Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - IRODALOM - Böőr László: Az Igazságügyminisztériumi Levéltár. Repertórium. Összeáll.: Kardos Kálmán. (Magyar Országos Levéltár, Levéltári leltárak, 89.) Bp., 1993. / 255–257. o.

256 Irodalom mint Legfőbb ítélőszék polgári váltó- és úrbéri ügyeiből az eredeti 1292 csomóból és 249 kötetből összesen 0,04 ifm maradt, az 1882-től működött Egyesített Kir. Kúria eredeti 818 ifin terjedelmű anyagából 44,52 fm, a Koronaügyész 910 csomónyi iratából pedig mindössze 30 csomónyi mennyiséget vehetett fel repertóriumába Kardos Kálmán. Az Igazságügy-minisztériumnak pedig a tűzvész előtt a levéltárban őrzött 1120 fm terjedelmű iratanyagának nagyjából egyharmada maradt meg (367,57 ifm). Az Igazságügy-minisztériumi Levéltár repertóriuma az 1989. december 31-i állapot alapján 49 fondot, illetve állagot ismertet, amely 4273 raktári egységből áll és 517,66 ifm terjedelmet jelent. Ez az iratmennyiség magában foglalja az 1867—1944 közötti minisztériumi és a legfelsőbb szintű igazságszolgáltatási szervek iratanyagát. Itt kívánjuk megjegyezni, és mindenképpen sajnálatosnak tartjuk, hogy a Magyar Országos Levéltár korábbi kettéosztottsagat mintegy konzerválva, a működésüket a szovjet csapatok bevonulása után is lényegében változatlanul folytató szervek iratait a repertórium csak 1944-ig dolgozza fel (pl. a Kúria esetében mindenképpen 1949-ig lett volna indokolt a feldolgozás). A most megjelent repertórium egy 1962-ben már kiadott levéltári leltár kibővített és átdolgozott kiadása (Igazságügy-minisztériumi Levéltár. Összeállította: Bognár Iván. = Levéltári leltárak, 17.) Joggal merül fel a kérdés: mi indokolta az újbóli megjelentetést és mennyiben hasznosak a Kardos Kálmán által végzett átdolgozások? A Levéltári leltárak 17. kötete 29 fondot (állagot) dolgoz fel, melynek összterjedelme 171,18 ifm. A 29 önálló egységből egyet (K 607 jelzet) Kardos Kálmán szervezeti együvétartozás következtében összevont más fonddal. Az egyesítés indokolt. Nem derül ki azonban, hogy a Bognár Iván összeállításában még szereplő K 617 jelzetű fondnak mi lett a sorsa. (Kolozsvári törvényszék iratai 1941, 1944, 0,14 ifm). Az Igazságügy-minisztériumi Levéltár iratainak részletesebb feltárása következtében Kardos Kálmán repertóriumában 5, az Egyesített Királyi Kúria fondjában 1, a Budapesti ítélőtábla irataiban szintén 1 új, önálló állag kibontására került sor. Az Igazságügy-minisztérium Levéltárát bemutató új repertóriumban a Budapesti Főügyészség, valamint a kincstár gazdasági vonatkozású képviseletét ellátó Kincstári Jogügyigazgatóság, a koronauradalmi ügyészségek, a kincstári uradalmi ügyészségek és a pénzügyi ügyészségek fondjai és állagai is szerepelnek. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a két repertóriumban feldolgozott iratmennyiség közötti közel 350 iratfolyóméternyi különbség döntő része nem elsősorban ezekből, hanem az Igazságügyi Minisztérium levéltára törzsanyagának növekedéséből adódik. Mindkét repertórium közli a fondok és állagok címét, levéltári törzsszámát, évkorét és terjedelmét. (Hiányoljuk viszont a címlapon az évkor feltüntetését.) Fenti adatokon túl összefoglaló ismertetést adnak hivatal- és levéltártörténeti alapon a felső szintű levéltári egységekhez (fond, állag) tartozó irategyüttesek tárgyáról, sorsáról (1956!), végül ismertetik a kutatás módját. Ezt az áttekintő ismertetést követi az iratok raktári egységenként történő leírása. Az iratok leírása többnyire a legkisebb tárgyi egységekig (kútfő, tétel) történik, de egyes állagok esetében találkozunk darab szintű (ügyiratok) ismertetéssel is. A mindkét repertóriumban megtalálható hivataltörténeti leírások lényegében azonosak. Hasonlóan jó, lényegretörő és pontos hivataltörténeti ismertetőket találunk a csak újabban közölt fondok és állagok esetében is, függetlenül az iratok megmaradt csekély terjedelmétől. Véleményünk szerint növelte volna a repertórium értékét, ha az összeállító a legkisebb tárgyi egységek (kútfők, tételek) megnevezését következetesen megvalósítja (pl. 69. old. 1190—1195. rakt. egység stb.). Mindenképpen indokoltnak tartottuk volna a korábbi repertóriumban már feltüntetett megnevezések jelen kötetben való közlését — megismétlését — is. Folytatva a két repertórium összehasonlítását, egyetértünk Kardos Kálmán át-, illetve továbbrendezéseivel is. Az iratanyag rendezettségére mindenekelőtt a korabeli irattári rend helyreállítása a jellemző, de ahol az indokolt (az ügyiratok különös értéke, a korabeli se-