Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - EMBER GYŐZŐ EMLÉKÉRE - Fodor Pál: A nagyvezíri előterjesztés (Telhis) : adalékok az oszmán központi adminisztráció működéséhez, 1566–1656 / 27–63. o.

44 Fodor Pál hadba vonulnia. A Belgrádban tartózkodó Szinán nagyvezír erre telhis révén vette rá az uralkodót.

U6 A te/A/s-mechanizmus akkor sem szünetelt, ha a nagyvezírrel együtt az uralkodó is a sereggel tartott. Az 1596. évi magyarországi hadjáraton a nagyvezír éppen úgy telhisszel értesítette a szultánt Eger védőinek megadási szándékáról, mint az elvonuló magyar és német őrség megtámadásáról és lemészárlásáról.

117 6./ A Szinán-féle gyűjtemény egyik telhise alapján feltételezhetjük, hogy a nagyvezír beadványa még a szultáni család birtokügyeiben is szerepet kapott. Jelen esetben az , ,elhunyt iszmihán szultán birtoklevelének másolatát" terjesztették telhis formájában az uralkodó elé, hogy , ,vesse rá nemes tekintetét", azaz erősítse meg iszmihán örökbirtokainak tulajdonjogát (a név minden bizonnyal II. Szelim 1585-ben meghalt lányát takarja).

118 Hogy a beterjesztés nem pusztán formalitásoknak tett eleget, hanem érdemi döntés végett nyújtották be, azt a szultán válasza sejteti, amely lényegében elutasította a jóváhagyást azzal, hogy az állami tulajdon elsőbbségét hangsúlyozta a birtokok „privatizációjával" szemben.

119 Ez az irat önmagában természetesen nem alkalmas messzemenő következtetések levonására, de elképzelhető, hogy a mw/fc-birtokok státusának megerősítéséhez (ami új szultán trónra lépésekor amúgy is kötelező volt) nagyvezíri telhiseken keresztül vezetett az út. A Hirzü 'l-müluk című, 1574—1579 között keletkezett királytükör egyik — Szokollu Mehmed nagyvezír állítólagos praktikáit ostorozó — elbeszélése rávilágít, hogy a nagyvezíri telhist új örökbirtokok létrehozásakor sem lehetett megkerülni. Az írás szerzője Szokollu birtokszerzéseit jellemezve bemutatja azokat az adminisztratív lépéseket, amelyek a mülkbirtokok kialakításához szükségesek voltak. Elsőként felmérést végeztek a kiszemelt területek adózási, népességi stb. viszonyairól, majd az elkészült deftert az udvarba küldték. Erről a nagyvezír telhist készített és jóváhagyásra felterjesztette azt az uralkodó elé. Ha a szultán hozzájárulását adta, következhetett az adománylevél (mülkname-i hümayuri) megírása.

120 1.1 Vannak olyan telhisek, amelyekben a nagyvezír arra kéri az uralkodót, hogy lássa el ,,magas kézjelével" a padisah nevében kimenő diváni rendeleteket, vagy bocsásson ki önálló uralkodói leiratot. Ez a szokás, mint fentebb utaltunk rá, III. Murád idején jött igazán divatba, s a szultáni hatt megléte hovatovább legfőbb kritériumává vált a belföldre kiadott oklevelek érvényességének. (Az idegen uralkodóknak vagy a vazallus fejedelmeknek írt namékia ritkán vezettek hatt-i hümayunt.)

121 Amennyiben a szultán nem maga határozott róla, az oklevelek ilyenfajta uralkodói megerősítését forrásaink tanúsága szerint telhisszel kellett kérni. Az e tárgyban kelt felterjesztések nagyjából két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek pusztán előterjesztik a kérést, és a továbbiakat a szultánra bízzák.

m A másik fajta telhisben vagy megmondják, hogy a szultán milyen szöveget írjon a felküldött rendeletre, vagy közlik, hogy a kívánt leirat fogalmazványát mellékelték a felterjesztéshez.

123 116 R. Anhegger. Hezarfen Hüseyin Efendi'nin Osmanli devlet teskilátina dair müláhazalan. (In: Türkiyat Mecmuasi. 10. 1951—1953. 383.) 117 c

Abdu'l-kädir. Tärih-i äl-i c

Osmän. Wien, Österreichische Nationalbibliothek, Mxt DO. fol. 74a—74b. 118 Revan 1943, fol. 16Í). íszmihánra: M. Q Ulugay: Padi§ahlann kadinlan ve kizlan. Ankara, 1985

2

. 40-41. 119 Revan 1943, fol. 16b: saFy-i hazine ve beytü'l-mal bundán evladur (ennél előbbrevaló a kincstárról és a muszlim közvagyonról történő gondoskodás). m Y. Yücel: Osmanli devlet teskilatina dair kaynaklar. Ankara, 1988. 177 (13b—14b). 121 Egyik ibrahim szultánnak írott felterjesztésében Kocsi bég azt állítja, hogy namenin üzerine hatt-i $erif yazilmaz, ádet degil (a námére nem tesznek uralkodói kézjelet; nem szokás), mivel az idegenek a levélre eleve úgy tekintenek, mint ami a szultántól érkezik (Aí. Q Ulugay, Koci Bey'in. 196.). Ha azonban emr vagy ferman küldését határozták el, akkor a szultáni megerősítésnek sem volt akadálya. Erre utal Lala Mehmed nagyvezír egyik beadványa, amelyben a moldvai vajdának küldendő emr-i $erifte kér szultáni hattot, hogy ezáltal, ,bizalommál legyenek [a vajda] iránt" (C. Orhonlu: Telhisler. 135. sz.). 122 A. Refik: Sultan Murád. 132, 139. >" C. Orhonlu: Telhisler. 57, 74—75, 120, 134-135. sz.