Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - KRÓNIKA - Kollega Tarsoly István: Kulifay András (1944–1993) / 262

262 Krónika Kulifay András (1944-1993) Tisztelt Gyászoló Család, Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!* Az Országos Levéltár-i munkatársak és a levéltár kutatói nevében fájdalommal búcsúzunk Tőled. Családod és munkatársaid veszik körül sírodat, de nyugodtan mondhatom, hogy csak családod, mert kollégáid is mindig hozzátartozóidnak érezték magukat. András nem magas beosztásban dolgozott ugyan, de próbatevő helyen, ahol sokszor egymással ellentétes érdekek ütköztek, mégis megértésével, jóságával, szolgálatkészségével mindig helyt tudott állni. A levéltár kutatótermének felügyelőjeként mindig segítőkész volt. Ott dolgozott, ahol nap mint nap szolgálatban kellett állni, s nap mint nap eleget kellett tenni a hozzá fordulók sokszor nem könnyű kéréseinek, s megoldókészségével, intelligenciájával sosem került olyan helyzetbe, hogy ezeknek a kéréseknek ne tudott volna eleget tenni. Nemcsak mi, akik most itt vagyunk, hanem azok, akik tán már nevét sem tudják — biztos vagyok benne, hogy megőrizték emlékét segítőkészségének. A lámpás szerepét töltötte be ebben a munkakörben, aki a kutatóknak a történelem sötét útvesztőiben segített tájékozódni, és ez a lámpás nemcsak fényt, de melegséget is árasztott magából. Az az ember volt, aki kollegiális viselkedésével csak jó kapcsolatokat teremtett munkatársaival. A magyar szellemi élet előkelőségéhez tartozó családból származott. Onnan hozta magával a kultúra és irodalom iránti érdeklődését és lelkesedését. Emlékezetesek maradnak számunkra szavalatai, mellyel bennünket elgyönyörködtetett. Kedves András! E sok szép versért — viszonzásul fogadd el tőlem e néhány sort, mely kedvelt költőd szerzeményéből való: Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közelálló. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél a nagy időn sem lesz hozzá hasonló. A szörnyű veszteséget, amely a családodat, gyermekeidet érte, megpróbáljuk valamelyest enyhíteni azzal a szeretettel és odaadással, amelyet a Te emléked tart fenn bennünk. Hiszem, hogy özvegyed és árváid mindig bizalommal fordulhatnak volt munkatársaidhoz, ha valamiben segítségükre lesz szükség, mert a Te emberségednek emléke mindannyiunkat erre kötelez. Kedves András! Legyen csendes, békés pihenésed. Kollega Tarsoly István * A gyászbeszéd Kulifay András 1993. december 21-iki temetésén hangzott el.