kínálkozott a lehetőség némi összevetésre a visszamenőleges korabeli állapotokkal: mi változott, mi az, ami megmaradt, menynyiben változtak, illetve alakultak át bizonyos szokások stb. Teljességre nem törekedhettem az anyag nagyságát tekintve, ezért csupán néhány példával szeretném illusztrálni az összehasonlítás tanulságait: 1626-ban a barsszentkereszti kerület 32 települését írták össze; — az 1647-es adatokat nézve azt láthatjuk, hogy alig változtak a templomtitulusok, legfeljebb a körülírás, illetve az ünnep időpontja változik, módosul. Míg például Janolehotán 1626-ban „Szűz Mária tiszteletére emelt" templomot említenek, s nem tudjuk meg a templombúcsú pontos idejét, addig ugyanitt 1647-ben a templompatrocínium Mária születésnapja, szeptember 8-ika. Általában megállapítható, hogy az eltelt évtizedekben — a lejegyzések tanúsága szerint — erősödött a Mária-kultusz — talán a protestáns hatás ellensúlyozásaként (?), vagy jezsuita hatásra (?) — miközben újabb szentek (köztük több jezsuita) tisztelete honosodik meg. Rendkívül változatos képet mutat a tárgy leltár alakulása. Néhol a korábbi gazdag felszerelést elfújta az „új idők új szele" vagy ellenséges betörések miatt lett szegényebb néhány év múltán. Ilyen egyszerű leltári felsorolásokból is rádöbbenhetünk arra, mekkora létbizonytalanságban, milyen kritikus időszakban éltek az itt lakó hívek: török betörés, Bethlen és Bocskai hadai, protestáns foglalások — és viszontfoglalások. Ezek bizony alaposan rányomták bélyegüket egy adott helység képére. Nyomukban lerombolt templomok, elpusztított oltárok, kifosztott sekrestyék, elkonfiskált egyházi birtokok, vallási megosztottság a hívek körében — ilyen kép tárul elénk, ha a sorok mögött figyelmesen olvasunk. S hogy mennyire nem volt egységes a jogi szabályozás a szolgáltatások és járandóságok kérdésében (tudjuk, ezt századokkal később szabályozták) ezt is jól nyomon követhetjük. Helyenként korábban jóval több anyagi forrással rendelkezett egy-egy lelkész, mint évekkel később. A hívek szolgáltatásainak köre is a legváltozatosabb képet mutatja, hol kevesebbet, hol többet kell teljesíteniük. Ugyanezt látjuk a plébániai könyvállomány esetében is. E korszak általános létbizonytalanságában egyáltalán nem meglepő, hogy ugyanabban a faluban 1626-ból oldalas listát találunk, évtizedekkel később jó, ha egy rituálé, vagy egy misszálé marad belőle. így volt ez Janolehotán, Trubinban, Vieszkán. Természetesen az ellenkezőjére is akad példa: Barsszentkereszten 1647-ben átépítik a paplakot, megújítják a templom főoltárát. Gáramszentbenedek 1647-ben újabb irtványföldekkel gyarapszik. Változó a malom (szombati őrlés), a halászati jog, ez nagyrészt a földesúrtól függött. Az adózási morál viszont dacol az idővel. Az 1610-es években éppúgy előfordul, hogy valaki ingyen használja a plébános földjét, mint az 1650-es időkben. Arra is számos példát találunk, hogy egyházi földeket eltulajdonítanak, s ez évtizedekre visszamenően perlekedés tárgya a hívek és papjuk között. A néprajzkutató számára különös élmény fölfedezni régtől meglévő — és ma is gyűjthető — népi szokásokat: a koledálás, kántálás, új asszony avatása, hússzentelés, egyházkelő, az Úrnapi vagy keresztjáró napokon történő körmenetek, s a sort lehetne folytatni.