Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - EMBER GYŐZŐ EMLÉKÉRE - Fodor Pál: A nagyvezíri előterjesztés (Telhis) : adalékok az oszmán központi adminisztráció működéséhez, 1566–1656 / 27–63. o.

48 Fodor Pál Az egész kérdésnek vaíi egy terminológián túlmutató aspektusa is. Nevezetesen: a fogalomhasználat módosulása nem jelenti-e a nagyvezír közvetítő szerepének tényleges sérelmét, kivált, ha a fenti defterdár példájára gondolunk, amikor kinevezésről döntöttek a nagyvezír kihagyásával? Úgy vélem, a kérdésre nemmel kell felelnünk. Azt látjuk ugyanis, hogy a nagyvezír megkerülésével beadott c

arzokat, kagidokat, , ,telhis"eket stb. az uralkodó többnyire a nagyvezír tudomására hozza, sőt a beadvány gazdáját arra utasítja, hogy a nagyvezírrel egyetértésben járjon el az ügyben.

143 Több esetben kimutatható az is, hogy más tisztségviselőnek tulajdonított telhis voltaképpen a nagyvezír tudomásával és megerősítésével került az uralkodó elé.

144 A telhis beterjesztése és megválaszolása A telhisek előterjesztésének módja részben a központi államszervezet működési rendjéhez igazodott. A telhisek egy részét a diván tanácskozásait követő szultáni kihallgatásokon, az c

űrzokon nyújtották be az uralkodónak. Ez a forma azonban az idő haladtával egyre jobban veszített jelentőségéből. Elsősorban azért, mert az c

arz-napok száma tetemesen lecsökkent. Míg a diván rendszerint továbbra is négyszer ülésezett hetente, addig a szultánok III. Murádtól kezdve már csak kétszer fogadták a birodalom nagyjait.

145 Néhány utalás a telhisekben arra enged következtetni, hogy időnként még ez a két nap is egyre csökkent, ugyanis csak a vasárnapot emlegetik c

arz gumiként.

146 Az c

arz elhanyagolását sejteti Kocsi bég egyik Ibrahim szultánnak adott tanácsa is, amelyben arra inti őt, hogy a látszat megőrzése érdekében legalább heti egy kihallgatás megtartását tekintse kötelességének.

147 Másfelől komoly gondot okozott a nagyvezíreknek, hogy az c

anokon előtérbe kerültek, majd lassanként túlsúlyra jutottak a ceremoniális vonások, s az ügyek tartalmi megvitatását fokozatosan kiszorították az üres formalitások. Egészében véve az c

arz mindinkább a hódolat és az engedelmesség kifejezésének alkalmává változott át. Kialakult és általánosan elfogadottá vált az a szemlélet, hogy ,,nem illő sokáig időzni a padisahok színe előtt", s ez érthetően nem kedvezett az érdemi megbeszéléseknek.

148 A helyzet ilyetén alakulása arra késztette a nagyvezíreket, hogy időről időre külön kihallgatásokat próbáljanak kieszközölni az uralkodónál. Ebbéli igyekezetük néha (különösen élesebb, háborús helyzetekben) sikerre vezetett, többnyire azonban nem. így aztán nem maradt más választásuk, minthogy a megítélésük szerint feltétlenül szóbeli megvitatást igénylő ügyekről is telhisben adjanak tájékoztatást.

149 143 Pl. Revan 1943, 3a, 4a stb. Különben a nagyvezír erre igényt is tartott. Szinán több ízben követeli, hogy az uralkodó őt is kérdezze meg minden beadott c

örzzal kapcsolatban (pl. fol. 49a). 144 így pl- az c

ulufe vagy mevacib telhisi (ld. fentebb). Ld. még BAV, Ro'ssiano 876, 114a, 143a (piyadebégség betöltése ügyében). 145 /. H. Uzungarsih: Merkez. 4. Vö. N. Güyüng fontos új adataival (Tarih baslikli muhasebe defterleri. [In: Osmanli Ara§tirmalan 10. 1990. 17—18.]), amelyek egyfelől felhívják a figyelmet a diváni ülések rendszertelenségére, másfelől viszont megerősítik, hogy a tanácskozásokat általában szombat, vasárnap, hétfő és keddi napokon tartották. A diván jelentőségének csökkenésére ld. az 1. jegyzetben idézett tanulmányt. 146 Pl. Revan 1943, fol. 46a. 147 F. R. Unat: Sadrazam Kemanke§. 467. 148 Tarih-i Selánikí, 560.: ve pádisáhlar huzunnda gok turmak ádab degildür... 149 A szultán elé jutás megnehezedését számos telhis jelzi; különösen érdekes ebből a szempontból C. Orhonlu: Telhisler. 128. sz. irat. Különleges módszerről számol be V. Víntislav, F. Krekwitz Habsburg követ apródja, aki szerint Szinán pasa 1595-ben úgy jutott be az újonnan trónra lépő III. Mehmedhez, hogy tetemes összeggel megvesztegette a háremet irányító hölgyeket, s ők eszközöltek ki számára audienciát (Mitrovicai Vratislav Vencel viszontagságai... Ford. Nagy Judit. Bratislava — Budapest, 1982, 215.). Az c

arz problémájához érdekes adalékkal szolgál Revan 1943, fol. 32b—33a, ül. 56a, ahonnan ugyanaz derül ki, mint az előző példákból: gyakorta nem a szokások vagy a szabályok, hanem a hatalmi viszonyok és az összeköttetések szabták meg, hogy ki léphetett személyes kapcsolatba az uralkodóval.